Nem voltak politikai ambíciói. De nem is irodalmi elismertségét akarta politikai szerepvállalásával elősegíteni. Ha erre vágyott volna, nem a mi csapatunkat választ-ja, hiszen a zseniket a másik oldalon hitelesítik. Szomjazta az elismerést, de ennél is többre tartotta az igazságot. Felháborította az a gyűlöletözön, amely a szabad választások után az MDF-re, és Antall Józsefre zúdult. Mindenkivel szembeszállt, aki bennünket támadott. Miközben teljes szívéből kívánta a békét, az összefogást.

1990-94 között született politikai vita-cikkeiből "Mosolyrapszódia" címmel összeállított kötete előszavában írja:
"Vallom: minden magyarhoni polgár közeli testvérem, rendíthetetlenül velük vagyok. Min-denkivel. Én a hazát úgy szeretem, hogy a legárvább erdei ösvényen is úgy megyek végig, mintha a manhattani utcákat ölelném magamhoz, bár: mindegyiküknek más a dolga velem. Tegyék. Én immár mindent elviselek, ezért politikai ellenfeleimtől is elnézést kérek, ha olykor keményebben fogadtam rúgásaikat, mint amire számítottak. Mindenesetre többre becsülök egy lovagias ellenfelet, mint egy senkiházi elvbarátot. Tartós haragom senki ellen nincsen, de a naivitás bája kipusztult belőlem. Remélhető: gyermekeink nem értik majd, milyen kemény küz-delmekben teremtettük meg az áhított és örökösen eltaposott magyar szabadságot."

A "lovagias ellenfelek" száma kilencvennégy után sem növekedett, ám egyre szaporodtak a "senkiházi elvbarátok". Balaskó Jenő pedig vívta tovább háborúit az antallisták oldalán, vál-tozatlan színvonalon, de egyre kisebb hatékonysággal.

A politikai harcok mára sem csitultak, hevességük nem csökkent, csak a színvonaluk. Egy Balaskó Jenő ebben már nem találta helyét. Az évek múlásával egyre magányosabb lett. Tu-dod, mondta nekem nem olyan régen és hosszú szünetet tartott, néha úgy érzem, már nem is szeretem a hazámat. Aztán látva megdöbbenésemet, hozzátette: legalábbis az embereket. Mert a tájat... a tájat azt még igen, mondta s kissé elmosolyodott.

Amikor végképp elunta a várakozást, hogy az emberek újra méltók legyenek a szeretetére, itt hagyott bennünket, egyik pillanatról a másikra. Nekünk pedig maradt a remény, amivel tizen-öt évvel ezelőtt bíztatott bennünket, s amiről ő talán már meg is bizonyosodott:

"Bízom abban, hogy az Isten által részekre-kacagott világ, külön-rácsot tépő külön-kezeink, külön-börtönbe zárt szemeink végül is teljes egységet alkotnak - az Ő szívében. Ha erre figye-lünk, értelmét veszíti az a rosszérzés, hogy miért is különbözünk egymástól olyan fájdalma-san."

Balaskó Jenő temetése 2009. február 27-én délután fél kettőkor lesz a Rákoskeresztúri Új köz-temetőben (Budapest, X. Kozma u. 8-10.).