A pénzügyi szakember nézeteinek változatlanul sarkalatos pontja az állam gazdaságszabályozó szerepének visszafogása és a piaci viszonyok előtérbe helyezése. De kell-e könnyeket hullatnunk Bokros Lajosért? Kell-e sajnálnunk, hogy az általa óhajtott totális piaci rendszer nem alakulhatott ki már jó tíz évvel ezelőtt?

Tegyünk egy időutazást. 1995-re, a rendszerváltás okozta piaci sokk hatására a GDP, az életszínvonal visszaesett, az infláció elszaladt, a pénzügyi egyensúlytalanság kritikus méreteket öltött. A bokrosi válasz: állami vagyonértékesítés a külföldieknek, a piaci viszonyok kialakításának felgyorsítása, a családok, a hazai vállalkozások adó- és járulékterheinek növelése a költségvetési és fizetésimérleg-hiány csökkentése céljával. Tetézve mindez Surányi Györggyel, az akkori jegybankelnökkel, aki a Nemzeti Bank vállalkozásokat segítő, alacsony kamatlábú, hosszabb futamidejű hiteleinek teljes leépítését, az államháztartás kiszámítható jegybanki hitelezésének megszüntetését, sőt egy máig tisztázatlan eredetű kétezermilliárd forintos jegybanki veszteség adófizetőkre való áttestálását is kieszközölte. A Bokros-csomag persze csak ideig-óráig érvényesült, mert Hornék - szociális, de főleg szavazati szempontokat mérlegelve - egy idő után kifaroltak Bokrosék mögül. A félbeszakított reformok már-már önmarcangoló Bokros Lajos-i felemlegetése azonban most adu ász Gyurcsányék kommunikációs eszköztárában. Elhitetni az emberekkel, hogy Bokros Lajos koncepciója lett volna az igazi megoldás. És lám, lám, emberek, ha 1998-ban nem szavazzátok kormányra azt a fránya Fideszt a hazai vállalkozásokat támogató Széchenyi nemzeti fejlesztési tervével és a családi támogatásokat visszaállító intézkedéseivel együtt, akkor most jobban élhetnétek, nem szűnnének meg tízezerszámra a munkahelyek, nem lenne csődben az ország.

Bokros Lajos újbóli előtérbe állítása aktuálpolitikai szempontból eléggé gyenge mutatvány, inkább csupán gazdaságtörténeti jelentősége van már a tizennégy évvel ezelőtti intézkedéseinek.

Ám az igény a Bokros-féle és a jelenlegi gazdaságpolitika tudományos cáfolatára és egy hatékony gazdasági alternatíva meghirdetésére egyre inkább időszerűbb.

John Maynard Keynes, az 1929-33-as gazdasági világválság korának kiváló közgazdásza A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című könyvében írta: "Ha a kincstár ócska palackokat megtöltetne bankjegyekkel, megfelelő mélységbe elásatná őket (...), azután magánvállalkozásra bízná, hogy újból kiássa a bankjegyeket (...), nem lenne munkanélküliség, és a visszahatások révén a társadalom reális jövedelme és tőkevagyona is valószínűleg jelentősen nagyobb lenne."

Válság, munkanélküliség idején a társadalom stabilizálásának elengedhetetlen feltétele az állam gazdasági tevékenységének fokozása még akkor is, ha az állami munkaprogramok pillanatnyilag ésszerűtlennek tűnnek. A kormány segítségével létrehozott beruházások, megrendelések, majd a foglalkoztatás, az ennek révén keletkező munkajövedelmek a gazdaságot újabb nemzetgazdasági egyensúlyhelyzetbe vezetik át. A mostanihoz hasonló krízis esetén tehát nem az elvonások, az adók emelése, hanem ezek csökkentése szükséges. Ha a piaci szereplők, a Bokrosék által privatizált vállalatok nem tudják kiegyenlíteni a konjunktúraciklusokat, az egyensúlyt nemzetgazdasági szintre vezetni, akkor a megoldás az állami támogatások megindítása. Napjainkra a piaci önszabályozás ugyanúgy kudarcot vallott, mint nyolcvan évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok, a Magyarországon kívüli európai országok egyöntetűen újra azt a keynesi gazdaságpolitikát folytatják, amely a foglalkoztatást serkenti állami támogatások révén, és sutba dobják a költségvetési hiány növelésétől, az infláció emelkedésétől való félelmeket. Tudományos tétel, hogy a munkanélküliség, a gazdasági visszaesés nagyobb problémákat okozhat, mint a hiány és az infláció együttvéve.

Ám óva intenék, hogy bárki is kételkedjen Bokros Lajos szakmai tudásában. Ő nem a keynesi gazdaságpolitika híve. Azért ne hullajtsunk könnyeket sem érte. A reformok szükségesek - ebben igaza van -, de a mai gazdasági és társadalmi viszonyok között nem a lakosság és a vállalkozások terheinek növelésével, hanem az állam gazdaságszabályozó szerepének elmélyítésével lehet gazdasági fordulatot elérni.