Sejtettük, amikor "törvényesen és tisztességesen" vált milliárdossá az állami bankot irányító anyósa jóvoltából. Sejtettük, amikor fény derült rá, hogy hazugsággal, ámítással, a gazdasági adatok meghamisításával nyert választásokat. Sejtettük, amikor a hazugság filozófiáját "szenvedélyes igazságbeszéddé" próbálta maszkírozni. Sejtettük, amikor kézi vezérlése alá vonva a rendőrséget, sorsukra hagyta a tévészékház védőit, hogy ne az ő morális bukásáról, hanem az utcai harcokról szóljanak a hírek. Sejtettük, amikor 1956 ötvenedik évfordulóján megverette a békés ünneplőket, majd verőlegényeit kitüntette. Sejtettük, amikor rasszizmus és antiszemitizmus elleni harcról szónokolt, miközben nap mint nap egy zsidóktól elkonfiskált luxusvillából indult munkába. Sejtettük.

A Magyar Hírlap elleni példátlan, a végrehajtó hatalommal csúnyán visszaélő diktatórikus támadás óta immár bizonyosan tudjuk. Hogy egy kormányfő hirdetési és előfizetési bojkottra utasítson közintézményeket és állami tulajdonú vállalatokat, az példátlan a XXI. századi művelt világban. Bármely uniós tagállamban 48 órán belül vennie kellene a kalapját. A hatalommal való visszaélésnek ezt a formáját közkeletűen úgy nevezik: cenzúra. Békeidőben való alkalmazása az egyik legalapvetőbb szabadságjognak, a sajtó- és szólásszabadságnak a bűnös csorbítása. A cenzúra nem csupán az írás és a szerkesztés szabadsága: elsősorban a laptulajdonos és a közhatalom viszonylatában értelmezhető. Gyurcsány pedig e tekintetben vitán felül cenzor. Ez a lépés nem mentegethető tartalmi elemzéssel: az alkotmány betartását illetően egy közjogi méltóságnak nincsen mozgástere, mérlegelési lehetősége. Köztörvényes bűnözők mentegetése, a valóságnak a "politikai korrektségre" hivatkozó megszépítése pedig maga is bűnpártolás.

Rasszizmust kiáltani egy bestiális gyilkosság kapcsán nem egyéb, mint egy bukás előtt álló hatalom kétségbeesett kísérlete a kormányzati válságról való figyelemelterelésre, egy művi törésvonal kimélyítésére, a meddő hatalomgyakorlás pár napos meghosszabbítására. A kormányzati bojkott nem a Magyar Hírlap ügye, hanem a magyar sajtószabadságé. Sőt, az uniós puding próbája. Az antidemokratikus, diktatórikus gyurcsányi döntés ráadásul nem előzmény nélkül való: egy 2002 óta folytatott gyakorlat betetőzése, és a legutóbbi időkig elsősorban a Magyar Nemzet ellen irányult. Lapunkat a tájékoztatási kötelezettség ellenére nem hívták meg kormányzati sajtótájékoztatókra, kirekesztették állami pénzből finanszírozott sajtóutakból, megtagadták a válaszadást közérdekű kérdéseinkre. Több száz miniszterelnöki és miniszteri interjúkérelem faxváltozatát őrizzük lefűzve a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány időszakából, melyet elutasítottak, vagy amelyre semmilyen válasz nem érkezett. De említhetnénk a Hír TV puszta léte elleni miniszteri fellépéseket is Veres János kameralefejelésétől Szűcs Erika legutóbbi penetráns "pogácsás" megnyilvánulásáig. Most a liberális értelmiség Esterházy Pétertől Tamás Gáspár Miklóson át Haraszti Miklósig megmutathatja, mennyire szabadelvű és mennyire demokrata: lemondásra szólítja-e fel Arturo Ferit? Gusztos Péter 2002-ben - az ő szavaival élve - pacifikálni akarta a Magyar Nemzetet. Ha a Magyar Hírlap elleni akció célja szintén a pacifikálás, akkor a válasz csupán egyféle lehet: igen az alkotmányra, igen a sajtószabadságra; nem a weimarizálásra, és nem a lopakodó diktatúrára.