Drazsé. A megoldás. Szinte látja az ember a széles vásznon felnagyítva szembe rohanó, száz decibellel bömbölő, amerikai stílusú reklámot. "Drazsé. Nincs több megoldatlan kérdés. Sőt. Nincs kérdés. Jön. Pénzügyminiszterre van szükség? Jön. Államcsőd? Az is jön. Belügyminiszter kell? Jön. Nincs ilyen tárca? Akkor is jön." Mondjuk a képen itt bevágódna egy cellaajtó, s megjelenne a felirat: "Draskovics Tibor - JÖN!"

Sőt, már itt van. Tán a pénzügyi válság az oka, vagy az emberek közmondásos hálátlansága, de kevesen veszik észre: az éppen hogy megkezdődött 2009-es év tulajdonképpen a belterjes újságírói szlengben csak "drazsénak" becézett igazságügyi és rendészeti miniszteré. Aki, ezt meg is írták róla, igazi reneszánsz ember. Volt már pénzügyminiszter is. Ha megvolna még a jó öreg Dalmácia, talán jövőre a tengerészeti miniszteri posztot kapná.

Rendészet... Érzik ezt a szót? Istenem, elmúlt szép fiatalságunk képei ugranak elő: a megbízható rendész bácsik, akik megmondták, hogy hosszú hajjal ide ugyan be nem. Vagy az értelemtől sugárzó arcú munkásőrök, akik felénk fordított géppisztollyal menetelve, barátságos arccal védték a népet egy esetleges munkásfelkelés veszélyétől. Most már miniszterünk is van, aki rendész. Mert itt rendnek kell lenni, megírta már József Attila: "Talán dünnyögj egy új mesét,/fasiszta kommunizmusét -/mivelhogy rend kell a világba,/a rend pedig arravaló,/hogy ne legyen a gyerek hiába/s ne legyen szabad, ami jó."

Szegény költőnk nem tudta, hogy az őutána következő valóság a legvadabb képzeletet is felülmúlja. Itt van például a mozgáskorlátozott asszony esete. A hölgy panaszos levelet írt Szabó Máté ombudsmannak az Igazságügyi Hivatal eljárását bírálva. Állami kárenyhítést akart kérni az asszony, kérését elutasították. Fia halála és rokkantsága miatt csak késve nyújtotta be a fellebbezést.

Az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálata viszont elutasította a kérelmet, határidő-túllépésre hivatkozva. A Hivatal úgy vélekedett: sem az idős kor, sem a mozgáskorlátozottság nem indokolja azt, ha valaki késve nyújt be egy kérelmet. Szabó Máté bizony el is marasztalta a hivatal eljárását, és kérte Draskovicsot, hogy tegye meg a szükséges jogszabályi változásokat. Például a "megfelelő igazolással" kapcsolatos felfogást, valamint azt a gyakorlatot, ahogy felszólítanak valakit hiánypótlásra. Ráadásul a törvény szerint a határidőt túl lehet lépni "megfelelő indokkal, csakhogy nincs megszabva, mik azok a bizonyos "megfelelő indokok". Ha a rokkant fiát elvesztett nő ügyével foglalkozó hivatalnok úgy látja, megfelelő az indok, ha nem látja úgy, hát nem.

Tegyünk hát valamit, írta az ombudsman. (Állítólag, ugye maguk is így tudják, már nem hangszórókból bömbölő csasztuskákra ébredünk, megkezdtük a visszatérést a civilizációba, ahol méltányossággal kezelik az elesetteket, s a "szolidaritás"-ért nem börtön jár.) Na, ekkor jött Drazsé, a Csodaszer. Szabó Máténak küldött válaszában Draskovics még azt is vitatta, hogy egyáltalán hatásköre van az ombudsmannak mindebbe beleszólni. A panaszos lekéste a a jogorvoslatra megszabott határidőt - így Draskovics, aki kifogásolta, hogy az országgyűlési biztos "önkényesnek és méltánytalannak" minősítette a Hivatal magatartását. Szegény reneszánsz emberünknek még azt is el kellett viselnie, hogy erre a megátalkodott ombudsman azt mondta, jogerős határozatokkal kapcsolatban bizony eljárhat egy éven belül.

Aztán, erre most ki se térjünk, elég baj az, hogy ilyenek a közállapotok, szegény Draskovicsunk reformintézkedéseit sem értik. Reform nálunk, ha valami jól működik és akkor azt szétverik. Például a miskolci rendőrkapitány megmondta, hogy az ég kék, tehát posztját meg kellett reformálni, ennyit érthetne a társadalom. Politikailag nem korrekt ilyen kifejezéseket használni, a kék égre azt mondjuk ugyanis hogy borús, az éjszakára hogy verőfény. Az a korrekt. De ezt épp úgy nem értették az emberek mint a kukacos ombudsman azt, hogy az igazságügy akkor korrekt politikailag, ha égbekiáltó igazságtalanságokat követ el.

De a reneszánsz Drazsét nem olyan fából faragták, hogy ne tartson ki a legmostohább körülmények között. Például amikor a szafarin vadászott, és Medgyessy Péter meghívta őt (szafarin van szegény, mondta szó szerint a kormányfő) alakuló kormányába pénzügyminiszternek, férfiasan háta fordított a szavannának. Azért erre kevés férfi lenne képes. És ő most is korrektül látta, hogy a veszprémihez "hasonló érzések halmozódtak fel" sok településen. Ezt megint korrektül megmondta. Mi valami egészen másnak a felhalmozódását látjuk, így például a bűnözését. De szó sem lehet róla, az érzésekből van sok. De ha majd sok az érzés, jön a rendőr. ("Érzelgünk, érzelgünk?") Azt is megmondta: annyi az érzés, hogy "a rendőrök így többet fognak túlórázni". Van arra túlórapénz is. Ő már példát mutatott, ott tudta hagyni a szavannát.

Bizonyított rendészeti miniszterként is. Amikor az osztrák rendőrök elfogták a gyilkossággal gyanúsított személyt, fölvette a telefont és megköszönte az osztrák belügyminiszternek (ott egyrészt van belügyminiszter, másrészt még a szomszéd ország körözött személyeit is elfogják a rendőrök) a rendfenntartók közreműködését. Igen, ez az ő feladata, hogy telefonáljon. Hogy tud telefonálni, Istenem... A szomszédot nem is kell irigyelnünk: nekik van működő rendőrségük, nekünk meg olyan rendészeti miniszterünk, aki istenien telefonál. És akkor még nem is említettük Bencze Józsefet, aki nagyon szépen tudott elnézést kérni (igaz, most nem "versben mondta el"), amiért azt állította, hogy "Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolása ügyében azért adták ki késve az európai elfogatóparancsot, mert a döntéshez órákon át nem találtak bírót". Az Egyesült Államokban speciel börtön jár a bíróság sértegetéséért, de ott mondjuk a független ügyészi szervek a padlót törlik fel az első napon, sikeres előállítást követően olyanokkal, akik nálunk országnyi vagyonok elsíbolásáért is csak évtized múlva, mindössze nevetséges pénzbüntetéssel felelnek.

Jó; de hol van e boldogtalan országoknak ilyen értékes államférfiúik, akik a jogalkotás történetében egyedülálló törvény kidolgozására képesek. Ilyen a Draskovics Tibor által benyújtott, s időközben hatályba lépett 2008. évi LXXIX. évi törvény, amely még az ügyben is eligazítást ad, mit kell tenni, ha valaki papírgalacsint hajít egy rendezvényen más felé. Két év börtön vár az ilyen garázdára. Mellbe lehet szúrni nyugodtan bárkit, rablóbandák garázdálkodhatnak, de merjen valaki elhajítani mondjuk Drazsé irányába egy papírgalacsint... Létrejön továbbá a központi szabálysértési nyilvántartás, amely beleegyezés nélkül továbbítja adatainkat. Minek mindenbe beleszólnunk, nem?

S ha valakinek mindez kevés, itt a legújabb gesztus: 150 használt gépkocsit kapnak a polgárőrök. Ez igazán komoly és nemes cél, jó az, ha meg tudjuk védeni magunkat. Hátha a reneszánsz ember éppen telefonál. Lelkesedéssel tölt el minket, hogy a közösség is kap valamit. Istenem... használt autó. Milyen öröm ez, amikor tudjuk, hogy egyik közszeretett miniszterünknek 14,2 millió forintért vásároltak egy háromezer köbcentiméteres Audi A6-ost. Persze, nekünk össze kell húzni magunknak, hiszen egyesek "különleges anyagból vannak", s az azért mégis más.

Meg aztán, gondoljunk csak bele, ha a polgárőrségek mellett megalakulnának a helyi nemzetőrségek. Ilyen bődületes pénzösszegekkel fel lehetne őket szerelni, szépen. És ők is úgy gondolnák, hogy rend kell ebbe a világba. És megindulnának. Akkor aztán lehetne telefonálgatni. Mennyivel kifizetődőbb az igazságos elosztás, nekünk sokat, nektek egy kicsit. A használtból.