fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Romlandó újévi ajándék
2008. november 27., 01:27
Immár hagyományosan rendkívül furcsa, kétarcú játékot űz a kormány és a szocialista párt a gázárak körül. Szinte az első hóval együtt hullott le közénk az az értesülés, hogy a kabinet a következő napokban erélyesen ellentmond majd a szolgáltató cégek és saját szakértői számításainak, a Magyar Energia Hivatal javaslatának, valamint a világpiac folyamatainak, és nem járul hozzá a hazai gázárak januári emeléséhez.

Ugyanakkor tegnap kiderült, hogy a szocialista frakció 2010 végétől megszüntetné a jelenleg működő gáz- és távhőtámogatásokat, és azok helyébe valamiféle homályos, egyénre szabott szociális juttatás lépne. Miközben tehát újévkor fellélegezhetünk, mert a kormány megvéd minket a cégekkel szemben, nem sokkal később ránk szakad minden, mert a kormány kivonul a gázpiacról.

Nehéz erre találni bármiféle ésszerű magyarázatot, mert nem egyenes logika diktálja a fenti döntéseket és kiszivárogtatott terveket. A januári gáztarifákról szóló rendeletnek legkésőbb e hét végéig meg kell születnie. Ha csakugyan árstop lesz a vége, akkor biztosak lehetünk abban, hogy kizárólag a politikai szempontok, a közhangulat javítása került előtérbe. A szolgáltatók áremelési szándékai elé csak időlegesen helyezhető ki a fék, 2009 második felétől ugyanis - pont a mostani kormánynak köszönhetően - szabaddá válik a hazai gázpiac. Ez többek között azt jelenti, hogy az illetékes miniszter jövő év júliusától elvileg már nem vizsgálhatja felül a Magyar Energia Hivatal által - meghatározott képlet alapján - kiszámolt gázárat. A törvények szerint senki sem szólhat majd oda a szakértőknek, hogy mélyponton a népszerűségünk, ezért valamiképp kordában kellene tartani a tarifákat. Ennek vége, mert a nyitás lényege pontosan az, hogy a magyar fogyasztók nem élhetnek tovább burokban, ránk szabadul majd minden következményével együtt a nemzetközi szabadpiac. S ne legyenek kétségeink: ha máskor nem, ekkor a gázszolgáltatók biztosan megfizettetik velünk a kormány által letiltott korábbi emeléseket, erősen fog majd a nyomdafesték a kipostázott csekkeken. Ráadásul a védelmünkre hozott Robin Hood-törvény is több bajt hoz ránk, mint hasznot. Azt ma már mindenki elismeri, hogy a jogszabállyal bevasalt milliárdokat is a fogyasztók fizetik meg majd.

Ugyanakkor a piacnyitás azt is jelenti, hogy magyar fogyasztók védelmének lehetősége megmaradna, csak nem az árakon, hanem a fűtéstámogatási rendszereken keresztül. S pont ezt akarja megszüntetni a tegnapi bejelentés szerint a szocialista frakció. Jövedelemhatárok, mindenki számára egységes feltételek helyett valami furcsa, megfoghatatlan világ következne, ahol alázatos kérelmekkel kell kuncsorogni az árcsökkentő juttatásért. Egyéni elbírálás: mit jelent ez, ki végzi el, minek alapján dönt majd sorsokról és pénzekről? Azért nem lehet tudni erről semmit, mert a szocialista homály szándékos. Azt hivatott elfedni, hogy a támogatás fedezetét végleg ki akarják radírozni a költségvetésből. A juttatásra fordítandó összeg már eddig is folyamatosan csökkent, egyre kevesebb család számláján írják jóvá a gázpénzt, és aki még kapja, az is csak ideig-óráig, miután tegnap kiderült a végcél. Mégpedig az, hogy a januárban visszatartott áremelésnek csúnyán megisszuk a levét, mert a kormánypárt nem készül arra, hogy piac megnyitása után számottevő központi juttatásokkal ellensúlyozza a szolgáltatókat, amikor azok utólag beszedik tőlünk azt a pénzt, amiről korábban le kellett mondaniuk. Ezért ismét ne higgyünk a szocialistáknak, amikor az újévi tarifák bejelentésekor azt mondják majd: nem lesz gázáremelés.

(Nánási Tamás, Magyar Nemzet)