A Bölcsőtől Bölcsőig Sziget elnevezést kapta az az Európai Unió által támogatott nagyszabású környezetvédelmi mintaprojekt, amelynek keretében 11 északi-tengeri sziget a gyakorlatba ülteti át az ökológiai fenntarthatóság eszméjét. A programba bekapcsolódó német, norvég, dán, svéd, holland és brit szigetek közös jellemzője a földrajzi elszigeteltség, a helyi természeti erőforrások (édesvíz, energia, nyersanyagok) hiánya illetve szűkössége, a természeti környezetre egyre nagyobb nyomást gyakoroló turizmus és az elvándorlás következtében csökkenő népességszám. Az érintett szigeteknek összesen 50 ezer lakosa van, ám ez a szám nyaranta, a turisták érkeztével jócskán megszaporodik.

A felsorolt tulajdonságok kiválóan alkalmassá teszik a kis szigeteket arra, hogy egyfajta "élő laboratóriumként" működve kikísérletezzék a környezettel összhangban álló önfenntartó életmódot. A program fő pillérei a következők: a megújuló energiaforrások (pl. szél- és napenergia) kizárólagos alkalmazása, a termelődő hulladékok teljes újrahasznosítása, az édesvíz tengervízből történő kinyerése oly módon, hogy a lepárolt só is hasznosítható legyen, illetve a zárt ciklusú szennyvíztisztítás. A szigetek az alkalmazott fenntartható innováció fellegvárai kívánnak lenni, azaz a környezetvédelmi ipar újdonságait a lehető legszélesebb körben fel szeretnék használni. A projektbe bekapcsolódik több észak-európai műszaki egyetem is, olyan új alternatív megoldások kifejlesztése révén, amelyek 2030-ra közel önfenntartóvá tehetik a szigeteket. Az egyes szigeteken különféle technológiai vívmányokat vetnek majd be. Egyik újdonság például, hogy az új épületeknél olyan beltéri falfestéket fognak alkalmazni, amely légtisztító mikroorganizmusokat tartalmaz, és olyan külső vakolatot, amely eltávolítja a levegő porszennyeződését.

A holland Friesland tartomány felügyelete alatt futó projektet az első négyéves szakaszban 3,5 millió euróval (több mint egy milliárd forinttal) támogatja az Unió.

A projektnek is nevet adó "a bölcsőtől a bölcsőig" elmélet válasz a környezeti fenntarthatóság egyik korábbi - "a bölcsőtől a koporsóig" - jelszavára. Míg utóbbi annyit jelent, hogy az egyes termékeket úgy kell megtervezni és előállítani, hogy azok életciklusuk minden szakaszában (még hulladékká válásukkor is) a lehető legkevésbé terheljék a környezetet, az újabb megközelítés ennél is tovább megy: a teljes hulladékmentességet tűzi zászlajára. Azaz a gyártás során, illetve az elhasználódott termékből keletkező hulladékot vissza kell vezetni a gyártáskörbe, vagy valamilyen más módon felhasználni, újrahasznosítani. Az elképzelést széles körben két amerikai építész, Braungart és William McDonough 2002-ben megjelent, hasonló címet viselő könyve tette széles körben népszerűvé. A szerzők szerint az ipar globális átalakítására van szükség a fenntarthatóság jegyében, különben 10-15 éven belül a rendszer elpusztítja magát.