Haza, de milyen?

Létrehozva: 2008. december 4., 08:22	nyomtat	küld

Michael Ende Végtelen története kutya füle a tankönyvbotrányhoz képest, amelynek nyomán ugyan felemás, a szlovákiai magyarok számára mégis a kisebbik rosszat jelentő jogszabályt fogadott el a szlovák törvényhozás. (Igaz, a nemzetiek kivonultak az ülésteremből.) A döntés értelmében a nemzetiségi iskolák tankönyveiben első helyen az adott kisebbség nyelvén fognak szerepelni a földrajzi nevek, majd zárójelben államnyelven. Némileg leegyszerűsítve: több mint negyedéves harccal - mely során Brüsszeltől Budapestig mindenkit mozgósítottak, és annyi cikk született a tankönyvekről, mint talán a rendszerváltás óta összesen nem - sikerült elérni, hogy a magyar gyerekek könyveiben a földrajzi nevek magyarul legyenek. És ennek még örülnünk is kellene!

A nacionalizmust állami doktrínává emelő országban ugyanis a szlovákiai magyarokat a nyelvi imperializmus olyan durva formája fenyegette, amelyhez foghatóval csak az első Csehszlovák Köztársaság idején vagy a kriptokommunista Klement Gottwald alatt találkozhattak. Tankönyveikben - a tébolyult nemzeti párti miniszter ötlete nyomán - szlovákul szerepeltek volna a földrajzi nevek, s azokat toldalékolták volna. E helyzetben látszólag államférfihoz illőn járt el a végül elfogadott módosító indítványt beterjesztő házelnök, negédesen kacsintva a kisebbségek felé.

Az européer álarc mögül azonban kikandikálnak a nacionalista szarvak. A kitétel ugyanis csak a bevett és/vagy meghonosodott földrajzi nevekre vonatkozik. Tehát az állami területet körbevizelő politika maradt, csak - most éppen - engedtek egy kicsit a gyeplőn. Reálpolitikai szempontból a jelen helyzetben ez a lehető legtöbb, amit el lehetett érni. A döntés azonban méltatlan helyzetbe hozza a szlovákiai magyarságot, mely alapjognak kénytelen úgy örülni, mint intézetis gyerek a Mikulás-csomagnak. Hát milyen haza ez?