Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!

Rövid leszek.
Szeretném a Professzor Úr által indított hagyományt folytatni és verbálisan Önökkel megosztani egy-két szösszenetemet. Sokan vannak ebben a teremben, akik úgy gondolták, hogy 2004. május 1-jén Magyarország révbe ért. Olyanok is vannak ebben a teremben, akik soha nem gondolták volna, hogy Magyarország egyszer teljes jogú tagja lesz a Közös Piacnak, az Európai Közösségnek, vagy az Európai Uniónak. Még kevesebben, de itt vannak olyanok, akik sokat tettek annak érdekében, hogy Magyarországot teljes jogú tagság fűzze Európa nagyobbik feléhez. Azért mondom mindezt, mert akkor úgy gondoltuk, hogy révbe értünk. Súlyosan csalódnunk kellett.

Mindaz, amit Matolcsy György, Szapári György, Őry Csaba és Csaba László elmondott: szerintem rímel arra, amit itt fel mögöttem írva, hogy ennél többre vagyunk képesek. Nem tudtunk élni azzal az eséllyel, amire mindig azt hittük, hogy alapvetően azért akarunk mi az Európai Unió tagjai lenni, hogy végre mások is azt mondják rólunk, hogy európaiak vagyunk. És ha ezt az esélyt megkapjuk, akkor majd bebizonyítjuk. Nem így történt. Pár héttel, egy-két hónappal a közvetlen államcsőd elkerülése után én úgy gondolom nem lenne ildomos, nem lenne elegáns részemről ebben a közegben az okokról beszélni, de annál inkább szeretnék arról beszélni, hogy a reálszféra az a kör, akit Én áttételesen képviselek, hogyan látja a mostani helyzetet, és különösen mi a kivezető út. Sok mindenben egyet kell értenem a nyitóelőadásban foglaltakkal, ma az a helyzet, hogy a versenyképességünk évek óta történő romlásának világos bizonyítékai vannak, és akár tetszik, akár nem, akármilyen fájó, több helyen, nagy befektetői környezetben mára Magyarországot leírták. Tisztemnél fogva sokat jövök-megyek, naponta szembesülök azokkal a negatív döntésekkel, hogy komoly befektetések, fejlesztések, szélesítések ugyan a régióba jönnek, de ezek nem Magyarországra jönnek. Vagy az itt megtermelt profitot nem ide fektetik újra be, hanem nem is viszik haza, de a régió más országaiba fektetik be. A pontos számot nem tudom, talán a Professzor Úr jobban tudja, de az arányait tekintve a válság előtt a reinveszticiós ráta Magyarországnak körülbelül a fele volt annak, mint Lengyelországban. Ez egy bizalmi szavazás, ez a befektetők és a tőke bizalmi szavazása, és úgy gondolom, hogy ez a szám önmagért beszél. Mindazt, amit mondtam, ez a globális pénzügyi krízis előtti helyzetre igaz. Azt követően Én úgy gondolom, hogy egy satuba került a magyar gazdaság, nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, legfontosabb exportpiacai recesszióban vannak, ez egy exportvezérelt gazdaság, forráshiány az új elem, nem is a kereslethiány, hanem a forráshiány, a növekedési számok önmagáért beszélnek, emelkedő államadósság, és egy olyan nyitott gazdaság esetében, mint a magyar, ez nem vezethet jóra. Ha olyan helyzetbe kerülünk, talán már ott vagyunk, hogy hiteleket kell felvennünk arra, hogy a korábban felvett hitelek kamatait fizessük, akkor azt gondolom, hogy ez a helyzet önmagáért beszél. Ennél Magyarország többre képes. Nemcsak saját magunk miatt, hanem gyermekeink és unokáink miatt is. Tehát Én úgy gondolom, hogy le kell szállnunk a magas lóról, úgy gondolom, hogy nem igaz, hogy mi jobbak és okosabbak vagyunk, sokat áltatjuk magunkat, a magyar gazdaság elbizonytalanodott, talán az ország is, rossz hatékonyságú a teljesítmény, nincsenek világszínvonalú termékeink és szolgáltatásaink. Vagy ha vannak, ezek nagyon szűk körben, nagyon NIS piacokon jelennek meg, romló világgazdasági környezetben, romló versenyképességi helyzetben, egy leszakadó, nem konvergáló, hanem divergáló helyzet van. Mit lehet ehhez hozzátenni?

Talán azt, hogy ennél Magyarország többre képes. Sokan megkérdezik tőlem azt, hogy miért mondom, hogy Magyarország egy vonzó befektetési célpont volt. Mert ma már nem az. Részben az oktatás okai okán, nem igaz az, hogy az oktatás színvonala világszínvonalú Magyarországon, nem igaz, nézzük meg az adatokat, nézzük meg a számokat, nem beszélünk nyelveket. Nézzék meg, hogy a finnek mit produkáltak pár évvel ezelőtt. Az adórendszerünk egy büntető adórendszer, nem volt szó a fekete és a szürke gazdaság hihetetlen arányáról, és arról a teherről, amit a fehér gazdaság cipel magával a morális és egyéb dolgokról nem is beszélve. És nem esett szó a korrupcióról. Elegánsan ezt transzparencia-zavaroknak szoktuk mondani. Itt ül közöttünk a fehéredési bizottság egy oszlopos tagja, a korrupció, az ezzel kapcsolatos zavarok megfojtják a legális gazdaságot. Ez a jelenlegi helyzet, olyan, amilyen. Hadd beszéljek arról, hogy mi a mi megítélésünk szerint a kiút. Mi úgy gondoljuk, hogy versenyképességet alapvetően négy kérdés megoldása fogja javítani. Első, felelős és fenntartható gazdaságpolitika kell. Csak annyit szeretnék ezen belül mondani, a hiány csökkentése, összehangolt fiskális, monetáris és adópolitika, euró mielőbbi bevezetése. Fenntartható gazdasági és környezeti fejlődést, befektetői bizalmat visszaszerző döntéssorozat, a kis- és közepes vállalkozások fejlődésének segítése a hazai K+F és az oktatás, különösen a szakképzés a gazdaság igényeivel összehangolt fejlesztése.

Második terület: államháztartási reform kell. Kisebb, hatékonyabb, mérhető, minőségi szolgáltatást nyújtó, tervezhető bevétellel rendelkező állam. Új, megítélésem szerint régiós elven alapuló, lényegesen kisebb, hatékonyabb önkormányzati rendszer, átlátható és következetes jogalkotást és jogalkalmazást. Apróság, mindig ezt szoktam mondani, amikor a .. 10-ből a brit miniszterelnök a parlamentbe megy minden héten egyszer, és közvetíti a tévé, amikor beül a szép autójába, az első dolog, amit megtesz, hogy becsatolja magát a hátsó ülésen. A jogszabályok tisztelete talán a pártfinanszírozási dolgoknál kezdődik, és talán a szabályok betartásán és a jogkövető magatartáson is.

Harmadik kérdés, szolgáltató egészséget, ahol kiegyensúlyozott, fenntartható, az állam felelősségével működő állami és magánfinanszírozásra egyaránt épülő rendszer alakul ki. Ezen belül társadalombiztosítási reform, átlátható hatékony forrásfelhasználást biztosító ösztönzési és ellenőrzési rendszer. És végső soron versenyképességet növelő adóreformot. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nélkülözhetetlen rövid- és közép, és hosszú távon. Foglalkoztatást terhelő járulékok fokozatos csökkentése, stb. Van egy utolsó rossz hírem Önöknek. Amit Önök hallottak, az a 2006. április 23-án 16 szervezet által elfogadott kiadvány betű szerinti szövege. Elvesztegettünk három évet, nem léptük meg ezeket a reformokat, és az által, hogy nem léptük meg, amikor még a külpiac és a világgazdasági környezet, a jó idők, a pozitív idők még ott voltak, ma már ez sokkal nehezebb lesz, és sokkal nagyobb áldozatokkal jár. De ha akkor fontos volt, akkor ma tízszeresen fontos.

Köszönöm a figyelmüket.