fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kilábalt az EU az intézményes zsákutcából
2008. december 12., 17:52
Kilábalt az Európai Unió az intézményes válság miatti zsákutcából azzal, hogy pénteken véget ért csúcstalálkozóján sikerült megállapodni a reformszerződés ratifikálásának folytatásában - jelentette be Nicolas Sarkozy a csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján.

A francia köztársasági elnök megerősítette, hogy miközben Írország biztosítékokat kapott kéréseinek teljesítésére, és így új kísérletet tehet a ratifikálásra, a többi tagállamnak nem kell ismét jóváhagynia a szerződést.

Ezzel lehetőség nyílik a bővítési folyamat folytatására, és a mostani megállapodás jogi vonatkozásait várhatóan Horvátország csatlakozási szerződéséhez csatolják - mondta el a francia államfő. Mint fogalmazott, a következő belépő ország csatlakozási dokumentumához - a remények szerint még ebben az évtizedben - egy "ír jegyzőkönyvet" fűznek majd hozzá.

Megerősítette, hogy a módosítások alapján minden tagállam továbbra is rendelkezhet EU-biztossal, illetve gondoskodnak arról is, hogy az ír lakosságnak az ország politikai semlegességével, adóügyi önállóságával, valamint egyes családjogi kérdésekkel kapcsolatos fenntartásait orvosolják. Ezekre az állam- és kormányfők a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában kötelezettséget vállaltak.

Utólagos felmérések szerint ezek voltak a fő okai annak, hogy a reformszerződésről júniusban rendezett írországi népszavazás elutasító eredménnyel végződött.

A biztosítékok és az ír ratifikálás mindazonáltal kölcsönös függésben vannak, mert a módosítások csak akkor lépnek életbe, ha Dublin jóváhagyja a szerződést.

Mint Brian Cowen miniszterelnök bejelentette, Írországban ezért minden bizonnyal még jövő november előtt újabb népszavazást tartanak.

Ha ez végül jóváhagyó döntést hoz, ezt követően hamarosan hatályba léphet a szerződés, amelynek nyomán az unió jóval kisebb taglétszámra tervezett intézményrendszerét úgy korszerűsíthetik, hogy a szervezet hatékonyabban folytathassa működését.

Dublin mellett egyelőre még Csehország és Lengyelország sem ratifikálta véglegesen a reformszerződést, de ez a két állam - Brüsszelben is megerősített terveik szerint - várhatóan nem fogja akadályozni a dokumentum hatályba lépését.

A lisszaboni szerződés néven is ismert dokumentum csak akkor válik érvényessé, ha valamennyi tagország jóváhagyta.

Mindez azt is jelenti, hogy a jövő júniusi európai parlamenti választások még a jelenleg érvényes szabályok szerint bonyolódnak le. Az EU-tagországok egy jelentős részére így valamelyest kevesebb képviselői hely jutna, de most megállapodtak abban is, hogy ezeket az államokat pluszhelyekkel kompenzálják. Magyarországot mindez nem érinti, a jelenlegi és az új szabályok szerint is összesen 22 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Megállapodtak a csúcstalálkozón az állam- és kormányfők abban is, hogy cseh uniós elnökség alatt, jövő márciusban intézményesítik az EU és hat keleti szomszédja (Ukrajna, Grúzia, Moldova, Azerbajdzsán, Örményország, valamint a belpolitikai viszonyoktól függően Fehéroroszország) között létrejövő partneri viszonyt. A keleti vonalat az EU az idén szorosabbra vont EU-mediterrán viszony ellensúlyozásaként kívánja erősíteni.

(MTI)