Eddig azonban elgondolkodtatóan kevés a konkrét intézkedési javaslat, jórészt ismeretlen az új cselekvési terv, ami pedig az agyakból mégis kipattant, az inkább aggasztó: komoly költségvetési hatása ugyan nincs, a kormány szívesen szorítana egyet a munkájukból élni próbáló, adófizető gyermekeseken.

Napjaink legrémesebb közhelye szerint a válság egyben esélyt is jelent a megújulásra, a megtisztulásra. A nemzetközi pénzügyi válságot Gyurcsány Ferenc lehetőségként élte meg, hiszen arra hivatkozva terelné el a figyelmet kormánya felelősségéről és tehetetlenségéről, és a nagy kríziskezelő jelmezében húzná ki a hatalomban jövő tavaszig. ("Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett..." - írja újra önmagát az őszödi beszéd.) Az országra azonban csak a szenvedés vár, mivel a külső fenyegetés valós (hol van már a világgazdaság pénzbősége?), a belső állapotunk viszont tragikus, a húsz éve uralkodó, neoliberális gazdasági modell zsákutcába jutott. Kilábalást ígérő stratégia helyett be kell érnünk a megszokott kommunikációs tűzijátékkal, a válságkezelésnek hívott politikai túlélőshow-val. Pedig a munkahelyek megszűnésével, a devizahitelek megingásával (lám, az államháztartást aládúcoló óriási hitelcsomag sem tudja féken tartani a forint árfolyamát) személyes tragédiák sokasága közeleg. Más országokkal ellentétben nálunk nem lehet pénzt pumpálni a gazdaságba, a költségvetésnek nincs mozgástere az élénkítéshez, ahogy arra a napokban már a távolból az IMF vezérigazgatója felhívta a figyelmet, s amit a valutaalap most nyilvánosságra került jelentése is megerősít. Mozgástér pedig azért nincs, mert Gyurcsányék elk...ták, egészíthetjük ki Strauss-Kahn úr szavait. Hol válság van, ott válság van.

A ferencvárosi időközi választás arra a kérdésre adott választ, hogy a kisebbségi miniszterelnöknek a válságkezelői szereppel sikerült-e az elmúlt hónapokban magát, illetve pártját elfogadhatóbbá tennie. Számukra kifejezetten kedvező terepen zajlott a megméretés, hiszen a főváros IX. kerülete jó ideje a baloldal hitbizományának számított. A Fidesz meglepően fölényes győzelmét hozó voksolás így bízvást nevezhető történelminek. A cudarul szerepelt baloldal a minimális célját sem tudta elérni: stabil szövetségesei, a közöny, az apátia és az undor totális mozgósításával sem tudta érvénytelenné tenni a választást. Ráadásul kiderült, hogy az úgynevezett SZDSZ nélkül is van élet a demokráciában.

A hatalomtechnikai sikerek nem növelték az elfogadottságot, a hitelét és tekintélyét vesztett kormányfő továbbra is malomkőként húzza le a mélybe a fuldokló szocialista pártot. A válságkezelésbe beleszerelmesedve talán megfontolhatná a Magyar Nemzetnek nemrég interjút adó, a parlamentből távozó Boross Péter szavait: "...egy radikális megszorításokat is tartalmazó csomag előterjesztése már csak dühöt és érthető ellenérzéseket válthat ki. Holott az országnak olyan kormányra van szüksége, amely képes azonnali intézkedésekre, hogy ne legyünk a világválság kárvallottjai." No comment.