Egy elkúrt ország közlátványa

A Magyar Demokratikus Charta tudósai lyukat beszéltek a történelem szemétdombjába, majd átnéztek rajta. Nem tetszett nekik, amit láttak, viszont elnevezték közlátványnak. Konferenciát is rendeztek róla Közlátvány és közbeszéd a mai Magyarországon címmel, ahol megfogalmazódott, hogy "az elmúlt húsz évnek a történései Magyarországon (...) nem kis részben a sajtó potenciáljának, stupiditásának, szervilitásának (...) köszönhetőek". Hát persze, a sajtó is elkúrta.

Létrehozva: 2009. február 10., 09:33	nyomtat	küld

Ez a közlátvány szó jól hangzik. Viszont egy meglehetősen egyszerű dologról van szó, úgyhogy sokat nem tud vele kezdeni a valósággal árnyékbokszoló charta. Mert ha például Demszky Gábor azt mondja, hogy világvárost épít, akkor rákérdezünk, hogy hol. Mi úgy tudjuk, hogy ő Budapest főpolgármestere, és annak közlátványa bizony még a gusztustalanságban verhetetlen William Burroughst is megihletné. Beázó és algásodó metrómegállókat szerintem még ő sem látott.

Az ankétról szóló rövid tudósítás is inkább a közbeszéd témájára fókuszál, és egy nyelvész, egy kommunikációs elemző és egy író gondolatait idézi. Hiába, a közbeszéd már - ahogyan a szó is - veszélyes fegyver. Kálmán László nyelvész és lelkes népszavaztató például egyenesen a szó, pontosabban a sajtó nyakába varrta az elmúlt húsz év tragédiáit. Való igaz: lehetnének jobbak, felkészültebbek, függetlenebbek, rátermettebbek a magyar újságok, de hát ahogy a nyáj is csak olyan lehet, mint a pásztor, úgy a sajtó is csak a közbeszédre építhet, ami ma olyan, mintha homokra próbálnánk alapozni egy házat.

Tényeket közölni - Miskolc kapcsán tudjuk - ugyebár nem lehet, mert figyelmeztetik az embert. Vagyis ha nem szól a száj, nem fáj a fej. Igyekeznek ezt tudatosítani kormányszinten is: egy-két millióért zuglapokban hirdetik, hogy itt bizony a falnak is füle van, úgyhogy csak óvatosan azzal a szólással, meg annak a szabadságával. Csakhogy nem árt emlékezni arra, hogy 2006. május 26-án az őszödi kormányüdülő falainak is volt füle, ezért lett Magyarországból "kurvaország", amelynek államformája azóta nem köztársaság, hanem böszmeség. Itt a hazugságot igazságbeszédnek hívják, a háborút békének, a nyomort dübörgésnek, a szerencsétlenkedést pedig reformkísérletnek. "Kurvaország" közlátványát pedig könnygáz és kordonok homályosítják el.

Éber demokratáknak - jelen esetben Ungvári Tamásnak - erről az jut eszébe, hogy amikor a Fidesz kordont bont, akkor "minden ízében jakobinus talajon építkezik". Ilyenkor az ember elkezd kicsit játszani a történelemmel: az MSZP volna akkor az ancien regime képviselője? Vajon akkor is jakobinus volt a Fidesz, amikor többedmagával rendszert váltott? Esetleg: 220 éve a csőcselék múzeumot csinált a Bastille-ból? Ne válaszoljunk rá olyan gyorsan, mert Ungvári szerint "a mai konzervatív ellenzék" Robespierre-hez hasonlatosan megalkotta a legfelsőbb lény kultuszát, hiszen a kormányoldal gyalázásával önmagát magasztosítja fel mérceként és szünteti meg a mások szemében kialakult képet".

"Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani a francba..." Hát most omlik ránk, a francba is. Vagy ahogy Káli Sándor - aki egyébként valószínűleg élőben is hallhatta a legfelsőbb demokrata közbeszédformáló beszédét - fogalmazott: túl sok mindent söpörtünk be a szőnyeg alá, és az már nagyon púpos. Valóban az, és immár a charta is alásöpörte a saját szemetét, úgyhogy a púp most épp úgy néz ki, mint egy szemétdomb, ami hamarosan történelmi méretű lesz.

(Tompos Ádám, MNO)