Ezt jelezte az áfa visszatartása meg a pályázati pénzek kifizetésének irreálisan hosszú ideje. Mindez korábban csak a belföldet - az állampolgárokat és magyar tulajdonú vállalatokat - sújtotta, most azonban a külföldi érdekeltségek - az állam hitelezői és a hazánkban működő exportmultik - is bajba kerültek.

Ezért rohantak hanyatt-homlok az IMF-hez. A gigantikus pénzügyi csomag ezek baját orvosolná: továbbra is lehet innét profitot kiutalni, tőkét menekíteni, és ha valaki megszabadul a magyar államkötvénytől, akkor forintját is eladhatja. Továbbra sem szalonképes azonban az állam a hitelezők előtt. Csak rövid lejáratú kölcsönöket kap, olyan határidőig, ameddig az IMF tartja felettünk a plafont - jövő tavaszig. Addig az államot is szalonképessé kell tenni, be kell mutatni, hogy gondosan gazdálkodik a pénzzel, csökkenti a deficitet. A kormány ennek éppen az ellenkezőjét tette rögvest, ahogy az új évbe átperdültünk: csinált egy kétszázmilliárd forintos lyukat a költségvetésen.

Ezt kell valahogy betömni.

Több lehetőség is adódik. Emelni kell az adókat - ezzel baj van, mert a bújtatott koalíciós partnerek saját maguk végveszélybe sodrása nélkül már nem tudják az adóemelést támogatni. Sem a jobb-, sem a baloldali maszkot viselők nem tehetik meg. Pedig ez nagyon jó lenne, dőlne a pénz, főként az áfaemelésből. Lehetne elmélkedni, hogy ez nem adóemelés, hanem csupán átrendezés. Természetesen lenne egy-két jelentéktelen kedvezmény a tárcaadók területén, amit fel lehetne nagyítani.

A baloldali kormányok gazdaságpolitikájának lényege az infláció. 1985 óta hat ízben zúdítottak növekvő inflációt az országra. Tartósan csökkenő inflációval csak polgári kormányok tudtak szolgálni - 1992-től és 1998-tól. A baloldal, mint a középkor zsarnok királya, fenntartja magának a pénzverés (ma: pénzkibocsátás) jogát, de csak azért, hogy visszaélhessen vele. A zsarnok királyok az aranyba ezüstöt vagy rezet kevertek, olykor az aranyérmét körbenyirbálták - ma pedig infláltatják. Akkor is a nép járt rosszul, most is. A királyok az adót a jó pénzben szedték, de szolgáiknak a rosszal fizettek - ma ugyanez a helyzet. A jól végzett munkáért járó bér a boltba érve már kevesebbet ér, mint amennyit akkor ért, amikor a munkát elvégezték.

Láttuk, hogy az inflációcsiholás áfa- és (esetleg) jövedékiadó-emeléssel nem megy, mert ahhoz már nincs elég szavazat a parlamentben. Belülről tehát- törvényi felhatalmazás mellett - nem megy a pénzhígítás. Akkor kívülről kell rontani, az árfolyamon keresztül. Ehhez nem kell törvény, ezt elvégezheti a státusa szerint független jegybank. El is végzi. Ugyan a minap az egekbe emelte a kamatokat, és az állam így sem jutott pénzhez - most csökkenti. A bankok azonban így is kőszívűek maradnak. Az államnak csak az IMF ernyője alatt adnak, a magyar cégeknek pedig sehogy, vagy jegybanki kamatcsökkentés ellenére is csak uzsoráért. Nem beszélve a polgárokról - róluk aztán kétszeresen se feledkezzünk meg. Azért sem, mert a forinthitel részükre tényleg uzsora, a kamat kétjegyű számmal jár az infláció felett, most meg a jegybank a devizahiteleseknek is odasuhintott. Azt mondta, hogy felőle lehet az euró ára akár háromszáz forint is. Jócskán emelkednek a törlesztőrészletek. De jön az infláció is csőstül, mert drágul az import. Drága importon több az áfa is, kiváltképp az üzemanyagokon és az energiahordozókon. Több az állam bevétele, és áfát sem kellett emelnie, csak összekacsintani a "független" jegybankkal. A forintgyengülés minden magyar jövedelemtulajdonost sújt, de kedvez az államnak és az exportmultiknak. Utóbbiaknak azért, mert nyomottabb bérek mellett többet kapnak az exportért is. Ez bőven kompenzálja náluk a dráguló importot.

A baloldali kormányok, bár jól tudják, hogy a felélesztett inflációs tűz eloltása több évbe kerül, és ma minden komoly célt - közte az euró bevezetését - veszélyeztet, nem törődnek vele, hanem újból és újból lángra lobbantják.