Jobboldali többség

Létrehozva: 2008. december 2., 06:57	nyomtat	küld

A szoros eredmény a Traian Basescu államfőhöz hű demokratákat is önvizsgálatra készteti, hiszen ideje belátniuk, a liberálisokkal folytatott presztízscsata folytatása a Ion Iliescut ma is tiszteletbeli elnöki pozícióban tartó szociáldemokratákat (PSD) segíti. A magyar olvasó tisztánlátása végett érdemes megemlíteni, hogy Romániában a Calin Popescu Tariceanu kormányfő által elnökölt nemzeti liberálisok - mint nevük is mutatja - egyértelműen jobboldaliként határozzák meg magukat, ráadásul a két világháború közötti történelmi formáció büszke jogutódjaiként politizálnak, márpedig ez a múlt határozott kommunistaellenességre kötelez.

Az államfői pozícióban eközben egy olyan politikus találtatik, aki nélkül 2004-ben nem került volna hatalomra a jobboldali szövetség, de akinek öntörvényűsége nélkül a koalíció sem szakadt volna ketté, a PSD nagy örömére. Basescu megosztó személyiség. Imádják és gyűlölik egyszerre. Többnyire a választók szeretik, s talán éppen ezért a bukaresti politikai elit nagy része elviselhetetlennek tartja, így jobb híján populistának, cigányellenesnek vagy éppenséggel diktátornak kiáltja ki. Most az államfőn is múlik, megosztja-e vagy újra egyesíti a román jobboldalt. Ahhoz nem fér kétség, hogy mindkettőre képes.

Az eredmények alapján az erdélyi magyarság látványos unalommal kísérte a megméretést. A romániai rendszerváltás óta majdnem minden alkalommal kiemelkedő szavazási részvételt produkáló magyarok által lakott megyék ezúttal beleszürkültek az alacsony voksolási hajlandóságot mutató országos átlagba, Kovászna pedig a sereghajtók közé tartozott. Az összességében ennek ellenére jól szereplő RMDSZ ezúttal nehezebb helyzetben van, mint valaha. Markó Béla pártelnök magyar ellenfél hiányában büszkélkedhet a parlamenti küszöb laza átugrásával, de a hőn áhított kormányzati szerepvállalás ezúttal kizárólag a román pártok jóindulatán múlik. A kialakult erőviszonyok alapján a három nagy párt mindegyike tud olyan kétpárti koalíciót kialakítani, amelyben nincs szükség az RMDSZ-re.

Markóék az utóbbi néhány esztendőben három tulajdonságukról váltak híressé a román politikában: a törvényhozástól ezúttal búcsúzó szélsőséges Nagy Románia Párton kívül bárkivel hajlandók koalícióra lépni, kevés feltételhez kötik szerepvállalásukat és e csekély elvárás teljesítésének hiányában sem hagyják el a kormányzás kényelmes hajóját. Azaz bárki számára ideális koalíciós partnernek számítanak. Éppen ezért vélhetőleg most is számolnak majd velük mindkét oldalon, hiszen a biztos parlamenti többségről kár lenne lemondani. Az Európai Néppárt tagjaként az RMDSZ-nek illene a szintén néppárti demokratákhoz csatlakoznia, csakhogy Markóék szíve a szociáldemokratákhoz húz, ha ennek kinyilatkoztatásához nincs is bátorságuk, féltve a kormányzati szerepvállalás esélyeit.

A koalíciós tárgyalások végkimenetelétől függetlenül tény, hogy a romániai szavazók jóval több szavazatot adtak a jobboldali pártokra, mint a magukat szociáldemokratáknak nevező posztkommunistákra. Minden más az ügyeskedő politikai spekuláció kategóriájába tartozik.