FIDESZ.HU > Dosszié > Magyarország többre képes Nyomtatás
Ablak bezárása
Az euró bevezetése kötelesség Magyarországon
Szapáry György a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke előadása elején leszögezte: Magyarországnak kötelessége bevezetni az eurót és azt a lehető leggyorsabban kell véghezvinni, ám ehhez széles gazdasági, politikai és társadalmi támogatásra van szükség.
Létrehozva: 2009. január 30., 17:47 | Utoljára frissítve: 2009. február 5., 14:10

Rövid történeti bevezetőn keresztül mutatta be az euró történetét, valamin aztt, az emberiség történelmében a közös pénz mindig is az egyik legrégibb törekvések közé tartozott. Nagy érték - mondta -, ha egy gazdasági területen egy pénzzel lehet fizetni, hozzátéve, hogy akik megálmodták annak idején az Európai Uniót, már azok is rögtön egy majdani közös pénzzel képzelték el azt.

Az euró bevezetésének politikai dimenzióiról beszélve elmondta azt is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tartozzunk a "mag" országokhoz. Megfogalmazása szerint a szlovák gazdasági lekörözés ékes bizonyítéka Magyarország gazdasági lemaradásának. A példaként az eurót bevezető Szlovákiát említve hangsúlyozta: ott már 2008-ban is stabil volt a korona árfolyama, szemben a forinttal, a lengyel zlotyval, vagy a román lejjel, mivel az említett valuták árfolyama egyrészt leértékelődött, másrészt erősen ingadozik.

Szapáry nem nevezett meg céldátumot az euró bevezetésére, de véleménye szerint akkor érdemes dátumot megnevezni, amikor a gazdaság már jó úton halad a maastrichti kritériumok teljesítése felé.