Most 2009 februárját írjuk, a miniszterelnök már arra figyelmeztet: ne próbáljunk elbújni, a válság úgyis utolér bennünket. A miniszterelnök új világképéhez persze az is hozzátartozik, hogy nagy gond, ha az állampolgárok spórolni kezdenek, mert ha nem fogyasztanak, nem költenek szolgáltatásokra, akkor tovább mélyítik a recessziót.
Akkor most mitévők legyünk? Menjünk vagy maradjunk? Spóroljunk vagy költsünk?
Sajnos nagyon sokan elmennének innen... És mennek is. Korábban vállalkozások ezrei telepedtek le másutt, mert nagy volt az állami elvonás mértéke, most pedig a jól képzett fiatalok tízezrei mondanak le Magyarországról. Megértjük őket. Tudniillik a válság, amely jelentős mértékben hét év szocialista-szabaddemokrata kormányzás következménye, nagy úr.
Rápillantva a friss gazdasági adatokra és az ezek alapján készült elemzésekre, több kormányzati ciklusra is szükség lesz, hogy hazánk rendbe jöjjön. Hihetetlen a visszaesés mértéke! Nem csak gazdasági-pénzügyi vonatkozásban van krízis, hanem a társadalom is válságba jutott. Amíg az előbbit pár év alatt ki lehetne heverni, utóbbira alighanem emberöltőkre lesz szükség.
Össznépi bújócska? Igen, szégyenükben bujkálnak az emberek. A szegénység, a mélyszegénység egyre nagyobb méreteket ölt. Kormányzati válasz pedig nincs, vagy csak ilyesféle kérdésfelvetés: hát maguk miért adósodtak el? Miért vettek fel ennyi kölcsönt? S egyáltalán: miért nem akarnak dolgozni?
Nézzük sorjában! A magyar háztartások és vállalatok azért vettek fel devizahitelt, mert a forinthitelek költségei a svájci frank és az euróalapú kölcsönökhöz képest az egekben voltak. Alacsonyabb jegybanki alapkamat mellett aligha adósodott volna el a "nép" más országok valutájában. Ha pedig nem csal az emlékezetünk, szó volt itt az euró bevezetéséről is.
Kölcsönre szükség volt. A családok és cégek többsége nem rendelkezett és ma sem bír annyi jövedelemmel, hogy önerőből finanszírozza az életvitelt, az ingatlanvásárlást, a gépbeszerzést vagy éppen a napi működést. Nem vitatom, több tízezer háztartással vagy éppen vállalkozással elszaladt a ló. Itt azonban - ráadásul egy alacsony pénzügyi kultúrájú országban meg aztán különösen - szükség lett volna a pozitív állami beavatkozásra.
Pillanatnyilag az összes érintett - a pénzügyi felügyelettől, a jegybankon és a hazai pénzintézeteken át a pénzügyi tárcáig - nyalogatja a sebeit, ám ez mit sem változtat a tényen: hazánk pénzügyi stabilitása került veszélybe.
Mindenki nyakig ül az adósságban: az állam, a háztartások és a cégek. S hiába az IMF-Világbank-EU-trió által folyósított, húszmilliárd eurós hitelkeret, a forint nap nap után újabb történelmi mélypontra zuhan. Ki hitte volna, hogy a nemzetközi szervezetek "megtámogatása" ennyit ér: a hazai fizetőeszköz a gigantikus kölcsön felvétele óta húsz százalékot veszített értékéből!
A sors fura fintora, hogy a Gyurcsány-kormány nem a választóktól kapott felhatalmazást a válság kezelésére, hanem a világtól, bizonyos piaci szereplőktől. Csakhogy, látva az új intézkedéseket, a krízis menedzselése, a gazdaság rendbetétele inkább vágyálom, mint valóságos jövőkép. Az aktuális helyzetre ugyanis ismét pánikszerű reakció született. A kabinet azért avatkozik be egyes területeken, mert ezt olvasta ki az IMF kottájából.
Meddig lehet húzni az időt? Akár 2010 tavaszáig is. A nemzetközi hitelkeret addig kitart. Onnan kezdve két opciónk van: az ország vagy véglegesen kisiklik, vagy meghosszabbítja a határidőt a valutaalap.
Mert most ő a hunyó.