A kormányzati megrendelésre levezényelt rendőrterror nem eukonform, túlságosan direkt és drága is. A lovakkal megtiport nagymamák ráadásul dacosak, és csak azért is újra és újra emlékeznek 1956-ra, 2006-ra.

A nyílt, ünnepekre időzített erőszak nem célravezető, és még diplomáciai kellemetlenségek is származhatnak a Budapesten tébláboló turistáknak kiosztott rendőrpofonokból. Kevésbé direkt, nagyobb hasznot hozó megoldás kell. Olyan, amely a hétköznapok részévé teszi az erőszakot, a rettegést. Olyan, amely a házfalak mögé kényszeríti az embereket. Olyan, amely arra kényszerít, hogy otthon este, lámpaoltás előtt suttogva beszéljünk arról, nem jó ez így, majd egy hangos sóhajjal álomba sírjuk magunkat, ökölbe szorított kézzel, tehetetlen dühvel. Olyan megoldás kell, amelyben az áldozat érzi magát bűnösnek és az elkövető áldozatnak. Olyan megoldás kell, ami józan ésszel már fel sem fogható. 2006-ban a hatalmát féltő kormány vezényszavára a rendőrök véresre verték az embereket.

A hatalom hálája nem maradt el. És a rendőri hivatás a társadalom által az egyik legmegvetettebb "szakmává" vált. Ráadásul a kormány a közutálat tárgyává tett rendőröktől jövőre elveszi a 13. havi zsoldot is.

A 2006-os rendőri brutalitás elvetette az erőszak magvát, most már nincs más feladat, mint hogy valaki ápolgassa és szárba szökkentse a vérontást, a brutalitást. A feladat már nem a rendőrökre vár, ők megtették a kötelességüket, mehetnek, nincs rájuk szükség. Csak a helyszínelésre várják őket... Azokat, akik még ezek után az állománynál maradnak, és elviselik a megalázó bérek mellett az emberek megvetését.

A rendőrség szétzüllesztésével védtelenné vált a lakosság, prédává tette őket a hatalom, például a statisztika szerint nem létező cigány bűnözés prédájává. És ha a préda nem akar préda lenni, és béketüntetésbe kezd, a hatalom megbélyegzi, hogy kirekesztő és szélsőséges, és különben is hallgasson.

Ha valaki szólni mer, hogy elég volt, azt a hatalom és a cinkosává szegődött sajtó pellengérre állítja. Megbélyegzi, hogy ordas eszmék foglyává vált. Hallgasson mindenki, akinek ellopják a terményét, akinek véresre verik a gyerekét, vagy ahogy Székesfehérvárott a példa mutatta, akit azért vertek meg, mert nem volt nála eltulajdonítható érték. A hatalom csendre int, miközben megteremtette a szabad rablás feltételrendszerét.

Mélyszegénységbe és bűnözésbe kényszerítette a cigányságot. Határozott integráló lépések helyett segélyekkel tömte, amíg a társadalom aktív rétegének eltartó képessége ki nem merült. Elérkezett ez a pillanat. A hatalom pedig lélegzet-visszafojtva várja - ahogy Teleki László romaügyi kormányfői főtanácsadó elszólásából kiderült -, történjen már végre egy etnikai indíttatású, romákat ért cselekmény.

A magyar nép azonban tűr, tudja, mire megy ki a játék, látja, ahogy a rendőröket ideig-óráig felhasználta hatalmának hibernálására a kormány, ugyanezt teszi az általa nyomorba taszított és oda zárt cigánysággal is. Ideig-óráig.