fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fontos a diplomácia, de még fontosabb az igazság!
2009. február 2., 14:46

Őszintén sajnálom, hogy a szlovák-magyar közös emberi jogi bizottsági ülés botrányos véget ért, mielőtt elkezdődött volna. A legnagyobb botrány azonban az, hogy a Dunaszerdahelyen történteket a mai napig nem sikerült tisztázni.

Fontos dolog a diplomácia, de még fontosabb az igazság! Nem értek egyet Szili Katalin elnök asszonnyal, aki szerint "nem itt és nem most" kellett volna felvetni a témát. Kérdezem én: hol máshol lehet beszélni súlyos emberi jogi sérelmekről, ha nem az emberi jogi bizottságok ülésén?! Bár szlovák partnereink, valamint az SZDSZ és az MSZP a jelek szerint nem mutat hajlandóságot az Európában párját ritkító brutális dunaszerdahelyi rendőrattak kivizsgálására és tisztázására, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a jövőben is minden fórumot felhasznál ennek érdekében. Érdekeltek vagyunk a magyar-szlovák viszony javításában, de azt is látni kell, hogy Dunaszerdahely jelkép, a felvidéki magyar kisebbség egyre fokozódó elnyomásának jelképe. Ezért nem léphetünk át rajta olyan nagyvonalúsággal, ahogy Draskovics Tibor és a szocialisták teszik.

Balog Zoltán (Fidesz),
az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke