Eközben hiába teszik közzé az "elégedetlen elemek", többek között az elismert londoni gazdasági kutatóműhelyek szakértői elemzéseiket, azok megállapításait a mindenkinél okosabb magyar kormány nem lesöpri az asztalról, hanem tudomást sem vesz róluk. Pedig ha másból nem, az eseményekből tanulhatnának, akár szerénységet is. Például abból, hogy a kormány 2002 óta sikeresen kitolta az ismeretlen jövőbe az eredetileg 2007-re tervezett euróbevezetést, de ezzel szinkronban a magyar gazdaságot is sikerült lezüllesztenie. Az ország vezetőit cseppet sem izgatja, hogy északi szomszédainknak semmi gondjuk a devizahitelekkel és nemzeti valutájuk árfolyamával, mert fizetőeszközüket már eurónak hívják.

S a kormány ilyen körülmények között törvénykezésével is az instabilitást erősíti. Jó példa erre a 2004-ben egyszer már meghiúsult napi standolás, amelyet a szakemberek tiltakozása ellenére február elsején mégis bevezettek, most viszont március elsejével el akarnak törölni, mint egy 1945-ben bevezetett, s mára idejét múlt jogszabályt. Ez is csak az érintettek frusztrálását szolgálta. Mert, ugye, a kabinet szerint az országban mindenki csaló, s ennek megfelelően kell törvénykezni.

A válságra felírt legújabb recept átgondoltságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy a kormány a napokban gazdasági programjának már a nyolcadik változatát tárta elénk. Ebben sem lesz köszönet! A nyugdíjkorhatárt például 65 évre tolnák ki... Ez teljesen érthető egy olyan országban, amely munkaerőhiánnyal küszködik. Viszont nálunk a Központi Statisztikai Hivatal január 13-i kimutatása több mint 477 ezer munkanélküliről számolt be, s itt nemcsak szakképzetlen emberekről van szó, hanem szakmunkásokról és diplomásokról is. (Elképzelem, amint a 64 éves tetőfedő lezuhan a tetőről, hiszen nem mindenki íróasztal mellett dolgozik.) Mindemellett miként vélekedjen az ember arról a kormányról, amely az itthoni nyugdíjak ismeretében a nyugdíjasokat is ingatlanadóval igyekszik megsarcolni? Ez is mutatja, hogy az Európai Unió hiába szabja meg a költségcsökkentés mértékét, a kabinet nem ott akar takarékoskodni, ahol kellene, inkább magára költ például hétmilliárdot bútorvásárlásra.

Tetejébe olyan körülmények között, amikor általános vélemény szerint csak a tavaly felvett gigantikus hitel menti meg hazánkat - egyelőre - az államcsődtől. 2002-ben, amikor a szocialisták megnyerték a választásokat, a gazdaság terén lényegében elismerték a leköszönő jobboldali koalíció teljesítményét azzal a kitétellel, hogy ők többet szeretnének adni a népnek, mint az Orbán-kormány. Az ígéretüket be is tartották, ha a több az hoszszabb távon több elvonást, a multiknak adandó több kedvezményt, a törvénytelenség hétköznapivá tételét és hazánk vagyonának elherdálását jelenti.

A miniszterelnökről persze csak rosszindulattal mondható, hogy semmit sem tanul a riválisától. Gyurcsány Ferenc újabban patrióta gazdaságpolitikáról beszél úgy, mintha ezt nem a Fidesz alkalmazta volna regnálása idején, s nem a polgári párt hangsúlyozta volna ennek szükségességét ellenzéki pártként. Ám ennek sem kell bedőlni, a szövegelés helyett nézzük a tényeket. Egyelőre nem mi járunk át Szlovákiába a forintunkat átváltva olcsón vásárolni, ellenben bennünket tartanak térségünk egyik legsebezhetőbb országának.

Ide juttatott minket a gyurcsányi hazafiság.