fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bevásárlóközpontban árulják az olcsó áramot és gázt
2009. február 11., 11:37
Keddtől bevásárlóközpontokban is árulják az alternatív áramot és gázt Franciaországban.

"Azt szeretnénk, ha az energiahordozókat is úgy vennék vásárlóink, mint a húst vagy a sampont" - mondta az "új termékkel" kísérletező Carrefour lánc egyik szóvivője, hozzátéve: egyelőre húsz Párizs környéki, valamint észak-franciaországi hiper-, illetve szupermarketben lehet szerződést kötni a Poweo cég által kínált gázra és áramra, és ha a kezdeményezés beválik, úgy további áruházakban nyitnak majd "energia standot".

A kereskedők azt állítják, az új lehetőséggel az előfizetők átlagosan 8-10 százalékot spórolhatnak az áramszámlán, ami számításaik szerint egy négytagú család esetében éves szinten mintegy 80 eurós, mai árfolyamon valamivel több mint 23 ezer forintos megtakarítást jelent, a gáz esetében az árcsökkenés mindössze 5 százalékos.

A vásárlókat nem csak az alacsony árakkal csábítják, hanem a tiszta energiával is. A "zöld csomag" nevet viselő ajánlatra való előfizetéssel például a fogyasztó teljes egészében szél és napenergiából származó áramot kap, az árszínvonal azonban megegyezik az állami szolgáltatóéval.

A 300 ezer háztartást elektromos árammal ellátó Poweo nagy reményeket fűz a Carefourral kötött partnerségéhez, és a kedden elindított kampányban az előfizetők bátorságára apellál. Azt mondja ugyanis, hogy aki olcsóbb áramot akar, annak el kell tudnia hagyni a szabályozott áras terméket. Ami természetesen visszafelé is elsülhet, de ez már egy másik kérdés.

A gáz esetében az előfizető toborzás várhatóan lényegesen nehezebben fog menni, a Poweonnál ugyanis az InfoRádiónak elmondták: mivel még nincs új gáztörvény, ezért az alternatív szolgáltatóval szerződést kötő fogyasztó a jelenleg hatályos jogszabályok szerint többé nem térhet vissza az állami szolgáltatóhoz, csak ha új lakásba költözik. Sőt, költözés esetén az általa megkötött szerződés kötelezi az utána következő lakót, ami a jelenlegi válságos időkben akár meg is nehezíthet az adott ingatlan eladását.

Franciaországban 2007. júniusában liberalizálták az áram és a gázszolgáltatást, és azóta az Electricité de France áramszolgáltató 25 millió egyéni ügyfele közül mindössze 520 ezren választottak új szolgáltatót. A 35 százalékban az állam által tulajdonolt GDF Suez gázszolgáltató tavaly 10,1 millió egyéni ügyfelet tartott nyilván, ám a cég szóvivője nem tudta megmondani, hogy hányan mentek át egy másik szolgáltatóhoz.

(inforadio.hu)