fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kenyai földhő-projekt a klímaváltozás ellen
2009. január 13., 10:51
Egy százéves, a föld alatti forró sziklák segítségével előállított gőzt megcsapoló technológia fogja kiegyensúlyozni a kelet-afrikai Rift völgyben a terjeszkedéssel járó növekedést az energiafelhasználásban.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Globális Környezeti Alap (GEF) bejelentette, hogy Kenyában befejezték egy geotermikus erőmű próbaüzemét, mely felülmúlt minden várakozást. Az új technológia alkalmazása során több 4-5 MW, és egy hatalmas, 8 MW elektromos áramot termelő gőzforrásokat találtak.

A projekt, melyet a GEF támogat és az UNEP és a kenyai energiaszolgáltató, a KenGen közös terve, befolyásolhatja a geotermikus energia előállításának a jövőjét és költségeit szerte a világon. "A mostani generáció egyik legfontosabb kihívását oldhatjuk meg ezzel, vagyis harcolunk a klímaváltozás ellen, és közben kétmillió embernek biztosítunk energiát, akiknek eddig nem volt hozzáférésük. A geotermikus energia egy 100 százalékban környezetbarát technológia, mely túl sokáig merült feledésbe" - nyilatkozta az UNEP igazgatója, Achim Steiner. "Legalább 4000 MW-nyi áram vár arra a Rift mentén, hogy kiaknázzák. Ideje volt, hogy ez a technológia előkerüljön a háttérből, hogy biztosítsa a megélhetést, fejlessze az üzemanyag-technológiát és csökkentse a fosszilis energiahordozóktól való függőséget" - tette hozzá.

"A megújuló energia előállításával kapcsolatos gazdasági és technológiai akadályok legyőzése közös felelősségünk. A Rift völgyben folyó munkálatok demonstrálják, hogy a geotermikus energia nem csak technológiai szempontból életképes, de költséghatékony megoldás lehet Afrikában, ahol legalább 7000 MW áramra van potenciális lehetőség" - mondta Monique Barbut, a GEF egyik vezetője.

A kenyai projekt

A GEF által támogatott projekt mikroszeizmikus és magnetotellurikus technológiákat alkalmazott azért, hogy új forrásokat találjanak például Olkaria és Naivasha környékén, mely 1 órás útra van a fővárostól, Nairobitól.

A legnagyobb kihívás a terjesztésben a fúrással kapcsolatos veszélyek elkerülése, és a gőzkihagyással járó magas költségek kockázata. Az egy millió dolláros kapcsolódó projektnek pont ezeknek a kockázatoknak a legyőzése a célja. A naivasha-i régi források körülbelül 2 MW-ot termelnek, míg az új technológiák segítségével nemcsak nagyobb hatásfokkal használják ki a gőz erejét, de sokkal nagyobb potenciálú gőzforrások helyét is pontosan meg tudják határozni.

A Rift völgyi geotermikus terjeszkedés

Két évvel ezelőtt a GEF elfogadta völgyről szóló tervezetet, és 18 millió dollárt ajánlottak rá az UNEP-pel és a Világbankkal együtt. A terv keretében Djiboutiban, Eritreában, Etiópiában, Kenyában, Ugandában és Tanzániában elkezdik a fúrásokat 2009 elején.

A tervet erősen támogatja Izland, a világ egyik vezető geotermikus energiát felhasználó gazdasága, ahol az elektromos áram 90 %-át ebből a forrásból nyerik, valamint Németország, ahol szintén nagy hangsúlyt fektetnek az ilyen irányú fejlesztésekre.

Kenya egyedül is kap támogatást a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus keretéből további 35 MW-nyi növeléshez. Kenya jelenlegi kapacitása 1000 MW körül van. Az ország főleg hidro-elektromos erőművekből látja el magát, mely már nem látszik biztos forrásnak a folyamatosan csökkenő esőmennyiség miatt. Az ország célkitűzése 2015-re az, hogy 1200 MW geotermikus energiát termeljenek.

Már több ország is jelezte, hogy támogatást kér a geotermikus rendszerek kiépítéséhez, többek között Kína, Jemen, Kongó és Ruanda.

(kitekinto.hu)