A "merjünk kicsik lenni" költségvetése

Létrehozva: 2008. november 27., 11:41 | Utoljára frissítve: 2008. december 3., 07:07	nyomtat	küld

- A 2009-es költségvetés tervezete szerint a kormány a magyar egészségügyi rendszerből 100-130 milliárd forintot akar kivonni. Mi lesz ennek a következménye?

- Az egész egészségügy nehéz helyzetben van. A magyarországi kórházak lejárt határidejű tartozásai megközelítik a 70 milliárd forintot. Ha további forrásszűkítés történik, nyilvánvaló, hogy nőni fognak a várólisták, ha marad a teljesítmény-volumenkorlát, akkor a kórház délután becsukhatja majd a kapuit. Ezáltal nem fogja tudni ellátni a betegeket.

A mostani gazdasági helyzetben milyen megoldást lehetne találni?

- Egy ilyen válsághelyzetben azokat a szektorokat kell erősíteni, ahova a bajba jutott emberek vissza tudnak vonulni. Egy pénzügyi-gazdasági válság következménye az elszegényedés, a munkanélküliség növekedése, az egzisztenciális bizonytalanság... ennek a folyománya a testi-lelki problémák megjelenése. A szociálistársadalmi problémák közepette mindig nő az egészségügyi rendszer terheltsége. Ezért kell az egészségügyi rendszert támogatni. Ezt nemcsak én mondom, hanem a friss közgazdász Nobel-díjas Paul Krugman tudós is, aki kijelentette, hogy ilyen nehéz időkben a társadalmak védővonalát kell erősíteni: a szociális rendszert, az egészségügyet és az oktatást. Most mi nem ebbe az irányba haladunk. A jelenlegi kormányzat pénzügyi-tőzsdei alkufolyamatokkal határozza meg az egészségügyi keretszámokat, amelyek teljesen megalapozatlanok.

Miért?

- Azért, mert semmi közük nincs már a Magyarországon meglévő népegészségügyi viszonyokhoz. Területi-regionális népegészségügyi trendekre kellene alapozni az egészségpolitikát, amely a megbetegedési-halálozási viszonyokat veszi figyelembe. A másik szempont, amely a megalapozatlanságot mutatja, hogy nemcsak a kiadási oldallal van a gond, amit folyton kritizálunk, hanem a bevételivel is. Ha az emberektől elveszik a 13. havi bért, ha nem nő a keresetük, és az egészségügyi szakdolgozók hat-nyolc százalékkal kevesebb pénzt visznek haza a hónap végén, akkor az azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb pénz fog befolyni az egészségbiztosítás kasszájába. A járulék jövedelemarányos. Ha alacsonyak a jövedelmek, nem lesz elég járulék. Ezt tette szóvá az Állami Számvevőszék is.

Ön szerint megvalósítható lenne egy fogyasztási adókon alapuló finanszírozó rendszer?

- Az egészségügy kondíciójának a javítására sokféle pénzügyi-gazdasági technika létezhet. Most egy nagyon erős szemléletváltásra van szükség. Aki gazdasági prosperitást, fenntartható fejlődést és ezzel egyetemben az egészségügyi rendszer számára több pénzt szeretne, annak egy dologgal szembe kell nézni. Nincs fejlődés a testében-lelkében ép, szellemileg kiművelt ember nélkül. Ha nem erősítjük meg a humán területeket, az egészségügyet, az oktatást, akkor nem lesz jó kondíciójú emberi erőforrás a gazdasági fejlődés eléréséhez.

Ismert az egészségügyi dolgozók alacsony fizetése, amelynek következtében tömegesen vándorolnak el külföldre...

- Vissza kell állítani a szakma presztízsét. Szomorúan láttam, hogy a volt miniszter asszony afrikai show-műsorokban szerepel. Hatalmas hitelrontás történt itt az elmúlt időszakban, amelynek ő az egyik vezéralakja. A gyógyításhoz, illetve annak hatékonyságához hozzátartozik az, hogy az orvos, a nővér, az ápoló egy elismert, társadalmi presztízsszempontból kiemelt ember legyen. Egy földbe döngölt, frusztrált orvos nem tud úgy dolgozni, mint külföldön a kollégája, ahol nemcsak a szakma elismertsége nagy, de az orvosi felkészültség és az empátia egyben gazdasági hatékonysági tényező is, és persze a gyógyulás minőségét is meghatározza.

A magyar népesség elöregedik, miközben a születések száma folyamatosan csökken. A kormány pedig megemeli százmillió forinttal az abortusz támogatására szánt összeget. Hová vezet ez?

- Azok a társadalmak, ahol identitásvesztés van, ahol nem működik a szolidaritás, ahol nincs hit, azok elöregedésre, gyermektelenségre, anómiára vannak ítélve. Nemrég jelent meg egy tanulmány, melyet szociológusok írtak. Szerepel benne egy adat, miszerint a magyar társadalom 54 százaléka anómiás, identitásvesztett, mozgósíthatatlan. Ez egy olyan drámai adat, amelynek fel kellene hívnia a kormányzat figyelmét arra, hogy hatalmas bajok vannak. Azonban ettől a kormányzattól nem lehet szemléletváltást várni. Belefulladnak a pénzügyi vitákba, és ha az ember figyeli a sajtót, észreveheti, hogy most már szó sincs oktatásról, egészségügyről.

- Önök máshogy csinálták.

- Igen. 2001-ben megalkottuk a kórháztörvényt. Kimondtuk azt, hogyan lehet kórházat gazdasági társasággá alakítani, kidolgoztuk ennek nagyon szigorú szakmai szabályait. Ezt a 2002-es kormányváltás után eltörölték. Létrehoztuk a szabadszellemi foglalkozású orvos státuszát, amely kiváló lehetőség volt a jól és magas színvonalon dolgozó orvosnak, hogy sok pénzt is keressen. Ez megoldás lett volna a paraszolvencia kiváltására is. Ingyenessé tettük a fogmegtartó kezeléseket, Egészséges nemzetet című népegészségügyi programot hirdettünk. Ezeket kéne mind újraéleszteni, ennek része az orvos megbecsülése, és nem büntetni kell őt, hanem privilegizált helyzetet adni neki.

- A Hospinvest november elsejével átvette az Egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetését. Ön szerint mi várható a közeljövőben e területen?

- Nemcsak az egri kórház működtetését vette át magántársaság, de immár az ózdi kórház működését is átvette egy másik, sőt már Kazincbarcikán is ez a helyzet. A kórháztörvény eltörlése után szabályozatlanul, nem kodifikálva történik az intézmények működtetése. Sok olyan kórház is átalakult, amelyekről nem is szól a fáma. A tapolcai kórház kft.-ként, míg a veszprémi részvénytársaságként működik. Hogy mi lesz ennek a következménye? Zavar, zavar, zavar és társadalmi felháborodottság. A működtetés csak helyi konszenzuson alapulhat.

- Ön hogyan határozná meg egy hatékonyan működő, nem üzleti alapokra épülő, de rentábilis egészségügyi rendszer alapfeltételeit?

- Vissza kell hozni a népegészségügyi adatokra épülő rendszert. Ezt kellene inkább erősíteni, mint az elektronikus kormányzásra költeni több milliárdot. Az országon belül a különböző régiókban meg kell határozni azt a prioritást, amely a népegészségügyi adatok alapján azt jelzi, hogy mik a nagyon fontos teendők, és mik a kevésbé fontosak. Ezek mentén kell a központi forrásokat elosztani. Budapesten vannak olyan kerületek, ahol svájci szinten van a népegészség, de vannak olyan területek vidéken, ahol mozambiki szinten van ez a mutató. Egy jó forráselosztás egy szintre hozhatja a különbségeket, és ezáltal meg lehetne szüntetni a vállalhatatlan egyenlőtlenségeket.