fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kolompár
2008. december 10., 07:10
Vajon a magyarországi cigánysággal kapcsolatos melyik társadalmi tapasztalatot támasztja inkább alá a roma közösség felkent vezetőinek tevékenysége? Azt, hogy a legnépesebb hazai kisebbség békében, sajátos hagyományait a társadalmi normák keretei között megőrizve törekszik a boldogulásra, vagy azt, hogy messze nem csupán a megélhetés kényszerétől hajtva hágja át rendre az együttélés írott és íratlan szabályait, kerüli a jövedelemszerzés tisztességes módjait, teszi elviselhetetlenné a létezést közvetlen környezetében?

A kérdés költői akkor, amikor arról olvashatunk, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyébként büntetett előéletű elnöke, Kolompár Orbán és több családtagja ellen vádat emelt hétfőn a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt. Az ügy hátterében egy helyi roma érdekképviseleti szervezet elszámolási "gondjai" állnak 13 millió forint munkahely-teremtési támogatással. Természetesen Kolompárt a jogerős ítéletig éppen úgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint Zuschlag Jánost vagy bármely más büntetőügybe keveredett állampolgárt. Mégis: a vádirat mint cseppben a tenger mutatja meg a rossz kezekbe került cigányügy (és persze úgy általában a magyar közélet) nyavalyáit. Magasztos célra (munkahelyteremtésre) a közös kasszából elnyert pénz tűnt el vélhetőleg kézen-közön anélkül, hogy a mélyszegénységben élő cigányok, akiknek a képviseletére Kolompár felesküdött, és akikre a baloldali hatalom oly szívesen hivatkozik, abból bármit is láttak volna.

Moshatja, moshatja a Dunában napestig a Kolompár család a magyarság "történelmi szennyesét", provokálhatják vezető- és eszmetársaikkal együtt a többségi társadalmat, képviselhetik velünk szemben a kisebbségi ombudsmannal karöltve a sajnos már hagyományos, távlattalan sérelmi politikát, feljelenthet minket Zámolyért negyven írástudó, rohanhat minden, a rendőrség által felderítetlen atrocitás után Brüsszelig Mohácsi Viktória (úgynevezett SZDSZ), fohászkodhat, mint sámán az esőért, raszszista magyar elkövetőkért Teleki László (MSZP), ez a cigány "elit" többet árt a szavakban általuk még a nem létező fenyegetésektől is megvédett romáknak, mint akármelyik marginális szélsőjobboldali honlap.

Mielőtt azt mondanánk, hogy megérdemli a sorsát az a közösség, amelyik ilyen alakokra bízza sorsának alakítását, két dolog azért jusson az eszünkbe. Kolompárék legutóbb simán elveszítették a kisebbségi önkormányzati választást, csak a mindenről döntő elektori gyűlés előtt "szereztek" néhány voksot a "győztesek" soraiból. (Honnan is ismerős a hatalommegtartás e kreatív módszere?) És a magyarság egésze sem büszkélkedhet különb választott vezetőkkel, normatisztelőbb kormánnyal. Legfeljebb ravaszabbal, az igazságszolgáltatás útvesztőjében jobban eligazodóval, nagyobb tétekben és kisebb kockázattal játszóval s - ha minden kötél szakad - a mentelmi jog vagy az elévülés pajzsa mögé húzódóval. A történelmi amerikai elnökválasztás után a véleménydeformáló médiaértelmiség kiosztott egy jó nagy körmöst nekünk, előítéletes és elmaradott magyaroknak: nálunk a többség soha nem szavazna egy cigány származású miniszterelnök-jelöltre. Ezek után már csak egy halk, politikailag nem korrekt kérdésem lenne. Hol van a magyar Obama?

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)