fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jönnek a biometrikus útlevelek
2009. január 13., 12:57
Tizenkét éves kor alatt nem kell majd ujjlenyomatot venni és arcképet készíteni a biometrikus útlevél kiállításához az EU‑ban. Viszont mindenkinek saját útlevéllel kell rendelkeznie, a gyerekek tehát nem utazhatnak majd a szülő útlevelével. A biometrikus útlevelekről szóló rendelet módosítását a kedd délutáni strasbourgi plenáris ülésen tárgyalja.

A 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények hatására az EU 2004-ben rendeletet hozott arról, hogy az európai útlevelek biometrikus azonosító adatokat - azaz arcképet és ujjlenyomatot - is tartalmazzanak a dokumentumok hamisításának megakadályozása és a bűnözés, az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni küzdelem megkönnyítése érdekében. Az Európai Bizottság most a júniusban hatályba lépő rendelet kiegészítését javasolja, amelyről az EP a keddi plenáris ülésen együttdöntési eljárásban, első olvasatban tárgyal.

12 éves kor alatt nem kell ujjlenyomat

A 2004-es rendelet szerint mindenkitől egységesen kötelező lenne két ujjlenyomatot venni az útlevél készítésekor. A tagállamokban végzett kísérleti tesztek azonban azt mutatták, hogy a gyermekek esetében az ujjlenyomat nem megfelelő minőségű a személyazonosság egyértelmű igazolásához, ráadásul gyermekkorban az ujjlenyomat még változik, ami megnehezíti annak ellenőrzését az útlevél érvényességének teljes időtartama alatt - olvasható a Carlos Coelho (néppárti, portugál) által jegyzett jelentésben.

A 12 év alatti gyermekektől ezért - a módosított rendelet szerint - nem kell majd ujjlenyomatot venni. Azok a tagállamok, amelyek a gyerekek ujjlenyomatait is rögzítik, a rendelet elfogadása után még négy évig tehetik meg ezt. A 6 és 12 éves kor közötti gyermekek esetében ujjlenyomatot csak ellenőrzési céllal lehet majd készíteni. A hat évnél fiatalabbaktól pedig egyáltalán nem lehet majd ujjlenyomatot venni.

Alkalmatlan ujj

Az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága szerint az olyan esetekben, amikor az ujjlenyomat levétele az előírásokban meghatározott ujjakról fizikailag lehetetlen, lehetővé kell tenni, hogy más ujjakról is lehessen lenyomatot készíteni. Ha pedig "átmenetileg egy ujj sem alkalmas ujjlenyomat készítésére, akkor a tagállamok egy legfeljebb egy évig érvényes ideiglenes útlevelet bocsáthatnak majd ki" - írja a jelentés.

Júniustól már nem utazhat a gyerek a szülő útlevelével

A jelentés szerint a gyermekek további védelme érdekében be kell vezetni az "egy személy - egy útlevél" elvet, azaz minden gyermeknek saját útlevéllel kell rendelkeznie, amely a saját biometrikus adatait tartalmazza. A szakbizottság szerint ugyanis meg kell szüntetni azt a több tagállamban is követett gyakorlatot, miszerint a szülő útlevelében a gyermekek is szerepelnek, a dokumentum viszont csak a szülő biometrikus adatait tartalmazza. Így ugyanis "meglehetősen nehéz megbízhatóan ellenőrizni a gyermek személyazonosságát, ami megkönnyíti a gyermekcsempészetet" - érvelnek a képviselők.

A szakbizottság kiegészítésként azt javasolja, hogy a kísérettel utazó kiskorúak esetében az útlevél a saját személyes adatokon kívül az értük felelősséggel tartozó személy(ek) adatait is tüntesse fel, így a határellenőrzéskor meg lehetne állapítani, hogy a gyermekek valóban rendelkeznek-e szülői felügyelettel.

A biometrikus útlevelet az Európai Unióban és Izlandon, Norvégiában valamint Svájcban június 29-én, egységesen vezetik be.

(europarl.europa.eu)