Magyarország, a magyar gazdaság legyengített állapotban zuhant a gazdasági válságba. A krízis súlyosságát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy még abban sincs igazából konszenzus, mekkora lesz a gazdasági visszaesés mértéke ebben az évben. Illetőleg: mi lesz jövőre?

Tőlünk nyugatra, keletre, délre és északra ezt a kormányok és a gazdaságkutató intézetek nagy pontossággal be tudják lőni. Nálunk meglehetősen nagy a szóródás. A kormány legfeljebb egy, az elemzők pedig három-négy százalékos zsugorodást várnak 2009-re. Nagy kérdés, hogy a kabinet - látva a piaci jóslásokat - miért ilyen optimista. Ráadásul az elmúlt évek gazdaságpolitikája - finoman szólva - nem éppen azt vetítette elénk, hogy a kormány tudná tartani a terveit.

Egyébként senkinek sem mindegy, hogy nyolcvan- vagy éppen kétszázezren kerülnek-e az utcára. Nem közömbös az sem, milyen mértékben kell ismét módosítani a központi költségvetést. Ha kevesebb bevétele lesz az államnak a gazdálkodó szervezetek és a magánszemélyek befizetéseiből, az a kiadásokat is érinti. Nem is kicsit. Az sem mindegy, hogyan alakul az idén az infláció. Ha csak azért mérséklődik a pénzromlás, mert igazából nincs forgalom a gazdaságban, az bizony nem érdem, hanem szégyen.

A nem eléggé kárhoztatott korábbi gazdaságpolitika miatt jutottunk ide. Most azzal vagyunk elfoglalva, ami más országoknak alapeset: a hitelességgel. El kell magyaráznunk a külföldi befektetőknek, hogy ezentúl vagy innen kezdve minden rendben lesz. Tetszik, nem tetszik, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az EU által nyújtott gigahitel arra ösztökéli az országot, hogy mutassa a legjobb, mosolygós arcát. Már ha van ilyen neki.

Arról már nem is képzelődünk, hogy ha egy országban gazdasági kérdésekben konszenzus születik, akkor jelentőset léphet előre. Ezt jól mutatja Szlovákia és Románia példája. Magyarországon is erre lenne szükség, de nálunk csak reformbarkácsolás zajlik. Nem pusztán azért, mert a kormány döntései a nagy ellátórendszereket nem érintették, hanem azért is, mert azok sok esetben szakmailag megalapozatlanok voltak, és nélkülözik a társadalom támogatását. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az ország akkor sem lesz könnyű helyzetben, ha a válság véget ér.

Tudják ezt a világon mindenütt. Hiszen hazánk kifejezetten magas, öt-hat százalékos kamattal kapott hitelt az IMF-től. Mindenki tudta rólunk: most csak áthidaljuk a nehézségeket, de a problémát nem oldottuk meg, cipeljük magunkkal.

Azért sem mehet minden tovább a régi módon, mert az országnak nincsenek tartalékai, nincsenek lakossági megtakarítások. Elköltöttük a pénzünket, sőt jóval többet. Az embereknek pedig a válságban még súlyosabb teher a hitelek törlesztése.

Magyarország hitelességét már csak egy új kormány tudja helyreállítani. Hiszen ki hiszi el, hogy az a vezetőség, amelyik hazudott reggel, délben és este, már jó vágányon halad, egyszer végre igazat mond.

Pillanatnyilag azt sem tudni, hogy a következő - előre hozott - országgyűlési választásokig hogyan is bekkeljük ki a mindennapokat.

Mindenesetre a külföld, a befektetők felé mosolyognunk kell.

Fogcsikorgatva is.