Nem azért hivatkoztam rendkívül szerény látnoki képességeimre, hogy magamat dicsérjem, csupán azt szerettem volna szemléltetni: ezzel a szállítások történetében példátlan orosz gázzsarolással teljesen új helyzet jött létre Moszkva és a közép-európai országok viszonyában. A Kreml sokáig próbálkozott e térség megkerülésével, és az uniós nagyhatalmakkal folytatott bratyizással helyettesítette a szomszédaival szembeni stratégia kidolgozását. Aztán az orosz vezetés rájött arra, hogy mégsem lehet semmibe venni közvetlen környezetét, és az olajdollárokon felhizlalt orosz medve lépésre szánta el magát. Az ukránok az idén sem éltek vissza jobban, mint a korábbi években azzal a lehetőséggel, hogy az európai gázszükséglet negyedét biztosító orosz gáz 80 százaléka rajtuk megy keresztül, az orosz válaszcsapás tehát az elszigetelődéstől rettegő Kreml politikai üzenetét hivatott hangsúlyozni.

A Kreml gyakorlatilag azt üzente: ha európai szomszédai nem mennek bele abba, hogy a balti-tengeri Északi és a Balkánt átszelő Déli Áramlattal bebetonozza monopóliumát a kontinens gázellátásában, akkor ezek helyett a Nulladik Áramlat lép működésbe - vagyis el fogja zárni a gázvezetéket. A nyersanyagexport biztosítja ugyanis annak a Nagy Péter óta - vagyis immár háromszáz éve - kivívott pozíciónak a fenntartását, amely szerint semmilyen stratégiai döntés nem születhet Európában Oroszország érdekeinek figyelembe vétele nélkül.

E pozíció bebetonozásáért cserébe az orosz vezetés még a megbízhatóságot is hajlandó volt beáldozni. A csapok teljes lezárása ugyanis azt jelenti, hogy Oroszország ma kevésbé megbízható szállító, mint a hidegháború idejében volt. Semmi kétsége sem lehet ez után senkinek a felől: a Kreml bármelyik pillanatban leállíthatja a gázexportot, ha vélt vagy valós politikai érdekei ezt megkívánják. Márpedig Közép-Európának mindent meg kell tennie e lehetőség felszámolása érdekében. Fel kell gyorsítania a meglévő vezetékrendszerek észak-déli összekötését egy egymás kisegítésére képes, regionális hálózat kiépítése érdekében. Az érintett kormányoknak egyeztetniük kell energetikai fejlesztési terveiket, és a tartalékok képzését is át kell emelniük nemzetiről regionális szintre. Az egész térséget átfogó energetikai hálózat sokkal hatékonyabban működtethető ugyanis, mint nemzeti keretek között. Emellett szorgalmazniuk kell Brüsszelben, hogy az uniós források egy részét az épületek szigetelésére, energiatakarékos és alternatív technológiák meghonosítására fordíthassák. Ugyancsak uniós források átirányításával fel kell gyorsítani az olyan, Oroszországtól független energiaforrások kiépítését is, mint a közép-ázsiai gázra megépítendő Nabucco vezeték.

Szeretnék egy félreértést eloszlatni: nem az orosz kapcsolatok felszámolásáról van szó. A világ legnagyobb gázkészletével rendelkező Gazprom meghatározó szereplője marad az európai energiaellátásnak. Az együttműködést tehát tovább kell fejleszteni az orosz gázóriással, csak a kiszolgáltatottságot csökkentsük folyamatosan. A magyar viszonyokra lefordítva ez azt jelenti, hogy az orosz gázfüggést a jelenlegi nyolcvan százalék körüliről annak egyharmadára kell leszorítani, az ország ellátási biztonsága és gazdasági függetlenségének megőrzése érdekében. Ez viszont nem zárja ki minden, hazánkon áthaladó orosz vezeték támogatását és kapacitása egy részének itteni lekötését. Újabb, orosz gázra alapozó villamos erőművet viszont csak annyit szabad építeni, amennyi a rendszer biztonságos üzemeltetéséhez szükséges mindaddig, amíg el nem készül egy újabb atomerőmű.

Magyarországnak aligha lesz más lehetősége annak az orosz gázfüggésnek az enyhítésére, amelyet a hetvenes évek óta (adóforintok százmilliárdjait felemésztő beruházásokkal) a szocialista kormányzatok kiépítettek. Még a kilencvenes évek elején is úgy lehetett a legbiztosabban választást nyerni egy településen, ha a képviselőjelölt beígérte az orosz gáz bevezetését. A gazdasági rendszerváltást csak akkor tekinthetjük befejezettnek, ha az orosz gázfüggőséget ésszerű, a politikai zsarolást kizáró keretek közé szorítjuk vissza. Különben úgy járunk, mint a régi szovjet viccben az a nagymama, akit Timur és csapata átkísért az út másik oldalára, pedig a mami nem is akart átmenni az úttesten.