A háztartási hulladék kezelése a világon mindenhol probléma. A fejlett országok legtöbb városában másként próbálják elérni, hogy lakók szelektíven gyűjtsék a szemetet. Egyvalamiben mindenhol érződik a hasonlóság: a szemétszállítás pénzbe kerül, sok pénzbe. A legtöbb országban az "amennyit szemetelsz, annyit fizetsz" elv működik, csak épp a módszer más.

Az olasz Roncade városában például a helyi hatóság mindent megtesz, hogy rávegye polgárait a szelektív hulladékgyűjtésre. Minden családnak öt dobozt adnak, öt különböző hulladéktípushoz, ezért éves díjat fizetnek, ám a nem feldolgozható hulladékért minden egyes alkalommal külön kell fizetniük. Az eredmény magáért beszél, öt év alatt a feldolgozható hulladék aránya 14 százalékról 80 százalékra ugrott.

Az amerikai Seattle-ben minden családnak három kukát adnak, egyet a feldolgozható hulladékoknak, egyet a kertben levágott fűnek, lomboknak, egy harmadikat pedig a normál szemétnek, amelyhez különböző nagyságú kukát választhat a lakó. Mérettől függően kell többet vagy kevesebbet fizetniük Seattle polgárainak.

A belgiumi Flanders-ben a kukásautók meg tudják mérni a szemeteskuka súlyát. Ezek után a kukán lévő mikrochippel azonosítják a tulajdonost és a hulladék nagyságával arányban vonnak le a számlájáról egy bizonyos összeget. Ha a lakók számláján nincs elég pénz, akkor nem ürítik ki a kukákat.

Dél-Korea fővárosában, Szöulban a feldolgozható hulladékokért nem kell fizetni, ezzel szemben a többi szemetet előre vásárolt zacskókba kell tenni. Ezt 1995-ben vezették be a nagyvárosba. A szelektív gyűjtés azóta megduplázódott.