fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szerbia fél éven belül beadhatja csatlakozási kérelmét
2009. január 26., 13:06
Vuk Jeremics szerb külügyminiszter mai brüsszeli látogatása során több uniós vezetővel is tárgyal. Belgrád szeretné, ha egy éven belül megkezdenék az országgal a csatlakozási tárgyalásokat.

Jelenleg a Koszovó elismerése körüli viták és a szabad lábon lévő szerb háborús bűnösök ügye jelentik a legnagyobb akadályt Szerbia csatlakozása előtt, azonban Jeremics jelezte, hogy a belgrádi vezetés mindent meg fog tenni, hogy ezekben a kérdésekben is előlépés történjen. A B92 televíziónak nyilatkozó külügyminiszter elmondása szerint még a júniusban véget érő cseh elnökség alatt benyújtanák a tagfelvételi kérelmet, ezt követően pedig még 2009 vége előtt szeretnék elnyerni a tagjelölti státust, míg a csatlakozási tárgyalásokat a 2010 első félévében esedékes spanyol elnökség alatt szeretnék megkezdeni.

Jeremics Brüsszelben találkozik az Európai Bizottság képviselőivel, majd megbeszéléseket folytat a Tanács jelenlegi (cseh) és az azt követő (svéd) elnökséggel. Rajtuk kívül a holland partnerével is találkozik a szerb diplomácia első embere. Korábban Hollandia ellenezte a leghevesebben a Stabilitási és Társulási Megállapodás aláírását Szerbiával, mivel úgy ítélték meg, hogy Belgrád nem működik együtt kellőképpen a Hágai Nemzetközi Törvényszék a Szerbiában bujkáló délszláv háborús bűnösök - elsősorban a Ratko Mladics - kézre kerítése érdekében. A szerb hatóságok ugyanakkor mindvégig azt állították, hogy mindent megtesznek az elfogásukért.

Egy múlt héten megjelent közvélemény-kutatás eredménye szerint a szerbek 61 százaléka támogatja az ország csatlakozását az Európai Unióhoz, ugyanakkor a csatlakozási folyamat lassúsága sokakat kiábrándít, melynek következtében folyamatosan csökken a támogatók aránya. 2008 májusában még a lakosság 67 százaléka pártolta a belépést.

Habár a tavalyi választásokat a nyugatbarát és integrációpárti Borisz Tadics nyerte meg, a nacionalista ellenzék miatt több olyan fontos törvényt nem sikerült még elfogadni, melyek elengedhetetlenek lennének az ország uniós csatlakozásához.

(euractiv.hu)