Luxuskiadás

Már az első pillanatokban, ahogy Gyurcsány Ferenc felbukkant a rendszerváltott közéletben, azonnal látszott rajta, hogy a pénzzel sajátos viszonyban van. Amikor két rojtos szélű, műszálas lópokrócot adakozott a cunami áldozatainak, megtudhattuk, hogy milliárdok ide, milliárdok oda, a mi miniszterelnökünk egy nagyvonalú úr, aki nem tagadja meg segítő kezét szenvedő embertársaitól, sőt, még adakozni is hajlandó, persze az ésszerűség határain belül.

Létrehozva: 2009. február 4., 08:11	nyomtat	küld

Később, mikoron egyetlen árva húszezressel a bukszájában ment fagyizni, az is világossá vált, népünk bölcs vezetőjének halovány sejtelme nincs arról, hogyan is él az ő népe, minek mennyi az ára, szokott-e 19 800 forintnyi aprópénz megbújni egy fagylaltárus kasszájában. Nem kellett sokat várnunk, hogy kiderüljön, kormányfőként és gyárosként úgy hiszi, miszerint a gyárak is kiárusításon veszik az energiát, ahogy ő szokta beszerezni a divatjamúlt fürdőgatyát. Majd úgy vélte, a kormány határozza meg a sertéscomb árát, amit csak azért nem csökkentettek száz-egynéhány forinttal, mert akkor kevesebb lesz a nyugdíj.

Talán szólhattak volna neki, hogy az Anyag- és Árhivatal a KISZ-titkársága idején működött, ám azóta miniszterelnök lett, s roppant jelentős mértékben megváltoztak az intézmények is. Ne ítélkezzünk indulatosan és elhamarkodottan, hiszen valamennyiünk környezetében élnek a miniszterelnökünkhöz hasonló életidegen, a valóság, a gyakorlati élet rideg viszonyai közt nehezebben eligazodó emberek, akik többnyire csendes, visszahúzódó, jámbor lények, s a maguk extrém módján próbálnak a környezetük hasznára lenni.

Természetesen szavaikat, tetteiket mindig az állapotuk figyelembevételével kell mérlegelnünk, mert így kívánja tőlünk az igazságosság, a politikai korrektség és a kormány érdeke. Következésképpen, amikor Gyurcsány miniszterelnök úr azt mondja, hogy a rettenetes gazdasági és pénzügyi válság idején a kormány a luxuskiadások visszafogásával is takarékoskodik, akkor mindenekelőtt azt kell meghatároznunk, hogy számára mit jelenthetnek a luxuskiadások. Mert a 13. havi nyugdíjak 80 ezer forint fölötti része nyilvánvaló módon luxus. Elsősorban a nyugdíjasoknak az, de következésképpen a költségvetésnek is. Miként felháborító luxus a létminimum szintjén élő "magas jövedelműek" családi pótléka is. Ha ilyenekre szórja a pénzt az állam, az méltán váltja ki a lakosság elégedetlenségét, s ne csodálkozzunk, hogy egyre nagyobb tömegek ábrándulnak ki a demokráciából. (Lásd: a ferencvárosi időközi választás iránt mutatkozott érdektelenséget és közönyt.)

Ezzel szemben az új irodabútor nem luxus, hanem tiszteletadás a közintézményeket felkereső állampolgárok előtt. Erre a célra igazán méltó és igazságos eljárás 7,25 milliárd forintot elkülöníteni. Ennek minden öntudatos állampolgár örül, legalább annyira, mint Veres János új gépkocsijának. Csak azt nem értjük, miért szabadkozik a Kormányszóvivői Iroda, hogy a 7,25 milliárdos bútorbeszerzés valójában egy keretszerződés, amely nem konkrét bútorokról és nem is a minisztériumoknak szól. Mintha a magyar lakosság a legminimálisabb mértékben is kifogásolná, hogy ebben a kormányzati ciklusban újabb irodabútorok beszerzésével is küzdenek a megalapozatlan állami költekezés, a luxuskiadások ellen.

(Ugró Miklós, Magyar Nemzet)