"A másik követelés a takarítás kiszervezése volt, ... le vagyok petézve". Így beszélt a reptéren akkor már több napja sztrájkoló munkavállalók követeléseiről Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. Mivel felmentése azóta sem történt meg, fogadjuk el, hogy ez a reptéri vezetés álláspontja. Attól, hogy - egy harmadik világbeli országban - a cég alkalmazottai a bolygó más államokban különlegesnek nem számító, ne adj' Isten a távoli Európában szokásosnak mondott eszközhöz, a sztrájkhoz folyamodnak követeléseik nyomatékosítása végett, attól a Budapest Airport, hölgyeim és uraim, lepetézik.

Mivel sem 1989-ben, sem azóta nem tetszettünk forradalmat csinálni, bizonyos fedett állományú urak minket szíveskedtek visszagördíteni Ázsiába, legalábbis ami politikai, társadalmi és közállapotainkat illeti - ezt a kis apróságot elfoglaltságaink közepette viszont mi itt, Európa egykori közepén, talán még nem vettük észre. Ezért aztán - egyelőre még európai - fülünknek kissé disszonánsnak tűnik ez a hangnem, melyet a fejlett Botswanában sem biztos, hogy megengednek maguknak mindenféle cégecskék, vállalatocskák a bennszülöttekkel szemben.

Igaz, Szollár szóvivő már korábban megmondta a dolgozóknak: "Örülni kéne, hogy lyuk van a fenekükön. Nincs elbocsátás. Ezért ma sztrájkot hirdetni Magyarországon felelőtlenség. Nyilván beszélünk velük, mert nem akarjuk, hogy az utasok a rövidebb végét húzzák a dolgoknak." Így, őszintén rakta helyre bennszülött fajtársait a közülük az előkelő európaiak közé beemelt szóvivő, aki egyben államférfiúi tehetségét is megvillantotta, mikor olyan ügyekben is szót emelt, hogy szabad-e ma hazánkban sztrájkot szervezni. Tehetségét tekintve tán olyan fékezhetetlen agyvelejű, vezető politikusok utódává avanzsálhatna, mint Marosán György vagy Révai József, akiknek szintén markáns véleményük volt arról, mit csináljon itt ez a bennszülött csőcselék ahelyett, hogy mozgolódna. Már csak le kell k..váznia az országot és pimaszul hazudnia - akár miniszterelnök is lehet a fiatalemberből.

Míg az nem lesz, azért én - megrögzött, s ez Ázsiába visszatolt ország fedélzetén hüledező európaiként - lepetézek. Nemcsak Szollár szóvivő retorikai teljesítményén, de, maradjunk egyelőre csak a reptérnél, a konfliktus kezelésének módozatain is. Megjelenik egy csomó géppisztolyos rendőr, és szabályosan feloszlatják Ferihegyet mérgelődő utasostul, lökdösődő hőbörgőstül. Mer' itt rendnek kell lenni, elvtársak. Közben a sztrájkolókat víz és vécépapír nélkül bezárták, s olyan dezinformációkat eresztettek szélnek, mint hogy nincs sztrájkhelyzet Ferihegyen.

A munkavállalók elemi jogai érvényesítének efféle kezelése olyan országban, ahol a bolygón egyedülálló módon a leszedált honpolgárok szeme láttára idegen kézbe adtak néhány dolgot - nem sok mindent, csak ami a földön, a vízen és a levegőben van, meg néhány közművet, de nem sokat, csak a teljes lakossági energiaellátást - mindenesetre tanulságos lehet.

Különösen a mostani időszakban, amikor olyan csemegéket jelentenek be, mint hogy öt-nyolc évre befagyasztanák a a szociális ellátásokat, vagy hogy az ország élére került csődlovagok ámokfutása következtében eladósodott kórházak adósságait csak akkor konszolidálja az állam, ha azok "igazi adósságok", lejárt tartozással.

A fedélzetről letekintve egy dologban biztosak lehetünk: valóban megérkeztünk a harmadik világba; erre utal például, hogy a közüzemi számláikat kifizetni tömegével képtelen családok legfeljebb olyan kétes csodákban bízhatnak, mint a szerencse. Lottószerű módszerekkel a szolgáltatások igénybe vételét számlával igazolva indulhatunk a lutrin; a fura játékon pénzt nyerhet a szerencsés nyertes. Valószínűleg ez hiánytalanul megoldja a szintén sztrájkra készülő pedagógusok összes baját is; a közszférában dolgozók ugyanis még nem értesültek arról, hogy nem szabad ma Magyarországon sztrájkot szervezni és januárban - a jövő évi bérekről szóló, az inflációval megegyező juttatást garantáló korábbi megállapodás és a 13. havi juttatás követelésével - szintén beszüntetik a munkát.

Amikor 1989-ben azok az ÁVH-sok és egyéb sötét múltú keretlegények, akik nagyvállalatokat vezettek, emlékkönyveket írtak vagy belügyi dolgozóként alkoholizáltak, nem tudtak hova lenni a csodálkozástól, hogy senki elő nem veszi őket, akkor azzal nyugtatták meg a magamfajta megrögzött európaiakat, hogy cserébe a nagy békéért itten fel lesz építve a polgári demokrácia. Ennek egyik ismérve ugyebár az lenne többek között, hogy a pedagógus, mintegy 17 évnyi tanulás után többet keres, mint egy hátsó-albániai - vagy hazai - segédmunkás. Valami félreértés történt, mert az ávósok maradtak meg nem érdemelt posztjaikban vagy meg nem érdemelt nyugdíjuknál, a pedagógusok pedig méltatlan helyzetben követelhetik elmaradt pénzeiket.

Szerencsére rátermett menedzserek, sikeres vállalatvezetők vették kézbe az ország irányítását, ők olyan haladó hagyományok szellemében képesek kezelni az efféle konfliktushelyzeteket, mint az általuk remegő szájszéllel, évente megkoszorúzott emlékműveken a szovjet katona. Hogy is írta Nagy Gáspár? Pofát befogni, pártot követni. Különben itt lesz rögtön a géppisztolyos rendőr.

Ha meg nem tetszik az új rend és szabadság a pedagógusoknak, majd bedugják őket is egy fáskamrába.