fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Összefogott változás
2008. december 16., 01:00
Már csak hetvenkettőezer-ötszáztizenkettőt kell aludni - lehet, nem pont annyit, de nyugodtan számon kérhetik, ha tévedek -, és végérvényesen beköszönt a szebb, a jobb világ, eljő a modern, a büszke, a jómódú, az igazságos Magyarország.

Addig némi változásra és összefogásra van szükség, de ne aggódjanak, a jelek szerint egykettőre megváltozunk, és akkor aztán össze leszünk fogva; mindenesetre tegnap délután egészen jól haladt az ügymenet.

A jelenlegi fokozott és bonyolult politikai helyzetben a változás azt jelentené, hogy nagyjából minden maradna a régiben, csak a gazdaság formálódna a történelmi és gazdasági szükségszerűségnek megfelelően. Ugyanis, ha már sikerült fenntartható leépülési pályára állítani, olcsó demagógia lenne letéríteni onnan. Historizáló álmaimban felsejlik előttem Veres János délceg alakja, ahogy gyújtó hangú szónoklatban fejti ki: eddig rosszul mentek a dolgok, de némi összefogással a következő években mehetnek még rosszabbul is. A beszédet kitörő lelkesedéssel és tomboló egyetértéssel fogadják a kormánypárti, az állítólagos ellenzéki, valamint a nemzet javaira ácsingózó független képviselők. Dávid Ibolya és Kóka János vállvetve kiáltják: megadjuk! Hát nem szép, szívet melengető kép ez, kedves olvasó?

Legalább annyira megható és magával ragadó, mint a Rákosi a búzatáblában, a Horn Gyula pufajkában és csokornyakkendőben, a Gyurcsány talpig kádkőben című közismert vagy el sem készült fotográfia. És ebbe a felfénylő idillbe rondítanak bele a Fidesz és csatlósai, holmi gazdasági növekedésről meg reálérték-megőrzésről hadoválva, mintha értenének hozzá.

Szerencsére van ennek az országnak egy miniszterelnöke, akinek lenyűgöző, vonzó, mégis szerény személye eddig is és ezután is garanciát jelent a boldogabb jövő eljövetelére, s aki a megfelelő helyére teszi a fideszes kekeckedéseket. A kétkedőket megnyugtatandó, kifejtette: "Érzek elegendő erőt és elszántságot a Magyar Szocialista Pártban, hogy nyugodt párbeszédben és konzultációban meg tudja szervezni az ország jelentős részének, akár többségének támogatását ahhoz, hogy az ország működésének egy sor területén közös változásokat indítsunk el." Figyelem, nagyon fontos: Gyurcsány nem megszerezni, hanem megszervezni akarja a többséget, amely szándéka lehet egyszerű sajtóhiba, de tudatos stratégia is! Mert igazán fejlett helyzetértékelő készség kell ahhoz, hogy az éppen zajló és készülőben lévő sztrájkok közepette a többség megszerzésében bizakodjék. Ellenben, ha a többség megszervezhető, akkor - miként diadalmas példák bizonyítják - némely jellemtelen ellenzéki kivásárlásával tovább dúl a demokrácia.

Sőt, a közpénzek takarékos felhasználását célzó kívánalomnak is eleget tesz, hiszen a többséget biztosító szinekúrák töredékkiadást jelentenek mondjuk a tűzoltók tisztességes bérezéséhez képest. Végeredményben a "nemzet érdekét" felismerő ellenzék lefizetésével a költségvetést, az állami közvagyont kímélte meg a kormányfő, amit a rosszindulatú (fideszes) ellenzék folyton követel meg számon kér rajta.

Ezek után igazán felkötheti a gatyáját a gonosz ellenzék, főleg az Orbán, ha még azt a látszatot akarják kelteni, hogy az ország érdekében meg a nép javára politizálnak! (Már amennyiben egy tisztes européer politizálásnak nevezi az Orbán megnyilvánulásait.) Mert az összefogásnak a különböző látványos, propagandaértékű gesztusok ellenére semmi jele. Amikor a mi drága miniszterelnökünk a változás szükségességéről beszél, nyilván a Fidesz (főleg az Orbán) megváltozásáról beszél, különben az égvilágon semmi értelme nincs a mondandójának. Igaz, eddig sem volt, ezután meg mitől lenne?

(Ugró Miklós, Magyar Nemzet)