A fiatal tiszt lovagias tettéért a kormányzótól posztumusz kitüntetést, ezüst vitézségi érmet kapott. Magára maradt édesanyját kegydíjban részesítették. Az élet ment tovább - csak ennek a rozsnyói születésű fiatalembernek, nemes Hanzély Pál m. kir. honvéd főhadnagynak ért véget örökre. A sors csak huszonkét esztendőt adott neki. Önfeláldozásáról nyolcvankét esztendeje minden évben megemlékeznek a szolnokiak, emléktábláját megkoszorúzzák, Farkasrétre is elzarándokolnak a tisztelők, a "régi" katonai temetőbe, oda, ahol Fabritius ezredes, Hausmaninger tábornok meg a '48-as honvédtiszt, nemesságodi Szvetics altábornagy közelségében pihen a fiatal katona a székely szobrász, ditrói Siklódy Lőrinc emlékműve alatt, amelyet, ahogy a sírfeliratban áll, "Az önfeláldozó hős életmentőnek emeltette a m. kir. honvédség tisztikara és legénysége".

Tisztikar és legénység - együtt, igen, ez így szép. Metaforikus üzenete van. Jó lenne ma is, amikor fagyban-bajban az ország, a tisztikar és a legénység egységét fölfedezni, de nem, ez a mai vezérkar igen távolinak tetszik a közönséges bakaseregtől. Szociális munkások beszélnek a rádióban. Elmondják, mennyi küszködéssel jár, hányféle trükköt kell nap nap után bevetniük, hogy az utcán hálókon, az elesetteken segítsenek, mert azokban dolgozik a büszkeség meg a félsz (nagy baj, ha már a segítőkkel is bizalmatlanok a magukra hagyott, sokszor becsapott emberek...). De a legkeservesebb mégis az, mondják, hogy kevés az áldozatkész ember. Leginkább a szerény keresetűek meg a kisnyugdíjasok adakoznak. Aha, a legénységen a legénység segít! - pénzzel, élelemmel, ruhaneművel. A "törzskar" meg elvan a maga gondjával. Azzal a súlyos dilemmával például, hogy az uniós támogatásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értékelési feladatait ki lássa el; mert bár a szervezetnek van erre hivatott stratégiai és értékelési főosztálya, de miért ne értékelhetne helyettük külső cég? Ki is írnak tehát pályázatot, szerény összegre: alig kétmilliárd forintra... Ebből vajon hány hideggel-éhséggel küzdő emberen lehetne segíteni ebben a jégpáncélt hozó télben? Hallom a vádat: egy vonásra vagyok csak a demagógiától - persze, hisz a támogatásokhoz stratégia is, értékelés is kell, csak tán nem kétmilliárdért, a házon belüli stratégák helyett. Meg tán az önpropagandára, a sikerjelentésekre se kéne százmilliókat vesztegetni - miközben egyre tágabb az olló, egyre nagyobb a szakadék a társadalom két "végpontja" között. Villanyfény gyúl a tanyákon - olvashatjuk a nagykőrösi örömhírt, igen, ez már valami! Tizenhárom portán "szolgál" ezután az áram. Az apró szépséghiba csak az, hogy a város vonzáskörzetében lévő hatszáz tanya felében, háromszáz család otthonában még mindig gyertyával, petróleumlámpával világítanak. Miközben lassan elmorzsoljuk a 21. század első évtizedét.
Rossz idők járnak most mindenkire, de főként az amúgy is bajban lévőkre: tegnapra az ország nagy részét jégpáncél borította, nem egy helyen csődöt mondott a buszközlekedés, és sok helyütt tán hiába várták a nyugdíjasok a pénzes postást, mert egy vezérigazgatói utasítás szerint a kézbesítők csak biztonságos körülmények között indulhatnak útnak.

Időközben ugyan a vörös riasztás megszűnt, de újabb ónos eső és havazás várható, sokak szén- meg fakészlete fogyóban. Orosz gáz még nem jött, de nafta még van, és az energiaminiszter kijelentette, hogy ha az időjárás az "elvártnak megfelelően" alakul, akkor egy hétig biztos nem kell újabb gázkorlátozást bevezetni Magyarországon. Reménykedjünk hát. Mert az új év két hetében az egyáltalán nem az "elvártnak megfelelő" idő máris negyven ember fagyhalálát hozta.

Szociális válságot jósol a politológus. Sokaknak úgy tűnik, az már javában itt van. Azt is mondja a szakember: olyan mértékű lesz a válság, hogy az a baloldal történelmi összeomlását idézheti elő. Az országlakók szignifikáns többsége szerint várható volt már jó régen a baloldal történelmi összeomlása, de eddig hiába, csak az ország van összeomlóban, a történelmi baloldal áldásos tevékenysége okán.