"Mi nem voltunk hősök, de túl akartuk élni a poklot!"

Létrehozva: 2009. február 26., 07:02 | Utoljára frissítve: 2009. március 2., 07:10	nyomtat	küld

"Mi nem voltunk hősök, nem voltunk vértanúk, de túl akartuk élni a poklot!" - kezdte visszaemlékezéseit a kommunista diktatúra egyik legidősebb magyar túlélője, a 93 esztendős, svéd származású Olofsson Placid atya. Az est szónoka arról nevezetes, hogy együtt szabadult a szovjet fogságból Kovács Bélával, akinek február 25-i letartóztatását jelölték ki a rendszerváltás után tíz évvel, hogy arra emlékezve tartsák meg a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapját.

Egyaránt 1955 novemberében szabadult a fogságból Kovács Béla és Olofsson Placid is, akik a hazafelé tartó tizenkét napos úton együtt utaztak. Az akkor még ifjú pap és az agyongyötört egykori politikus sokat beszélgettek. Kovács Béla hazaérkezése után néhány évvel meghalt, Olofsson Placid viszont mind a mai napig köztünk van - olvasható a megemlékezésekhez elkészített helyi sajtóanyagban.

Az Olofsson család svéd eredetű, a família története egészen XII. Károly oroszországi hadjáratáig nyúlik vissza. Placid atyát 1939-ben szenteltek pappá. A második világháború lezárását követő évben hurcolták a Szovjetunióba, ahol Moszkvától 900 kilométerre fakitermelőként dolgozott. A pap a Gulágon 42 kilogrammra fogyott le - számol be a dokumentum Placid atya életének megpróbáltatásairól.

Az atya a megemlékezésen a túlélés legfőbb szabályait is felsorolta. Ezek sorában elsőként említette, hogy "a szenvedést nem szabad dramatizálni". "Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember. Az öröm elengedhetetlen a túléléshez. Az adott helyzetben meg kell mutatni az emberi nagyságot az elnyomottnak is, végül pedig Istent nem szabad elfelejteni és kivonni az életből, vele ugyanis könnyebb a túlélés" - mondta Olofsson Placid atya az Emlékpontban.

Szabadulásakor, Magyarországra való visszatérésekor kapott egy vasúti jegyet, egy tüdőszűrési igazolást, egy húszforintos bankót, egy zsömlét parizerrel és egy doboz Munkás cigarettát - "ez volt a hozományunk tíz év kényszermunka után" - emlékezett, majd azt is felidézte, hogy hazaérkezése után megbélyegzett ember lett, tanárként és papként sem dolgozhatott, így a ládagyárban lett segédmunkás. A papi hivatást sokáig csak titokban gyakorolhatta. Azt is szóba hozta, hogy a rendszerváltás után az ügyében nem zajlott le a hivatalos rehabilitáció. Az idős pap ennek ellenére jámbor derűvel szemléli a múlt borzalmait. "Én még itt vagyok, de hol van már a Szovjetunió?" - említette meg.

Elek András, az Emlékpont közönségkapcsolati vezetője az MTI-nek elmondta: szerdán, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján ingyenesen volt látogatható az intézmény. Ezen a napon tematikus tárlatvezetésekkel és múzeumpedagógia foglalkozásokkal várták a diákcsoportokat. A foglalkozásokra tizennyolc osztály jelentkezett, s velük együtt szerdán összesen több mint félezer látogatója volt az intézménynek.