Elnök Úr!
Nagykövet Urak!
Nagykövet Asszony!
Kedves Vendégeim!

Én az euróról fogok beszélni. Az euró bevezetése Magyarországon, mi a perspektíva, mik a kihívások. Mint tudjuk az euró az idén tíz éves, és az Európai Uniónak a közös pénze és Magyarország mintegy új tagja az Európai Uniónak, kötelessége bevezetni az eurót, az időpontot megváltoztathatja. Szeretnék egy kis történelmi kitekintést bemutatni, mondani, Krisztus után az I. században egy kereskedő egy ugyanazon pénznemmel, a denáriusszal tudott fizetni Rómától Kölnön át, Párizson át egészen Londonig. Tizenhat évszázaddal később ugyanez a kereskedő, hogyha Németországban járt, 1800 vámterületen kellett átmenni és több mint száz pénznemmel kellett fizetnie. És csak úgy 1871-ben, amikor Németország egyesítése történt meg, akkor lett egy pénz, egy a márka, a német márka. Mi ebből a tanulság? A tanulság az, hogy nagy érték az, mikor egy gazdasági területen egy pénzzel lehet fizetni, és tulajdonképpen amióta megépült, amióta az Európai Unió létezik, mindig voltak ilyen törekvések, törekvések, hogy legyen egy pénz. És igazából már azok, akik megálmodták az uniót a Római Szerződésben 1957-ben, már a fejükben benne volt, hogy lesz egy közös pénz. Na most mik voltak azok a lépések, törekvések, amelyek próbálták a közös pénzt eleinte bevezetni, nem úgy, hogy bevezetek rögtön egy közös pénzt, hanem legalább kiküszöböljék az állandó árfolyammozgásokat, amelyeket a különböző pénznemek okoztak. Ilyen volt az úgynevezett kígyó az alagútban, amelye t 1973-ban hoztak létre, és ez abból állt, hogy az Európai Uniónak a valutáit egymáshoz összekötötték, egy bizonyos ingadozási sávban, és ez úgy együtt mozgott a dollárral szemben, ezt hívták kígyó az alagútban. Ez aztán pár év után szétesett, volt egy csomó leértékelés, felértékelődés, általában a német márka felértékelődött, a többiek leértékelődtek, és utána ez felbomlott. A következő ilyen törekvés volt, hogy 1979-ben megalakult az EMSZ, ami tulajdonképpen az első árfolyam-mechanizmus volt, ahol most már egy kicsit szorosabban próbálták a valutákat, az európai valutákat egymáshoz kötni, 1991-92-ben ez is felbomlott, és akkor született meg az úgynevezett Maastrichti Egyezmény, ahol azt mondták, hogy tíz év, vagy kilenc év múlva be fogják vezeti az eurót. Csak azt akarom mondani, hogy a törekvés, hogy legyen egy pénznem, hogy kiküszöböljék az árfolyam-ingadozásokból adódó bizonytalanságokat, ez már nagyon régen megszületett, és meg voltak ezek a törekvések. Jelenleg 16 ország tagja az euro-övezetnek, térségünkből Szlovénia és Szlovákia már tag. Na most az euró bevezetésének szerintem két dimenziójáról érdemes beszélni, az egyik a politikai dimenzió. A politikai dimenzió azért fontos, mert tulajdonképpen az euró bevezetése az integrációs politikáknak egészébe illeszkedik bele, mert a mag országokhoz tartozni egy nagyon fontos tényező. Nem engedhetjük meg magunknak, mint kis ország, hogy mi ne a mag országokhoz tartozzunk, és mondjuk ott a periférián legyünk. Az a tény, hogy Szlovákia, Szlovénia tag volt, utána Szlovákia is tag lett idén. Ez a szlovák lekörözés tulajdonképpen a kudarcunknak, a magyar gazdaságpolitika kudarcának ékes bizonyítéka, és ebből kifolyólag, ha belépnénk az euróba, én azt mondanám, hogy az kvázi az önbecsülésünknek is egy nagyon fontos állomása lenne. A gazdasági dimenziót már mindenki ismeri, az árfolyam-ingadozásokkal és az azzal járó bizonytalanságoknak a kiküszöbölése, alacsonyabb infláció, alacsonyabb kamat, a tőke ki- beáramlás kiküszöbölése olyan értelemben, annak a tőkének a ki- be áramlása, amelyek az árfolyam mozgásokra reagál, az árfolyam-bizonytalanságokra reagál, ennek a kiküszöbölése, ezek a legfontosabb gazdasági előnyei. Növeli a befektetési bizalmat, hozzájárul ezáltal a fenntartható felzárkózáshoz. Vannak természetesen kihívások. Teljesíteni kell a Maastrichti kritériumot, nem fogok részletesen belemenni, mert ezt mindenki ismeri, ott elolvashatják, hogy mi az. De négy van, az inflációról, a tízéves kamatról, a költségvetési irányról, államadósságról és be kell lépni az úgynevezett ERM2-be. Annyit azonban érdemes elmondani, hogy mi a logika ebben. Ahhoz, hogy egy közös pénzt fent tudjunk tartani, vagy egy fix árfolyam legyen, ahhoz alacsony inflációnak kell lenni, körülbelül annyi inflációnak kell lenni, mint a többi országokban. Mert, hogyha nagyobb az infláció mondjuk Magyarországon, akkor elvesztjük a versenyképességet, mert a valuta az rögzítve van, vagy hogyha eurónk van, akkor egy közös pénzünk van, a magasabb infláció, magasabb bérek emelkedek oda vezethetnek, hogy elvesztjük a versenyképességet. Tehát az egyik nagyon fontos kritérium, hogy az inflációt le kell körülbelül oda hozni, ugye van egy kis játéktér, 1,5 százalékpont, ez egy kis puffer, amit a Maastrichti kritériumban benne van, de körülbelül le kell oda hozni. A tízéves kamat, nem a rövid kamat, a tízéves kamat azt bizonyítja, vagy azt hivatott bizonyítani, hogy ez az alacsony infláció hosszú távon is fenntartható. Ez mutatja azt, hogyha úgy gondolják, hogy az infláció valóban olyan alacsony lesz, mint amire lehoztuk, akkor a tízéves kamatok is le fognak jönni, és ott is van egy 2 százalékpontos puffer. A költségvetési hiány azért legyen alacsony, mert hogyha a költségvetési hiány magas, akkor az adósság magas, vagy növekszik, nem is csökken, hanem növekszik, és ha nagyon magas az adósság, akkor mindig tudjuk, hogy a kormányok előbb-utóbb megpróbálják majd azt elinflálni, mert csak így lehet igazából megoldani ezt a problémát, és a kamatokat fogják emelni. Ha nagyon növelik a kamatokat, akkor alacsony lesz a növekedés, magas infláció, alacsony növekedés azért van, hogy a költségvetési hiányra is van egy kritérium. És természetesen az államadósságra is van egy kritérium, mert hogyha az nagyon magas, akkor annak csökkeni kell, hogyha pedig már alacsony, 60 százaléka a GDP-nek, hát akkor úgy számítanak, hogy ez már rövid távon finanszírozható. De hosszú távon természetesen arról van szó, van az úgynevezett stabilitási és növekedési paktum, ami azt mondja ki, hogy hosszú távon a költségvetésnek ciklikusan kiigazítva körülbelül egyensúlyba kell lenni, vagy egy kis szuficitet kell, hogy mutasson. És az utolsó Maastrichti kritérium, hogy be kell lépni egy olyan árfolyam-rendszerbe, ahol feszültségmentesen körülbelül két évet kell eltölteni, ez hogy így mondjam, egy ilyen átfogó kritérium, ami azt bizonyítja, hogy mindaz, ami felette van, hogy az inflációt alacsonyan tudjuk tartani, hogy a tízéves kamat is alacsony, a költségvetési hiány alacsony és az államadósság is alacsony, ezt tulajdonképpen az árfolyam mutatja. Mert ha valamelyikük nem teljesül, akkor az árfolyam elkezd mozogni, mert nincsen bizalom a gazdaságban. Tehát ezek a Maastrichti kritériumok. Na most a Maastrichti kritériumokkal kapcsolatban érdemes felvetni a kritikákat és tévhiteket, mert ugye sokan kritizálják ezt. Az egyik ilyen kritika az, hogy a kritériumok teljesítése reálgazdasági áldozatokkal jár. Válasz: alacsony infláció, alacsony államháztartási hiány, és alacsony államadósság az eurótól független, hiszen az ország érdeke, pontosan erről beszéltem az előbb.

A másik, hogy megszorító intézkedésekre van szükség, válasz, Németország belépett az euróba, Ausztria is, kellett nekik megszorító lépéseket hozni, tudtommal nem. Hát csak ott kell megszorító lépéseket hozni, hogy belépjen valaki az euróba, ahol olyan nagy a költségvetési hiány, akkora az infláció, olyan nagy az adósság, hogy kell megszorító intézkedéseket hozni. De hogyha minden rendben van a gazdaságban, akkor semmi megszorító intézkedést nem kell hozni. Az ember szépen bemegy az euróba. Van még egy olyan ország, Szlovénia, sőt kettő, Szlovákia, nekik sem kellett különösebb megszorító intézkedéseket hozni, sőt dinamikusan növekedtek, mialatt teljesítették a Maastrichti kritériumokat. A monetáris és árfolyampolitika önállóságának feladása hátrányos. Válasz: egy olyan kis nyitott országban, mint Magyarország, a monetáris politika önállósága már nagyon-nagyon korlátozott. Erre azt hiszem, hogy Matolcsy Gyuri is kitért az előbb, de így van. Egy, meg lehet kerülni, egy nyitott országban, mint Magyarország, meg lehet kerülni, sok ember meg is kerüli azáltal, hogy devizában veszi fel a hiteleket, és másodsorban annyira befolyásol minket, hogy mi történik a világban, mi történik a kamatokkal a világban, hogyan alakul az eurónak, meg a dollárnak a kamatja, ami rögtön elindít, ha nagyon más pályán van a monetáris politika. Magyarországon nagyon hamar beindít tőkemozgásokat ki- és be, ami felborítja a monetáris politikának a hatékonyságát. Tehát már nagyon beszűkül. Ugyanez igaz az árfolyampolitikára is. Minden tanulmány azt mutatja, és Mi is csináltunk erről tanulmányokat, minden tanulmány azt mutatja, hogy kis nyitott országokban az árfolyam, az árfolyam önállósága, hogy így mondjam, sokkal nagyobb mértékben a gazdasági sokkok okozója, mint azoknak a tompítója. Majd erre ki fogok térni, ezt egyébként most is látjuk ugye, hogy mi történik a forinttal. Tehát az a kritika, hogy feladjuk az önállóságunkat a monetáris és az árfolyam-politikában, ez sem egy igazi olyan kritika, amiért érdemes nem belépni, ami érdemes lenne nem belépni az euró zónába. Az euró bevezetése meglöki az árakat. Ugye ezt sokszor mondják. Erre a válasz az, hogy a statisztikák ezt egyáltalában nem támasztják alá. Az Európai Unió és az EKB minden olyan országban, ahol bevezették az eurót, állandóan figyeli a nemzeti hatóságokkal együtt, hogy maga az euró bevezetése mennyivel lökte meg az árakat, 0,2-0,3 százalékponttal. Az összes ország, most ezt számították Szlovéniára is, szerintem Szlovákiára is ki fogják számolni. De igaz az, hogy az emberek nem így érzik. Miért nem, mert olyan kis áru, vagy kis összegű jószágok, mint nem tudom Én, a kávé, egy sör, egy étel az étteremben, vagy egy taxi, azok felkerekítik és ott jóval jobban megugrik, nem egy 0,2-0,3 százalékkal, hanem esetleg megugrik 50 százalékkal is. Például Németországban a parkolók az 1 deutsche márka volt, és abból egy euró lett, ez körülbelül a duplája. Na de a fogyasztási kosárba a parkoló az ekkora, az emberek így érzik. Másodsorban infláció mindig van. Ugye, amikor Szlovéniában bevezették, és akkor azt mondták, hu megugrott az infláció, de akkor volt a nagyobb olaj áremelkedés, akkor voltak az élelmiszer-áremelkedések, és persze az emberek akkor próbálják azt mondani, ez az euró miatt van. Sőt van még egy rosszabb is, még most is, amikor az ember Franciaországba megy, a múltkor is voltam Franciaországban, és mondták, hogy mennyivel drágább most egy cipő. És megnézzük a cipőnek az árát most, és összehasonlítsák nem a tavalyi cipő árával, hanem a tíz évvel ezelőttivel (ugye akkor váltották át a frankot az euróra, ő arra emlékszik.) De hát közben volt önmagában is infláció, ennek semmi köze az euróhoz.

Tehát ezzel viszont majd számolni kell.
De viszont van egy valós probléma, és a valós probléma az az, hogy egy felzárkózó országban az inflációt egy fix árfolyam mellett, és hogyha belépünk az euróba, akkor már fix, nincsen önálló valutánk, valóban egy igazi kihívás az alacsony inflációt tartani. És erről azért kell beszélni, és miért van ez így? Mert van egy felzárkózási árszint, ami bocsánat a reál konvergenciával együtt megy. Azt mindenki tudja, hogy egy gazdagabb országban, ahol magasabb az életszínvonal, ott az árak is általában, a szolgáltatásoknak az árai azok magasabbak. És ahogy egy ország felzárkózik, úgy az árszint is felzárkózik. Ez elkerülhetetlen. Na most akkor a kérdés az, hogy hát hogy lehet a kettőt összeilleszteni, mert ha egy fix árfolyamrendszerben, vagy egy monetáris zónán belül az árszintfelzárkózás csak magasabb inflációval tud bekövetkezni, míg ha meg van az önálló valuta, akkor ez megtörténhet a valutának a nominális felértékelődésével is.

Én azt mondom, hogy körülbelül, hogy erre Ausztria egy jó példa, Ausztria húsz éven keresztül, a 70-es évek elejétől kezdve fix árfolyama volt a német márkához, és mégis feltudott zárkózni kis infláció, alacsony infláció mellett. Akkor a felzárkózási rés Ausztria és Németország között 25 százalék volt, az árszint is körülbelül 25 százalékkal volt alacsonyabb Ausztriában, mint Németországban, tehát van egy példa, hogyha körülbelül 75 százalékig fel tudtunk zárkózni az árszintben, akkor már az inflációt alacsonyan lehet tartani. Ez egy igazi kihívás, ezen szerintem lehet még Szlovákia is át fog esni, Portugália átesett, ezt egyébként lehet kezelni, úgy kell kezelni, hogy a termelékenység gyorsan nő, a termelékenység gyorsan nő és a költségvetési hiány alacsony, akkor fel lehet gyorsan zárkózni anélkül, hogy legyen nagy infláció. Ezt csinálta Írország egyébként. Ezt csak azért akarom mondani, hogy ez egy kihívás, és ezt úgy lehet kezelni, hogy olyan gazdaságpolitika van, meg olyan beruházások történnek, amelyek a termelékenységet gyorsan növelik.

Következő.

Na most beszéljünk egy kicsit az euróról, és a nemzetközi pénzügyi válságról. Hát csak azt írtam fel, hogy még gondolni is rossz arra, hogy mi történhetett volna az euró zónában, hogyha most nincsen közös pénz. Hogy a különböző pénzek, különböző árfolyamok milyen irányban mentek. Mi lett volna a francia frankkal a német márkához képest, a német márkának az olasz lírához képest, a belga franknak a német márkához képest. Micsoda óriási fluktuációk lettek volna. Ugye, mert válság van, mindenki azt nézte volna, hogy melyik ország mit csinál, ja ezt csinálja, akkor, bum megy ki a tőke, esetleg a másikba megy be. És mivel járt volna? Hatalmas bizonytalansággal, hatalmas kamatfluktuációkkal, tehát mondom még gondolni is rossz rá, hogy mi történhetett volna.
Na most nézzük meg azokat az országokat, akik kívül vannak.

Szlovákia nem változott, és nemcsak akkor, amikor belépett. Ők már benne voltak az ERM2-ben, tudták, hogy be fognak lépni az euró zónába, ott alig mozdult meg az árfolyam. Nézzük meg a többieket, mind megy lefele. Jött ki onnan a pénz, mert azt mondják, hogy pontosan nem tudják, hogy mi lesz, az euró zónának a védelme, itt megint nézik. Nézzük meg ugyanezt a kamatokkal. Szlovákia nemcsak hogy nem változott, még le is tudta csökkenteni, és az összes többi hogy megugrott. Ez együtt jár az árfolyamkockázattal.

Van egy másik ábra, amit be szeretnék mutatni, kis magyarázatot érdemel. .. Nem akarok belemenni a részletekbe, ez tulajdonképpen a kockázatot méri. Itt van ez az úgynevezett .. kockázat, minél feljebb megyünk, annál nagyobb a kockázat. Ez a folyófizetési mérleg a GDP-ben számított nagysága, két üzenete van ennek az ábrának. Az első üzenet, hogy a válság előtt, 2006, ez még egy kicsit a válság előtt van. Két üzenete van, a kék meg a piros is az még a válság előtt van. Ami azt mutatja, ezek az országokban tulajdonképpen mekkora volt a folyó fizetési mérleg hiánya, nagyon érdekes módon nem számított a kockázatokba. Miért nem? Mert akkor óriási volt a likviditás, mindig mondtuk az MNB-ben, hogyha nem lennénk az Európai Unióban, hanem valahol Latin-Amerikában lennénk, akkor már rég bedőlt volna Magyarország ilyen hatalmas folyó fizetési mérleggel, és ezek a különböző új tagállamok vannak ott.

Mi történt a válság idején?
Jött a válság, az egész megugrott fel, és akinek nagyobb a folyó fizetési mérleg hiánya, annak nagyobb .., visszaállt a normál helyet. Ez mindig is így volt régen, mert olyan nagy volt a likviditás a világban, hogy az emberek elfelejtették, hogy mi az a kockázat. Egész egyszerűen jött Magyarországra is a pénz, holott már 9 százaléka volt a költségvetési hiány, 9 százalék volt a folyó fizetési mérleg, 9 százalék volt a GDP, és a pénz még mindig jött, ezért tudtuk finanszírozni, ezért tudta a magyar állam saját magát finanszírozni, meg az országot finanszírozni.

Ez egy másik, ami bemutatja, hogy akkor, amikor tényleg van egy válság, akkor viszont visszaáll a helyzet, és az emberek vonulnak onnan ki, amit rizikósabbnak éreznek, és ezért mentek fel a felárak. Ez ugyanez, csak más országokra vonatkozik.
A Maastrichti kritériumok. Ez egy kis magyarázatot érdemel, mert az államháztartási hiány, az EU Bizottságnak a 2009-re kivetített, vagy prognózisai, úgyhogy itt Magyarország már teljesíti (2,8), de lehet, hogy nem fogja teljesíteni, most nem ez a probléma.

Amit be akartam mutatni, hogy a válság következtében milyen sok ország hirtelen nem tudja teljesíteni a Maastrichti kritériumokat. Itt vannak az inflációk, ugye csak Szlovákia teljesíti, holott (most nem akartam azt a táblát bemutatni) hat hónappal ezelőtt volt, jóformán csak Magyarország volt, aki nem teljesítette a kritériumokat. De most egyszerre hirtelen a hosszú távú kamatok hogy megugrottak, és azt is tudni kell, hogy volt egy olyan pillanat, mikor Magyarországon 98 százaléka volt a költségvetése a GDP-nek, és a hosszú távú Maastrichti kritériumot betartottuk.
Tehát a lényeg az, hogy most ebből az derül ki, hogy egyfelől az országok fel szeretnék gyorsítani, hogy be tudjanak lépni a Monetáris Unióba. Ugyanakkor látom Lengyelország gondolkozik rajta, sőt Dánia, még Nagy-Britanniában is fontolgatják, de paradox módon most nehezebb lehet ezeket a kritériumokat teljesíteni, főleg a fiskális kritériumokat, és még az inflációs kritériumot is.

Tanulság ebből, ha jó idők járnak, jó gazdasági idők járnak, akkor kell teljesíteni a kritériumokat, és bevezetni az eurót, lásd Szlovákia.

Időzítés.
Mielőbb, de alaposan végig gondolt és kidolgozott hosszú távú gazdasági program keretében kell ezt megcsinálni. Ez minden országban egy olyan projekt volt, ami széles társadalmi és gazdasági, politikai támogatást élvezett. Ez nagyon fontos, mert hogyha nincs meg ez a támogatottság, akkor előbb-utóbb lesz egy olyan politikai párt, ahhoz, hogy hatalomra kerüljön (mert ez előfordult Hollandiában, Dániában, Svédországban), bocsánat Dániában, Svédországban. Azzal fognak kampányolni, hogy nem szabad az euróba belépni. És esetleg meg is nyerik ezt a kampányt, és akkor nem tudnak az euróba belépni. Tehát nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen projektnek egy széles társadalmi, gazdasági és politikai támogatottsága.
Mert egy bejelentett és ismét elvétett céldátum igen negatívan hatna a várakozásra, ezt tudjuk.
Pontos céldátumot viszont csak akkor indokolt bejelenteni, amikor a gazdaság már jó úton halad a bevezetés feltételeinek teljesülésére. (És már majdnem vége van). Az euró bevezetése legyen cél, nem bolyonghatunk cél nélkül, mint egy elszabadult műhold az űrben, ahogy ez az utóbbi években történt.
Remélem, hogy a médiának a kedves képviselői ezt a mondatot figyelembe fogják venni, mert itt van az eredménye.

Ez a felzárkózás, az egy főre jutó GDP-nek a felzárkózása. És tulajdonképpen ennek kell a mércének lennie. Magyarország 2002 óta nem zárkózik fel, így maradt. A Matolcsy Gyurinak az ábrája is körülbelül ezt mutatta, csak itt nagyon sokszor arról beszélünk, hogy az utóbbi két évben nem növekszünk. De nem ez a mérce. A mérce a felzárkózás, mi fel akarunk zárkózni, ez a mérce, és ezt a mércét a bolyongással nem sikerült, ennek a mércének nem sikerült megfelelni.

Tehát ez az eredménye ennek a cél nélküli bolyongásnak. És mi ez a cél nélküli bolyongás? Tegnap hallgattam Varga Mihály volt pénzügyminiszternek a beszédét, ahol felsorolta azt a tíz különböző programot (nem tudom, hogy itt van-e Varga Misi?) Tíz különböző programot, ezt fogjuk csinálni, azt fogjuk csinálni, egyikből sem lett semmi. Nem programokról kell beszélni, cselekedni kell. Paradox dolog az egészben, hogy a kormány éveken keresztül azt mondta az ellenzékre, hogy populista, populista, populista, akkor mikor ők tornászták fel a költségvetési hiányt, 9 és 10 százalék között volt, 7 és 10 százalék között mozgott, felment az adósság a GDP 20 százalékpontjával, akkor ki a populista, hát ők voltak kormányon.

Egy kormány meg tudja hozni a döntéseket. A gazdaságpolitikai döntéseknek a zömét meg tudja hozni egyszerű többséggel, ehhez nem kell kétharmados többség.

Na hát ez ennek az eredménye.

Köszönöm szépen a meghívást.