fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balaton: elpasszolják a tógazdaságokat és a halüzemet
2008. december 17., 22:31
A jövőben kizárólag a Balaton ökológiai egyensúlyának fenntartásáért felel majd a Balatoni Halászati Zrt. A társaság privatizációjával kapcsolatban ez a döntés született a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdai ülésén - tájékoztatott Suchman Tamás, a halászati cég 33 százalékos tulajdonjogával rendelkező Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. A döntés szerint eladják a tógazdaságokat és a halfeldolgozót is.

Korábban felmerült az a lehetőség, hogy az egyes tevékenységi körök leányvállalatokba való kiszervezésével a halászat holdinggá alakul. A vagyontanács ehelyett, azt a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke által is támogatott megoldást fogadta el, hogy mind a tógazdaságokat, mind pedig a halfeldolgozó üzemet értékesítik.

Minderre a megfelelő jogi formulák betartásával kerül sor - mondta Suchman Tamás, és hozzátette: a vagyongazdálkodási tanács haladéktalanul megkezdi a privatizáció előkészítését, mégpedig úgy, hogy a jövő évi horgász szezon indítása valamint a tavakkal kapcsolatos halászati feltételek megteremtése már az új tulajdoni állapotoknak megfelelően kerüljenek előkészítésre.

A tárgyalások során fontos hangsúlyt kapott, hogy a Balaton, mint nemzeti kincsünk állami tulajdonban maradjon. Legfőbb cél az élővilág megőrzése és a horgászturisztikai feltételek biztosítása - hangsúlyozta a BFT elnöke, aki fontosnak tartja, hogy az átalakulás után a Balatonért felelős, állami tulajdonban maradt zártkörűen működő részvénytársaság megkapja azokat az anyagi eszközöket és forrásokat, amelyek a cég végleges rendbetételéhez szükségesek.

(sonline.hu)