fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A válság tudatában kell megtervezni az uniós költségvetést
2009. február 11., 10:44
A gazdasági válság tudatában kell megtervezni az Európai Unió jövő évi költségvetését - hangsúlyozta szerdán Surján László, beszámolva arról, hogy az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottsága megtárgyalta a 2010-es EU-költségvetés irányvonalairól szóló állásfoglalás-tervezetét.

A magyar kereszténydemokrata politikus, néppárti EP-képviselő a költségvetés EP-előadójaként kiemelte, hogy a válság kezelésében fontos a rendelkezésre álló európai közösségi programok - felzárkóztatás, versenyképesség, munkahelyteremtés - erősítése, a gazdaság élénkítése. Mint fogalmazott, a hosszú távú hatásokkal járó klímaváltozás, a demográfiai problémák, valamint a mindennapok problémái - a gazdasági válság, a munkahelyek elvesztése, a minapi gázkrízis, a mérgező anyagokat tartalmazó élelmiszerek - félelmeket keltenek a polgárokban. "Az Európai Uniónak választ kell adnia ezekre a félelmekre, ehhez pedig a közösségi költségvetésből forrásokat kell biztosítani. Az uniós költségvetésnek a polgárok biztonságát kell erősítenie" - állapította meg.

A biztonság szerinte egyfelől azt jelenti, hogy a versenyképesség, az innováció, a kis- és középvállalkozások fokozottabb támogatásán keresztül segítsék a munkahelyek megőrzését és a gazdasági növekedést. Másfelől - tette hozzá - ide sorolható az energiabiztonságra, ezen belül is a Nabucco tervre, valamint az élelmiszerbiztonságra, a külső határok erősítésére fordítandó keretek növelése.

Surján László felszólította a tagállamokat, hogy a saját maguk által állított, az EU által nem előírt szigorító szabályok alkalmazásával ne nehezítsék a gazdasági krízis kezelésében oly fontos kohéziós támogatások lehívását.

A közelmúlt energiaválsága kapcsán Surján László kiemelte az alternatív energiaforrások és alternatív energiaszállítási útvonalak, így különösen a Nabucco gázvezeték támogatásának fontosságát. Sajnálatosnak nevezte, hogy az EP költségvetési bizottsági vitája alapján idén is megismétlődni látszik: az európai szocialisták frakciója elutasítja a Nabucco gázvezeték prioritásként való kezelését.

(MTI)