fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
2012-ig harmincezer hibrid Kínában
2008. december 15., 07:45
A tervek szerint ötezer hibrid autóbuszt, húszezer hibrid taxit és ötezer elektromos járművet állítanak szolgálatba három éven belül az ázsiai ország 10 nagyvárosában.

Harmincezer tiszta energiát használó járművet helyeznek üzembe Kínában 2012-ig - jelentette be a kínai Tudományos és Műszaki minisztérium. Az új környezetbarát járművekkel évente mintegy 780 millió liter benzint és gázolajat takarítanak meg, azaz 2,3 millió tonnával kevesebb széndioxidot juttatnának a levegőbe - mondta a minisztérium új technológiákkal foglalkozó osztályának vezérigazgató-helyettese.

Csang Cse-hung szerint a minisztérium Pekingbe, Sanghajba, Sencsenbe, Csungcsingba és Anhuj tartományba küldött szakértőket a járműveknek legjobban megfelelő városok kiválasztására. A gyártókról részleteket egyelőre nem közöltek, de nagy valószínűséggel kínai fejlesztésűek lesznek.

Kína 2002-ben csatlakozott a Kiotói Egyezményhez, amely szerint az egyezményt aláíró iparosodott államok kötelezik magukat arra, hogy széndioxid-kibocsátásukat a 2008-2012 közötti kötelezettségvállalási időszakra legkevesebb 5 százalékkal az 1990-es szint alá szorítják vissza. Az ázsiai ország számos nagyvárosában végeztek kísérleteket különböző tiszta energiával hajtott közlekedési eszközökkel. Legutóbb a pekingi olimpia idején a játékok fő helyszíneinek közelében csökkentették nullára a károsanyag-kibocsátást a sportlétesítmények közelében szolgálatba állított több mint 500 elektromos jármű segítségével.

A környezetvédők azonban attól tartanak, hogy az elektromos járművek elterjedésével közvetett úton továbbra is növekedni fog a széndioxid-kibocsátás, ugyanis a kínai erőművek többsége még mindig a fosszilis energiahordozókra épül. Az egyre növekvő energiaszükségletet többek között a Jangce folyó középső szakaszán található Három Szoros Gáton termelt villamos árammal elégíthetik ki, amely közép-, kelet-, és dél-Kínában összesen 15 tartomány ellátását segíti. Az erőmű áramfejlesztői évente összesen 84,7 milliárd kilowatt villamos energiát termelnek, amely a széntüzelésű erőművekkel összehasonlítva mintegy 40-50 millió tonna kőszén elégetésének felelnek meg.

A közép-kínai Hupej tartományban pedig már az ország első, tengertől távoli területén létesítendő atomerőművét tervezik. A Hszienning városban épülő 50 milliárd jüanba (1463 milliárd forintba) kerülő beruházás évente mintegy 4 millió kilowatt elektromos áramot fog termelni.

Kínában - a keleti partok mentén - jelenleg 11 atomerőmű 9,07 millió kilowatt összteljesítménnyel üzemel. A kínai kormány 2020-ig további erőművekkel az atomenergiával termelt villamos energia mennyiségét 40 millió kilowattra, vagyis az ország tervezett felhasználásának 4 százalékára szeretné emelni.

(greenfo.hu)