Gyurcsány nagykövet

Göncz Kinga, a Magyar Köztársaság külügyminisztere és az ő főnöke úgy döntött, hogy ha már legkésőbb 2010-ben menni kell a hatalomból, addig még tegyenek meg minden hasznosat és szépet. E két kifejezés esetükben nem fér össze a Magyarország névvel, hasznosat és szépet pártnak és haveroknak kell tenni.

Létrehozva: 2009. február 26., 09:08	nyomtat	küld

Ennek jegyében még az idén számos új nagykövet indul útra Stockholmból Kuala Lumpurig. Mennek magyar képviselők különféle nemzetközi szervezetekbe is az ENSZ-től a NATO-ig. Az, hogy a jelöltek között akad néhány karrierdiplomata is, inkább csak a Külügyminisztérium vezetőinek felületességére utal.

Az elmúlt évek kormányzati gyakorlatának ismeretében mindezen persze nincs mit csodálkozni, felháborodni is legfeljebb a miniszterelnök kommentárján érdemes. Gyurcsány szerint példátlan, hogy az ellenzék tiltakozik a rendkívüli kinevezések miatt, s hazai pártpolitikát csinál a nemzeti külpolitikából. Ez sem újdonság: aki hazudik, az szeret és tud a leglátványosabban hazugozni.

Ezek fényében engedtessék meg, hadd tegyek egy javaslatot. Ha már úgy is kádert menekítenek külföldre, legalább tegyék komolyan! Veres János pénzügyminiszter például kimehetne Washingtonba, dolgozhatna a Nemzetközi Valutaalapnál a kihelyezett hitelek felügyelőjeként. Ez az IMF-nek is praktikus lenne, legalább nem kellene Pestig utazni, hogy megkérdezhessék, hova tűntek a dollármilliók.

Aztán ott van Szekeres Imre. A magyar honvédelmi minisztert szinte az Isten is egy kisebb válságövezet NATO-megbizottjának teremtette. A világ bármely táján bevethetnék, híresen magas szintű nyelvismerete sehol nem jelentene akadályt, a magyart egyformán értik Szudántól Afganisztánig. Ráadásul ahol nincs válság, ott minden további nélkül teremthetne. Eddigi magyarországi párt- és állami karrierje az ilyen feladatra messzemenően alkalmassá teszi.

Egészségügyi minisztereinket, régit és újat kitűnően használhatná az UNESCO. Mutass egy Molnár Lajost, Horváth Ágnest vagy Székely Tamást, s az éhező afrikai kisgyerek azonnal rájön arra, hogy tulajdonképpen egészen kellemesek a mai életkörülményei.

Avagy lehetne-e méltóbb irányítója a Gázai-övezet nemzetközi rendfenntartó erőinek mint Draskovics Tibor? Tökéletesen pártatlan lehetne, hiszen palesztin és izraeli is gyorsan szembesülne kiemelkedő vezetői képességeivel. Ugyanúgy viszonyulnának hozzá. Ha bárkinek ebben egy csöpp kétsége lenne a Közel-Keleten, elég ha megkérdeznek egy magyar rendőrt vagy bűnözőt. Ártatlant ne, az zavaró lehetne!

S végül persze ott van Ő maga. Gyakorlati emberként aligha kérdezné, hova küldik, inkább csak azt, hogy mennyit kell ott leülnie.

(Máté T. Gyula, Magyar Hírlap)