fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hamis szocialista kártyák
2009. január 29., 12:22
Minden változás alfája és ómegája, ha Gyurcsány Ferenc veszi a kalapját, és távozik a közéletből - állítja a Fidesz országos választmányának elnöke. Kövér László szerint nagyon komolyan kell venni annak kockázatát, hogy Gyurcsány paklijában utolsó ütőkártya a polgárháborús állapotok előidézése, esetleg etnikai konfliktus kirobbantása.

- Az Országgyűlés önfeloszlatását kezdeményezi a parlament mai rendkívüli ülésén a Fidesz és a KDNP. Van realitása annak, hogy a javaslat nyitott fülekre talál?

- Remélhetőleg megértik az SZDSZ-es, MSZP-s és MDF-es képviselők is: amiben ma Magyarország vergődik, az az ország modern kori történelmének egyik legmélyebb gazdasági, politikai és morális válsága, amelyet éppen a bizalom elvesztése mélyít történelmivé. Ezt a bizalmat pedig nem lehet ügyeskedéssel visszaszerezni, hiszen becsapták és megalázták az embereket.

- A Fidesz két, történelminek mondott időközi választási sikert ért el a múlt hét végén. Adhat-e elegendő nyomatékot mostani javaslatuknak ez a két esemény?

- A kormányon lévők figyelmen kívül hagyhatják a katasztrofális vereséget, de le is vonhatják belőle a politikai tanulságokat. Ha higgadtabban gondolkodnak, és vigyázó tekintetüket a magyarországi változásokat időről időre megelőlegező Lengyelországra vetik, akkor kénytelenek konstatálni: az ottani posztkommunista párt hovatovább nem a kormányra kerülésért, hanem már a szejmbe jutásért küzd. Van még sokkal lejjebb is, mint ahol ma tart az MSZP.

- Talán az SZDSZ vezetőinek jött a legrosszabbkor ez a javaslat, hiszen a szavazáskor színt kell vallaniuk saját értelmiségi holdudvaruk előtt: akarják-e a rendszerváltás folytatását, vagy továbbra is kettős politikai játékot űznek.

- Ha hinnék abban, hogy létezik liberalizmus a szó pozitív értelmében, és nem azt a gerinctelen, elvtelen, cikcakkos, destruktív politikát tekintenénk liberalizmusnak, amit az SZDSZ már jó ideje folytat, akkor most azt mondanám: éppen a liberális eszmerendszer híveinek lenne a legnagyobb szükségük a megtisztulásra. Észre kellene venniük, hogy az elvtelenségben, az antidemokratikus gondolkodásmódban mára falnál járnak. Tiszta vizet öntve a pohárba meg kéne próbálniuk újjászervezni a magyarországi liberalizmus pozícióit, az SZDSZ teljes megújításával vagy akár negligálásával.

- Politikai szempontból kockázatos a parlament önfeloszlatásának felvetése.

- Ha most el is utasítanák, ez az indítvány bármikor megismételhető. Emellett, ha sikerrel jár az a népi kezdeményezés, amelyet eddig több mint hatvanezren támogattak, és éppen az aláírások hitelesítése folyik, akkor kötelezővé tehető a parlamenti vita az előre hozott választásokról. Harmadrészt, a márciusi tisztújító kongresszuson Gyurcsány pártján belüli hatalmának megszilárdítására készül. Ám hatalmát csak akkor tudja bebetonozni, ha az országgyűlési választásokra állítandó jelölteket - azaz az MSZP következő képviselőit - a saját híveiből ó tudja kijelölni. Egy az EP választásokon megszerzett "méretes-zakó" után kétséges, hogy az MSZP megengedheti-e magának, hogy majd egy évig még nyakán cipelve bukott vezérét készüljön az országgyűlési megméretésre. Vagyis -Gyurcsány szempontjából - a párton belüli hatalmi mérkőzés csak az európai és az országgyűlési választások egyidejű lebonyolításával zárható le megnyugtatóan.

- Végleges megoldást hozna-e Gyurcsány távozása, vagy további tűzoltásra is szükség lenne a szétzilált politikában és gazdaságban?

- Gyurcsány Ferenc nem alapvető oka nyomorúságunknak, hanem maga is következménye. Akár tetszik, akár nem, olyan a magyar demokrácia, amilyenné mi, az ország választópolgárai alakítottuk. Amit eltűrtünk, az beépült az életünkbe. Ahhoz, hogy Gyurcsányig eljussunk, le kellett nyelnünk, amit Medgyessy Péter és Keller László csinált. Ahhoz, hogy Medgyessyig eljussunk, az kellett, hogy 1994-ben elviseljük Horn Gyulát. Horn pedig azért tudott négy év után a nyakunkba szakadni, mert 1990-ben elmismásoltuk az igazságtételt. Mivel ezt nem tettük meg, a mai helyzetből való kikecmergéshez nem elég Gyurcsány menesztése. Ha ő megy is, a garnitúra, amely őt hatalomba segítette és ma is ott tartja, amely ugyanazt a politikai szubkultúrát és mentalitást képviseli, a közéletben marad. Ha nem tudjuk a választók elkötelezettebb, tudatosabb részvételével újjáépíteni a demokráciát, ugyanaz megtörténhet velünk évek múlva, ami most. Ha ebben nem segít az ország mintaadó értelmisége, akkor végünk.

- Lehet, hogy ismétlődik a történelem? Az eladósítással ma szinte ugyanaz történik, mint amivel 1988-89-ben már szembesültünk.

- Senki sem bújhat ki a bőréből. Nem tudnak mást, mint amit eddig: destrukciót, rombolást, káoszteremtést. A kommunista pártok és utódpártjaik még soha nem voltak képesek országépítésre, pozitív programok végrehajtására. Mindig tartsuk észben: Gyurcsány Ferenc 2006 őszén azt találta mondani, hogy azért nem mond le, mert ha a ribillió és Gyurcsány között kell választani, akkor az emberek többsége Gyurcsány Ferencet választja. Ezt tehát tekinthetjük egy titkos MSZP-s programnak is. Amikor már minden mindegy, és minden eszköz kihullott a kezükből, s az ország általuk előidézett gazdasági lecsúszása megállíthatatlan, akkor még ott van számukra a zűrzavarkeltés lehetősége. Eddig még csak bele-belekóstoltak, voltak apróbb próbálkozások a szlovák terroristafenyegetésektől kezdve a rendőrpalotába lőtt golyókon és a lábtörlőtüzeken át az október 23-i rendőrattakig. De nehogy eljussunk odáig, hogy egyes MSZP-s vezetők, Gyurcsány Ferenccel az élen, a minimális józan eszüket elveszítve megpróbáljanak olyan káoszt előidézni, amit csak rendvédelmi erőszakkal lehet letörni, így próbálva meg felülírni a válságot.

- Belesodródhatunk egy ilyen veszélyes szituációba?

- Úgy látom, Gyurcsányék paklijában ez az utolsó ütőkártya. Ha pedig nem lehet politikai frontvonalak mentén polgárháborús helyzetet teremteni, mert a jobboldal józansága azt eddig is megakadályozta, akkor kijátszhatják az etnikai kártyát. A kockázat létezik, az őrület elhatalmasodni látszik az MSZP egyes vezetőin. Nekik már alig van vesztenivalójuk. Azoknak kell visszatartaniuk, megállítaniuk őket, akiknek még van.

***

Pályakép

Kövér László 1959-ben született Pápán. 1986-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogtudományi karán. 1984-től a Bibó István Szakkollégium tagja. Négy évvel később 36 társával együtt megalapítja a Fideszt. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1994-ben a párt egyik alelnöke, 1997-98-ban a Fidesz ügyvezető alelnöke. A polgári kormányban titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, 2000-től egy éven át pártelnök. 2002-ben a Fidesz választmányi elnöke lett.

(Varjú Frigyes, Magyar Hírlap)