A nyolc fejezetet számláló dokumentum a Kiotói Jegyzőkönyv, valamint az Egyesült nemzetek Éghajlatváltozásról szóló Keretegyezményének alapelveit és célkitűzéseit mindenkor szem előtt tartva vési Kína nevét a klímaváltozás ellen szélmalomharcot vívó országok kőtáblájára.

A bevezető szokásos protokoll szövege után a klímaváltozás Kínát érintő hatásairól olvashatunk; a hőmérséklet egyre gyorsabb ütemű növekedéséről, az északi - amúgy is száraz éghajlatú - területek megcsappant csapadékmennyiségéről, a déli - mindig is szubtrópusi monszun éghajlatáról híres - vidékek egyre hevesebb esőzéseiről, hókatasztrófáról, melegedő tengerről. Az előrejelzések sem túl bíztatóak: minden jel arra mutat, hogy ezek a "kellemetlen" hatások egyre gyakrabban fognak kopogtatni a Föld legnépesebb országának minden kapuján.

A bevezető után a megoldások keresése helyett feltett kezeket látni, mintegy előre mentegetőzést, ha valami nem sikerülne. Három pontba szedték az okokat: összetett klíma és törékeny ökológiai környezet; óriás népesség és viszonylag rossz gazdasági helyzet; a folyamatban lévő iparosodás és a szénalapú energiaszektor. Ez más országokra is igaz. Az olvasó kíváncsisága itt némileg alábbhagy; ez is csak egy újabb hivatalos dokumentum, olyan amilyennek lennie kell. Felsorolja a változás okozta problémákat az egyes befogadók szerint, majd a célkitűzések után jöhetnek a stratégiák.

Fenntartható fejlődés, nemzetközi összefogás, kutatás-fejlesztés és környezetbarát technológiák, társadalmi tudatébresztés és környezeti nevelés, Kyoto és az üvegházhatású gázok. Ezek gyakorlatba helyezéséről is szól egy szisztematikusan felépített fejezet, példákkal és adatokkal alátámasztva, ahol a statisztikák kedvelői sok érdekességre bukkanhatnak (pl.: a közelmúltban 50 millió energiatakarékos izzót osztott szét az állam a lakosság körében országszerte, és további 150 millió "kiszórását" tervezi az elkövetkezendő 3 évben). A 11. Ötéves Tervbe (2006-2010) valóban beépül a környezettudatosság, szorgalmazva a technikai fejlődést, valamint a fejletlen termelés visszaszorítását (a tavalyi üzembezárások többek között 37,47 millió tonna acél korszerűtlen előállítását akadályozták meg), elősegítve ezzel egy energiatakarékos és nyersanyag-kímélő gazdaság és társadalom kialakulását.

Energia

Az jövőt kutató számítások, előrejelzések szerint 2010-re Kínában minden GDP egységnyire jutó energiafelhasználás 20%-kal csökken, a 2005-ös bázishoz képest. Érdekes adat, amit bravúrosnak is nevezhetünk, de a fajlagos energiaszükséglet helyett vizsgáljuk meg inkább az energiafogyasztás tényleges mértékét: 2005-től 2010-ig évente kb. 10%-os GDP növekedést produkál az ázsiai óriás. Tehát ha előreutazunk 2010 Kínájába, nagyjából 60%-os GDP növekedést érezhetünk az utcákon 2005-ös látogatásunk óta. Ehhez a 2005-ös energiamennyiség 160%-a szükséges. A fajlagos "zöldülés" tényezője 0,8, így 2010-ben kb. 28%-kal több energiát fognak felhasználni Kínában. Tehát lényegesen többet, mint 2005-ben.

Nyersanyag

Kína nyersanyag-felhasználását egyre nagyobb arányban fedezi különböző újrahasznosítási folyamatokból, erre a kormánykiadvány több adatot is említ. Egy reprezentatív felmérést olvasva - ami a világ ipari nyersanyainak hirtelen és szignifikáns árcsökkenését hivatott boncolgatni - egyértelműen látszik, hogy 2000 és 2008 között a 4 legnagyobb mennyiségben felhasznált fém (alumínium, réz, nyersacél, vasérc) szempontjából is nőtt az emberiség étvágya. Kína pedig éhesebb mint valaha, ennek megfelelően évről-évre nagyobb szeleteket hasít az egyre növekvő "energia-tortából". Részesedése a világ fogyasztásából már a legnagyobb (alumínium 36%, réz 27%, nyersacél 37%, vasérc 46%), és nem valószínű, hogy pont most parancsolna megálljt az Ötéves Terv. Evés közben jön meg az étvágy.

Energia és nyersanyag. Folyamatosan gyarapodó szükségleteink kielégítésére mind többet ragadunk el a természettől és szép lassan elhisszük, hogy mindezt a tevékenységet bármeddig büntetlenül gyakorolhatjuk. Igényeink fokozódnak, miközben saját magunkat hergeljük az egyre nagyobb fogyasztásra. Energia és nyersanyag. Ezekből úgy tűnik sosem lesz elég. Kínában sem, mint ahogyan sehol máshol. Próbálkozunk ugyan sokmindennel, de valahogy nem jön össze. Kutatunk, tervezünk, fejlesztünk, ha pedig sikerül? Növeljük a termelést. Azután mutatókat gyártunk saját magunk megnyugtatására. Számokkal próbáljuk alátámasztani erőfeszítéseinket, és ezeket a számokat ügyesen megvilágítva közzétesszük néha. Sajnos ez most sem történt másképp.

Hiába a természeti katasztrófák, hiába a világgazdasági válság, és hiába az egyre sikkesebb környezetvédelem minden divatos szakkifejezését magába foglaló, gondosan összeállított, szakszerűen prezentált fehér könyv, nem vagyunk hajlandók lemondani semmiről a környezet javára. Vajon meddig mehet ez így tovább?