Ő meg nem hisz a fülének. Percekkel ezelőtt még úgy hitte, élete delén jár. Lehetetlen, hogy rengeteg tervéből is legalább a legfontosabbakat meg ne valósítsa.

Cikázó gondolataiból az orvos téríti vissza a jelenbe. A hátralévő hónapjai, esetleg évei nem nagyon fognak fájni: csöndben, megszokott életéhez képest szinte szenvedés nélkül fog meghalni. Ám a rossz hír után hiába a jó hír, nem tud neki örülni. Pedig tisztában van vele, családja talán észre sem veszi, hogy eltávozott, hiszen munkahelyéről eddig is legfeljebb aludni járt haza.

Ekkor ismét megszólal a doktor. Volna egy megoldás. Egy sokkoló, fájdalmas kezeléssel meg lehetne menteni az életét. Túl sok ideje nincsen a döntésre, a kór előrehaladott, a kezelést rövid időn belül el kell kezdeni, máskülönben a későn elkezdett kezelés vége is biztos halál.

Melyik utat választaná?

Magyarország 2009 elején keveset alszik, fáradt, ingerlékeny. Menne orvoshoz, de családi orvosa három éve elment Norvégiába. A szomszéd faluból hetente kétszer átjárna az öreg doktor, de már nem tud átjárni. Cukros. Egyik lábát már amputálták, rövidesen a másik is menthetetlen stádiumba kerül. Menne a városi rendelőbe, de a vasutat tavaly megszüntették, autóbusz meg csak reggel és este jár. Ha a reggelivel bemenne azért az altatóért a városba, nem tud dolgozni. Ebben a nehéz időben egy nap mulasztásért is könnyen kirúgják az embert. Ha az esti busszal megy, a rendelő zárva. Az ügyeletet négy éve megszüntették. Mentőt, betegszállítót hiába hívna, kinevetnék, mondván, kutya baja. Hiszen csak álmos, fáradt, ingerlékeny.

Évek óta ezzel vigasztalja magát.

Magyarország a 21. század első nagy válaszútja elé került. Nincs könnyű helyzetben, kérdés, talál-e orvost.

A 20. század kínálta valamennyi válaszutat elhibázta. Egyetlen helyes döntést nem hozott, sem a Monarchia felbomlása idején, 1918-ban, sem a világháborúba ugrása előtt, 1941-ben, sem a kommunizmus csődbejelentésekor, 1989-ben. A 21. századból még nem telt el egy évtized, és a 20. században hozott három rossz döntés következtében Magyarországnak újból döntenie kell. Az is döntés, ha nem vesz tudomást arról, hogy ismét válaszút elé került. Az is döntés, ha tudomást vesz róla, de nem dönt. Abban az esetben ismét mások döntenek - helyettünk.

Tán segít a válaszúton, ha felidézzük a római köztársaság megszületése előtti pillanatokat. Kizárólag a könyvek miatt: Magyarország jövője is - mint minden boldogulni akaró nemzeté - a könyvekben van.

A Szibilla-könyvek történetét - felteszem - nem mindenki ismeri. Volt Szibillának kilenc könyve. A jóslásokat tartalmazó kilenc kötetet Szibilla felajánlotta az ostoba Tarquinius Superbusnak (mint utóbb kiderült, az utolsó zsarnok római királynak), vegye meg, mindent megtudhat belőlük a jövendőről. "Száz eurót (az is lehet, száz aranyat) könyvért!?" - hisztériázott az ostoba király (hiszen volt pénze, nem száz aranya). Szibilla megvonta a vállát. A kilenc könyvből hármat tűzre vetett. A maradékot száz euróért (az is lehet, száz aranyért) odakínálta a királynak. A király nevetett. Bolondnak nézi őt Szibilla? Hat könyvet vegyen száz aranyon? Szibillia három könyvet ismét tűzre vetett. Aztán a maradék három könyvet megint száz aranyért (meglehet, száz euróért) ajánlotta. Hanem a buta király oldalát addigra már annyira fúrta a kíváncsiság, hogy megvette az utolsó három kötetet. Száz aranyat adott érte.

Aztán az ostoba királyt elkergették. Véget ért egy kor, az ostoba zsarnok kora.

Magyarország jövője, gyógyulása, egyetlen kiútja a könyvekben van. Bárki bármit mond: akadna száz aranya is rá (lehet, száz eurója is), hogy könyvekre költse. Egyedül abban a jövője.

Persze sohasem egy út van. Magyarország is választhat. Ha sajnálja könyvre a száz aranyat, attól sem dől össze a világ.

Könyvek nélkül is megmondható: itt már nem lesznek felnégyelések, kerékbe törések, tatár, török, labanc, keletről érkező vörös csillagos seregek nem fogják tizedelni. Minek vesződnének vele?

Hátralévő éveit csöndesen fogja tölteni. Nyugalomban. Csak a lelke fog fájni. Ám mivel azt tanították neki, márpedig lélek nincsen is, hát majd azt gondolja, nem is fáj.

Mindezt tapintatos társak, megértően bólogató szomszédok, kiürülő 93 ezer négyzetkilométerére váró, sóhajtozó jóakarók között.

Pontosan úgy, mint az elmúlt húsz esztendőt.

Amely alatt megint elfecsérelt egy teljes nemzedéket.