- Az utóbbi két-három évben a reform kifejezés már-már szitokszóvá vált a magyar egészségügyben, annyi rossz hír tapadt hozzá. Valóban szükség van további szerkezeti és működésbeli változtatásokra a rendszerben?

- A rendszerváltozáskor elszabotált, majd a polgári kormány által 2001-ben megkezdett konszolidáció végigvitelére van szükség az egészségügyben. Az elmúlt két évtizedben óriási erőfeszítések árán, nagy társadalmi áldozatvállalással lezajlott a piacgazdasági átalakulás. Több ezermilliárd forint ráfordítással konszolidáltuk a bankokat is. Ehhez képest elmaradt a humán szektor feltőkésítése. Az egészségügy ma is tőkehiánnyal küszködik, az alapvető fejlesztési és felújítási forrásokat nélkülözve vegetál. Nemcsak a piacgazdaságban mára alapvető elvárásként körvonalazódó fenntartható fejlődés és versenyképesség lehetőségei hiányoznak, hanem az egészségügy rendszere közgazdaságilag egyenesen értelmezhetetlenül működik. Halaszthatatlan tehát a konszolidációja.

- Mire van szükség a teljes konszolidációhoz?

- Pénzre, szemléletváltásra és nem utolsósorban új kormányzati struktúrára. A Fidesz konszolidációs programjában a forrásigényt 670 milliárd forintra becsültük 2001-ben, ma ez az összeg nyilván valamivel magasabb lenne, a pontos mértékét azonban nagyon nehéz meghatározni.

- A kormányzati szerkezetváltásra miért lenne szükség?

- A napokban valamelyik napilapban azt olvastam, hogy gazdasági szabadságharc folyik az országban. Vagyis minden a pénzről, a gazdasági visszaesésről, a tőkéről, a profitveszteségről, no meg a kilábalás lehetőségeiről szól. Magyarán, csakis gazdasági-pénzügyi dimenzióban gondolkodik a kormány, és a fejlődést is ebben az értelmezési tartományban képzeli el. Szinte szó sem esik arról, hogy a gazdasági fejlődés alapfeltétele a testében-lelkében ép, szellemében kiművelt ember. Márpedig korai öregségben, ezernyi népbetegségben szenvedő, identitásában meggyengült, depressziós, alacsonyan képzett emberi erőforrással szerintem nem lehet gazdasági fejlődést produkálni. Évekkel ezelőtt olyan kormányzati struktúráról álmodtunk, amelyben két fő pólusként jelennek meg a humán szektorokat, vagyis az egészségügyet, az oktatást, a szociálpolitikát összefogó, illetve a gazdasági ágazatokat integráló csúcsminisztériumok. Csak így, egymást segítve lehetne kilábalni a bajból. Mindehhez persze elengedhetetlen a humán szektorok eddig elmaradt konszolidálása.

Súlyos energiahiány

- Egy évvel ezelőtt a közgazdaság-tudományi egyetemen több száz hallgató előtt azt mondta, hogy a gyógyítás nemcsak materiális, hanem spirituális, azaz lelki tevékenység is. Vitapartnere, Horváth Ágnes, akkori egészségügyi miniszter élesen reagált, sámánkodást emlegetett. Miképpen látja az egyén, illetve a betegeskedő társadalom gyógyításának lehetőségeit?

- A magyar nemzet a történelme során Mohácstól Trianonig és 2004. december 5-ig súlyos veszteségeket élt át. Ezek mintegy kiüresítették a nemzet kollektív tudattalanját, súlyos energiahiányt okozva benne. Ennek következtében az egyes ember is a lelkierő hiányában szenved, nehezen tudja, vagy egyáltalán nem képes feldolgozni a gyors környezeti változásokat, a stresszhelyzeteket. Hajlamossá válik a depresszióra, elveszíti identitását, lehangolttá, rosszkedvűvé, sokszor konokká válik, bezárkózik. Ha túl sok ilyen, anómiás ember él a társadalomban, akkor a közösség még a jó célokért is szinte mozgósíthatatlanná válik. Ma ezt a helyzetet éljük. Megoldást csak az hozhat, ha visszapótoljuk a történelmi-társadalmi megrázkódtatások során elveszített energiákat. A tudomány ma ennek négy forrását ismeri, ezek az identitás, vagyis az önazonosság-tudat elmélyítése, a szolidaritás erősítése, a családok támogatása és a hit, vagyis a jövőbe vetett optimista életszemlélet, a transzcendens irányultság megélése és bátor vállalása. A neoliberális kurzus ma pontosan ezeket az energiaforrásokat fojtja el.

- Mit tehet az egyén, hogy testi-lelki egyensúlyát megőrizze, egészséges maradjon?

- Először is felelősséggel, tudatosan kell élnie az életét. Az ember különleges lény, hiszen észleli önmaga létezését. Mivel látjuk önmagunkat mint cselekvő személyt, felelősek vagyunk a tetteinkért. De ha tudatosul bennem az önmagamért, a saját egészségemért viselt felelősség, akkor ezt a másik ember iránt is vállalnom kell, hiszen az "én" csak a "te" viszonylatában határozható meg. Ez az embertársi felelősségvállalás építi a családokat és az emberi közösségeket, így a nemzet közösségét is. Jó lenne egy olyan politika, amelyik ezt megérti, olyan kormányzás, mely valóban az emberekről szól, a közösségek boldogulását szolgálja.

Elképesztő mellébeszélés

- Az egészségügyben mára mintha csillapodni látszanának az elmúlt két év reformdühe okozta viharok. Legalábbis úgy tűnik, hiszen Székely Tamás miniszter nem lát súlyos gondokat. Az ágazat ráadásul többletforrásokat is kapott.

- Elképesztő mellébeszélés és a bajok elfedése folyik ezen a téren. Az úgynevezett reformok során torz egészségügyi ellátórendszer jött létre, kórházak zártak be, sok helyütt profilváltás történt, az intézmények ellátási területei is ésszerűtlenül alakultak át, és a működtetés közfinanszírozását is szétzilálták. Azok az orvosok és szakdolgozók pedig, akik még itt maradtak, a helyzetből adódóan súlyosan frusztráltak. A miniszter sokszor és szívesen használja a többletforrás kifejezést, ám a szó egyszerűen vérlázító. A kórházaktól rengeteg pénzt vontak el, az állítólagos megtakarítás tehát végső fokon a betegek bőrére ment, hiszen kevesebb pénzből látták el őket. Ennek az összegnek egy részét csorgatják most vissza, és ezzel büszkélkednek. Ám az embereknek, a járulékfizető polgároknak érdemes tudniuk, hogy nem másról, mint az egészségbiztosítás és a kórház között kötött szerződésben rögzített pénzről van szó, amelynek kifizetésére törvény kötelezi a kormányt. A járulékfizetők pénze nem többletforrás.

- Egy másik kijelentés is elhangzott a napokban. E szerint a kórházak adósságállománya a többletforrások révén hat-hét milliárd forinttal csökkent.

- A kijelentés egyrészt demagóg, másrészt irritáló. Az intézmények adóssága soha nem volt olyan elképesztő mértékű, mint manapság, csaknem hetvenmilliárd forint. Ennek az összegnek korábban legfeljebb a töredéke volt az adósság. Akkor tehát miről beszélünk?

- A kormányzat most újabb, jelentős reformlépésre készül, regionális egészségbiztosítási rendszert épít ki. Az erről szóló kormányrendelet már előttünk van.

- Elég nagy baj, hogy ezt a nagyon jelentős szerkezetátalakítást kormányrendeletben és nem törvényben szabályozták, vagyis megkerülték vele a parlamentet. De nem ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy Magyarországon nem játszódott le a közigazgatás átalakítása, ennélfogva nincsenek régiók, azok tehát csupán tervezési szinten létezhetnek. A kórházak, az egészségügyi intézetek zömmel megyei vagy városi önkormányzati tulajdonban vannak. Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy a létező önkormányzatok felelősek az egészségügyi ellátás fenntartásáért a hozzájuk tartozó területeken. Mivel regionális önkormányzat nem létezik, az ellátás felelősségét sem veheti át. A működtetési szerződéseket a regionális egészségbiztosítási pénztár köti majd a kórházakkal, csakhogy az elmondottak miatt nem nyúlhat át a megyei, a városi önkormányzatok feje felett, nem vonhatja el a hatáskörüket. Mindez nagyon súlyos alkotmányossági aggályokat vet föl.

Egyenrangú partner

- Mi lehet a célja a kormánynak ezzel az átalakítással?

- Csak találgatni tudok, de talán érdemes is elgondolkodni ezen. A regionális pénztárak jogi személyek, önállóan gazdálkodó költségvetési szervek. Ők döntik el, hogy a régióban melyik kórházzal milyen gyógyító eljárásra kötnek vagy nem kötnek szerződést. Megtehetik, hogy bizonyos feltételek között nem az önkormányzati kórházzal, hanem magánszolgáltatóval szerződnek egy-egy gyógyítói feladatra, például ortopédiai ellátásra. Ez új utat nyithat a privatizációnak. Még az is elképzelhető, hogy a hét regionális pénztár privatizációja, a magántőke bevonása is előkerülhet, ami a már-már magunk mögött hagyottnak vélt neoliberális szándék megvalósulásához vezethet.

- A Fidesz-KDNP-szövetség milyen egészségpolitikát folytatna?

- A gyógyítás orvosi lehetőségei szinte rakétasebességgel fejlődnek. A nemzetgazdaságok ezzel már sehol nem tudnak lépést tartani, azaz nem tudnak mindenkinek minden bajára az orvostudományok legújabb áldásait felvonultatva, ráadásul az egyenlő hozzáférés esélyével gyógyírt nyújtani. Mit lehet ilyenkor tenni? Az igazságosság szellemében térségenként kell meghatározni a megbetegedési, halálozási, csecsemőhalandósági, azaz a népegészségügyi trendeket az országban, és úgy kell elosztani a rendelkezésre álló forrásokat. Így a pénz felhasználása kapcsán a legnagyobb népegészségügyi hozadékot, azaz egészségnyereséget tudjuk elkönyvelni. Ezt nevezik tényekre alapozott egészségpolitikának, s ezt követi ma a fejlett világ. A polgári kormány 2001-ben ezt a rendszert alapozta meg az Egészséges nemzet népegészségügyi programjával. Emellett folytatni akarjuk a már említett konszolidációs folyamatot, melyet nyolc évvel ezelőtt a házi orvoslásban elkezdtünk. Persze jó lenne, ha mindehhez új kormányzati struktúra is felállna, így az egészségügy kikerülhetne a "futottak még" kategóriából, és egyenrangú partnere lehetne a pénz- és a gazdaságpolitikának. Igény volna rá.