Életszaga van a dolognak. Magyaros életszaga, paprikával fűszerezve. Mintha saját életünk legabszurdabb jelenetei jelennének meg a 4-es metró körül folyó folyamatos baklövésekben. Mert kinek ne lett volna még gondja abból, hogy felújít? Az új szekrény nem fér be a régi helyére, át kell tenni a másik sarokba, ahol viszont ott van a beépített polcszerkezet, ezért ki kell ütni a falat, de lehetőleg a szomszéd ne vegye észre. A lyukat. Amely a hálószobájában tátong.

Hihetnénk, hogy ennek megvan a rendes, társadalmi gyakorlat alapján beidegződött menete. Mégsem. Na de ki a felelős? Mert a szomszéd nem kérdez, hanem tud. Tudja, hogy ki a felelős.

Mi kérdezünk, de nem kapunk választ. Ki volt a felelős akkor, amikor a Szabadság híd felújításakor kiderült, hogy másfél évig nem volt engedély éjszakai és ünnepnapokon való építkezésre? Ki volt a felelős azért, hogy a műszaki egyetem elkezdett süllyedni a 4-es metró építése miatt? Számos embert kérdeztem: lehet, hogy én vagyok a hülye? De azt is el tudom képzelni, hogy a L'art pour l'art Társulat keze van a dologban, a Monty Pythonnal karöltve, biztosan létrehozták A Négyes Metró Megválaszolhatatlan Kérdéseinek Minisztériumát. Mert ilyen nincs, és mégis van.

Abszurd ez, életszagú abszurd.
És a legszörnyűbb az, hogy lenne megoldás, de mi bambán hagyjuk, hogy elmismásolják. Elmossák, elfeledtessék, elkenjék, elbagatellizálják. El. Mindent el. El nem tudom képzelni, hogy egyszer valaki végre lebukjon és elbukjon. Ne egy raktáros, ne egy buszsofőr, ne egy építőmunkás! Hanem egy vezető, aki meghatározta a dolgok menetét. És ha már lebukott, menjen el.