Három évvel ezelőtt lelepleztek már egy Fejtő-szobrot a beszédes nevű Pallas Páholyban. Apró szépséghibája volt a dolognak, hogy a szobor tárgya, Fejtő Ferenc még élt, mi több, ő maga rántotta le a leplet a műalkotásról. Gondolom, úgy érezte magát, mint amikor tükörbe bámul az ember, lehet, hogy a látvány nem is tetszett neki. Önmagunkat leleplezni azért szokatlan még a páholyokba tömörülő társaságokban is. A szobor kegyeleti tárgy, élő ember kőmását Alsó-Malawiban meg Hátsó-Burundiban szokás gusztálgatni. Nálunk a Pallas Páholyban és szellemi környékén.

A párizsi öregúr azóta eltávozott, lehet illendően emlékezni, gondolhatnánk. A baj csak az, hogy a szociáldemokrata elődöket vizionáló Gyurcsány mindenütt felbukkan, ahol három darab szavazatot remélhet. Tegnap is elzarándokolt az övéihez, meghitt ünnepségen emlékezett Fejtőre, persze nincs ebben semmi, végül is (egyelőre) szabad ember, ott tölti a szocialista adventet, ahol akarja.

Nekünk azért hiányérzetünk támadt. Jó lett volna egy-két szóval adózni annak a Fejtő Ferencnek is, aki annak idején a szovjet hadseregnek tulajdonította a földreformot, sőt 1955-ben azt írta a Le Monde-ban, hogy Magyarországról nem szabad kivonni az oroszokat. A makulátlan szociáldemokrata múltat körüllengi a bolsevizmussal való kacérkodás, és ezt nem kegyeletsértésből írjuk, csak kisegítjük néhány ténymorzsával a szelektív emlékezetű ünneplőket.

Bár néhány kézműves alkotás elkerülhette a figyelmünket, Fejtőnek mindenesetre már legalább két szobra áll Magyarországon. Több, vagy ugyanannyi, mint Szabó Dezsőnek, Teleki Pálnak, Horthy Miklósnak. Csak azért írom ezt, mert ugyebár nemcsak a másik Magyarország van a világon, hanem a miénk is.

Ideje felállítani például Teleki Pál szobrát, aztán jöhet sorban a többi.