- Ön szerint szükség volt-e a béremelésre?

- Igen, ez nem vitatható. Észre kell azonban vennünk, hogy a közalkalmazotti béremelés is kapkodva, az ígértnél kisebb mértékben, átgondolatlanul és a közalkalmazotti tevékenység egészének újraszabályozása, reformja nélkül valósult meg. Egyebek mellett emiatt lehetetlen helyzetbe kerültek az önkormányzatok, és a béremeléseknek több helyen elbocsátás lett az ára. S mivel reform nem kapcsolódott az emelésekhez, egyre jobban nő az elégedetlenség. A minimálbér ebben az esztendőben egyetlen fillérrel sem emelkedett, a béremeléseket erre az évre befagyasztották. A "száznapos tűzijáték" végeztével a kormány lehetetlen helyzetbe manőverezte magát a munkaerőpiacon. Ez nemcsak számokban, tendenciákban mérhető, hanem a demonstrációkban, a tüntetésekben, a sztrájkfenyegetésekben, az egyre hangosabb és elkeseredettebb követelésekben is. Ezt a helyzetet sikerként beállítani enyhén szólva is megmosolyogtató.

- Ezekhez hasonló gondok előfordulnak a jelenlegi EU-tagállamokban is? Ha igen, ott milyen megoldásokat alkalmaznak?

- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak a magyar parlament foglalkoztatáspolitikai bizottságának, hanem Brüsszelben az Európa Parlament (EP) foglalkoztatási bizottságának, sőt, ott még a női és esélyegyenlőségi jogok bizottságának a munkájában is részt veszek, természetesen csak tanácskozási joggal. Az EP-nek vannak foglalkoztatási irányelvei, éppen most formálódik a 2005-2009-re vonatkozó elképzelés. Ehhez igazítva kell a tagországoknak éves akcióterveket összeállítani. Mivel az EU ezen a téren is szeretne egyenrangú, megfelelő versenytársa lenni Amerikának, ennek megfelelő az egyes feladatok súlyozása. Ezért jut például a képzésre, átképzésre, tudományos kutatásra egyre jelentősebb összeg. Az elképzelések szerint a GDP 3 százalékát kellene erre költeni, a jelenlegi magyarországi 0,9 százalékkal szemben. A magyar kormány ennek a kérdéskörnek azt a részét jól fordítja le, mely szerint sokkal jobban kell figyelni a képzésre, az átképzésre, az egy életen át való tanulásra, arra, hogy a dolgozni akaró ember rugalmasabb, alkalmazkodóképesebb legyen. Az a tendencia azonban, amely mostanában az EU-ban is egyre hangsúlyosabban jelenik meg, hogy a vállalkozásoknak is alkalmazkodóképesebbnek kell lenniük, és tehercsökkentéssel, támogatásokkal segíteni kell őket, ez már idehaza kevesebb figyelmet kap.

- A jelenlegi EU-tagállamokban is cél, hogy emeljék a foglalkoztatás szintjét, hogy minél többen dolgozzanak?

- Igen. Elöregedő társadalmakban élünk, a szociális biztonsági rendszerek finanszírozhatatlanná válhatnak, ha nem nő a foglalkoztatottság, azaz a dolgozók aránya a nem dolgozókhoz képest. Ezért ösztönzik az EU-ban például a nyugdíj melletti munkát, a kiegészítő foglalkoztatási formákat, elsődlegesen a rész- és távmunkát, és mindezzel együtt a közép- és kisvállalkozások támogatását. Mivel a mostani tagországokban nagyjából ugyanaz a demográfiai helyzet jelenik meg, mint nálunk, hasonlóak a gondok is, csak az a kérdés, hogy mi is megtaláljuk-e ugyanazokat a megoldásokat. Ehhez nem a legjobb út a mostani kapkodó, átgondolatlan, elsősorban áleredményeket hangoztató látszatkormányzás. Ezt abba kellene hagyni. Valódi gondokkal kellene foglalkozni, valódi munkahelyeket kellene teremteni, valódi, kézzelfogható változásokat kellene létrehozni munkaadók és munkavállalók számára egyaránt.

Bognár Nándor - Magyar Nemzet
2003. július 9.