fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Eltűnnek a dohánypultok kirakatai Angliából
2008. december 10., 13:48
A brit kormány el akarja tüntetni a dohánypultok kirakatait, hogy a látványuk ne bátorítsa füstölésre a fiatalokat - jelentette be kedden Alan Johnson, Nagy-Britannia egészségügyi minisztere.

A tárca vezetője arra hivatkozott, hogy az Izlandon és Kanadában bevezetett hasonló rendelkezések következtében jelentősen csökkent a fiatalkorú dohányosok száma. "Elsősorban a 11-15 éves gyerekekről van szó. Meglátják a dohánypultok kínálatát, és ez arra ösztönzi őket, hogy rágyújtsanak" - mondta a miniszter a BBC rádiónak.

A kormány egyúttal azt is tervbe vette, hogy a cigarettaautomatákhoz való hozzáférést is ellenőrizni fogják. A törvényi háttér megteremtésével azonban várnak a jövő év elejéig, és a tilalom bevezetésének időpontját 2011-ig akarják kitolni - közölte az egészségügyi tárca.

A tiltás bevezetését a nagy szupermarketekkel kezdenék, aztán 2013-ra az összes brit boltra kiterjesztenék. A minisztérium széleskörű társadalmi konzultációt követően állt elő a javaslattal. A 95 ezer válaszadó 84 százaléka támogatta a tiltást.

Chris Ogden, a Dohánygyártók Szövetségének vezetője azonban kijelentette, hogy csoportja ellenzi a dohánypultok kirakatainak megszüntetését, mert "nem áll mögötte megalapozott bizonyíték, nem éri el a kívánt hatást az egészség javítása terén, és akaratlanul is súlyos következményeket fog maga után vonni."

Nagy-Britanniában 2002-ben a dohányreklámok zömét betiltották, de 2005-ig kivételt tettek a Formula-1 hirdetéseivel. A nyilvános helyeken való dohányzást két éve száműzték Skóciából és Angliából, és tavaly óta Wales és Észak-Írország vendéglőiben, éttermeiben és kocsmáiban sem lehet rágyújtani.

(hvg.hu)