A 2009-es költségvetéssel pedig a szociális katasztrófa víziója kísért. Negyedmillióval megnő a munkanélküliek száma, legkevesebb két százalékkal csökken a reálbér, három százalékkal a családok fogyasztása. Már ahol van kereső családtag. A lakosság terheinek fokozása a konvergenciaprogram 2006. szeptemberi meghirdetése óta folyamatos. A szocialista konvergenciapálya középpontjában a hiány három százalék alá csökkentése áll. A tervek szerint 2006-tól 2010 végéig ez állami támogatások megvonásában, illetve adók emelésében ölt testet, aminek szám szerinti hatása a vállalkozásoknál és a családoknál mínusz 2500 milliárd forint. A most elfogadott költségvetéssel a szocialisták ötéves megszorítási terve már három év alatt teljesül. Ha a pénzügyi tervet végrehajtják, akkor a társadalmi indulatok anarchiába torkollnak. Ez nem jó gazdaságpolitika.
A világban mindenhol válság van. De más a terápia. Oroszországban a kisvállalkozók nyereségadóját tizenötről öt százalékra mérséklik. A szlovákok állami autópályákat építenek, a szlovénok a kutatás-fejlesztési tevékenységre fordított összeggel növelik az adókedvezmények összegét, a britek pedig csökkentik az általános forgalmi adót. Az új amerikai elnök két és fél millió új munkahelyet ígér, ráadásul újabb és újabb támogatásokat az autógyáraknak. Az Európai Bizottság elnöke egyértelművé tette, hogy a költségvetési kiadások jelentős növelésére, adókönnyítésekre és a betegeskedő iparágak megsegítésére van szükség. Ugyan kit érdekel már a három százalék alá szorítandó hiány... Csak a Gyurcsány-kormányt. Jó alkalom a válság arra, hogy még nagyobbat rúgjanak a magyar családokba.
A nemzetközi válságterápiák tehát önmagukért beszélnek - és a magyar kormányé is. De miért az ellenzék és vezérének lejáratása? Miért a jobboldali szakmai műhelyek leminősítése, legutóbb a Professzorok Batthyány Körében folyó minőségi munka kétségbe vonása?
Kétségtelen, hogy Orbán Viktor nem közgazdász, de gazdasági koncepciója attól még lehet jó. A Széchenyi nemzeti fejlesztési ferv rövid ideje alatt gazdasági csoda történt. A jobboldal gazdaságpolitikája már bizonyított. A növekedésünk kétszerese volt az EU átlagának. Nőttek a keresetek, többlete volt a költségvetésnek.
A magyar gazdaság most sem mozdul el a holtpontról, ha az adóterhelés továbbra is magas, ha a vállalkozások a magas jegybanki alapkamat következtében nem kapnak megfelelő hitelt. Nem mozdul el a termelés a mínuszból, ha nem csökkentjük az energia- és élelmiszerfüggőséget a Széles Gábor által javasolt fejlesztési koncepció alapján. Ha nincs átfogó koncepció, ha nincs előrelépés, ha nem merünk nagyok lenni, akkor ez az ország elveszett. Bölcsődéket zárnak be, egyetemek mennek tönkre. A földművelést tömegesen adják fel a termelők. A vidéki népesség még inkább gyökértelenné válik. A középkori Angliában a földesurak tömegesen űzték el parasztjaikat, hogy földjeiket birkalegelőkké változtassák. Rákosi idején a beszolgáltatási terhek emelésével, majd a téeszesítéssel milliók hagyták el a falvakat.
Most sincs másképpen.
A létfeltételek hiányában milliós népvándorlás indulhat el újra. Falvakból városokba, városokból külföldre.
A semmibe.
Ami pedig a liberális tábor kritikájának lelki vetületét illeti: az Első korinthusi levélben olvashatjuk, hogy "egyébként éljen mindenki úgy, ahogy az Úr megadta neki, amint Isten meghívta (...) mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott..."
Ha mi azt gondoljuk, hogy a magyar gazdaságot a belső erőforrások fejlesztésével, alacsony adó- és kamatkörnyezetben lehet fejleszteni, akkor az ellenkező véleményt képviselőktől is elvárjuk, hogy állításainkat szakmai érvekkel vitassák. A 2009-es költségvetés "levajazott" elfogadása ugyanis nem jogosítja fel a baloldalt az arroganciára, az ellenzék szakmai véleményének cinikus kezelésére.