Ugyanis Fábry Szabolcs október 23-án kilátogatott a köztemetőbe, hogy megkoszorúzza az áldozatok sírját, valamint lerója kegyeletét 1951-ben kivégzett nagyapja sírjánál is. S történt, hogy Fábry Szabolcs éppen akkor látogatott ki a köztemetőbe, amikor ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, hogy letegye a képmutatás, a farizeusság és az álnokság koszorúját a mártírok emlékművéhez. S ha már együtt voltak ott, hát Fábry Szabolcs kérdést intézett a miniszterelnökhöz. Azt kérdezte tőle, miért nem húsz esztendővel ezelőtt volt itt, akkor, amikor a férjük, gyermekük sírjait kutató asszonyokat lovas rendőrökkel kergette el a kommunista hatalom.
Azt hiszem, Fábry Szabolcs nem is sejtette, hogy egész rendszerváltásunk alapkérdését tette fel a Hazugnak.
Igen, erre a kérdésre kell majd egyszer választ adni. Hogy miért lett minden így, ahogy lett? Hogy miért lett megúszható minden, s hogy miért nem volt számonkérés, semmilyen sem? S hogy lehet-e két urat szolgálni, lehet-e egy fenékkel két lovat megülni, lehet-e mindig, minden körülmények között, minden hatalom idején hatalmon lenni?
Persze, persze: rendszerváltásunk fétise, hogy szerencsére békés és vértelen volt minden. Ebbéli örömünket szoktuk hangoztatni, s emiatt szoktuk önnön vállunkat veregetni. Magam is így hittem sokáig. S az a jó ezekben a fétisekben, ezekben a konszenzuális hazugságokban, hogy felmentenek a gondolkodás alól. Ha egyszer így van, akkor így van. Nincs több kérdés, nincsen ellenvélemény, nincsenek miértek.
Ma már mást gondolok.
És Fábry Szabolcs barátom kérdésében is ez feszül. Ez az ellentmondás. Hogy vajon tényleg olyan jó volt-e ez a mindent megúszás, ez a békesség, ez a szőnyeg alá söprés...
Lassan próféciává magasztosul Antall József híres-hírhedt mondata: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"
Hát, igen.
De nem tetszettünk.
A katarzis érdeklődés hiányában elmaradt.
S az elmaradt katarzisok helyén kiábrándultságok, erkölcsi züllések, hazugságok burjánzanak, mint a rák.
S amikor végképp lehull az álarc a régi hatalom nyerteseiről, akik átmentették önmagukat ideátra, olyankor azért lassan feltevődnek a nagy kérdések is.
Az álarc most hullott le végképp. A nagy Hazug országlása idején. És a kérdések előbújnak a mocsárból - a lelkek mocsarából. Jó lett volna, ha tetszettünk volna forradalmat csinálni. Ez bizony a legmesszebb vezető kérdés vagy válasz. Nem lehet megspórolni a katarzisokat, csak a végső önfeladás árán. Ez a tanulság.
Amúgy Fábry Szabolcs barátom alaposan ráfizetett a feltett nagy kérdésre. Ugyanis települése, Nagyvázsony, hogy, hogy nem, ez után a kérdés után nem nyerte meg azt a pályázatot, amelynek megnyerése esetén felújíthatták volna az iskolát.
Pedig Nagyvázsony oktatási központnak is ki lett kiáltva - hiába. Aki nagy kérdéseket tesz fel, annak nem jár pénz...
S imigyen persze feltevődik a pitiáner kérdés is, az örök túlélők kérdése: befogjam a pofám örökre és mindig? S a válasz, persze, első látásra az, hogy igen...
De csak első látásra.
Mert azért tudhatjuk, hogy az örök pofabefogásból még soha, semmi sem született.
Úgyhogy: hajrá, Szabolcs! Remélem, sikerülni fog.
Hallom, mozgalom indult, hogy a nagy Hazug és talpnyalói ócska bosszúja ellenére legyen pénz arra az iskolára.
Ezennel magam is csatlakozom. És erre buzdítok mindenkit, aki nem akarja többé tartani a száját. Mert az örök csönd megfojt úgyis.
Miképpen William Wallace ordította a vérpadon: Szabadság!!! Csak azért érdemes... Ezek meg előbb-utóbb úgyis eltakarodnak. Az idő mindig csak látszólag dolgozik a gazembereknek. Igazából soha.