fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Veres az euró céldátumával zsonglőrködik
2009. február 26., 22:43
Veres János szerint a következő hetekben, hónapokban kitűzhető az euró bevezetésének reális céldátuma. A pénzügyminiszter erről csütörtök este az adó- és nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos közéleti fórumon beszélt Dombóváron.

Veres János hangoztatta: a gazdaságpolitikát olyan célnak kell vezetnie, amely az euró elérhető leggyorsabb bevezetését jelenti Magyarországon. "Reméljük, hogy a következő hetekben, hónapokban meg tudunk állapodni a társadalmi partnerekkel, és ki tudunk tűzni egy céldátumot, amely reális, elérhető és kellően ambiciózus lesz ahhoz, hogy a szükséges átalakítás után Magyarország belátható időn belül az eurózóna tagjává váljon" - fogalmazott.

A pénzügyminiszter kijelentette: ha az ország az Európai Unió átlagát két százalékkal meghaladó gazdasági növekedést tud elérni, reális esély van arra, hogy folyamatosan tudja törleszteni az adósságait, és a felzárkóztatás is biztosított legyen. Aláhúzta, hogy az ennek érdekében a jelenleg 57 százalékos foglalkoztatottsági rátát 65 százalékra kell emelni. Ez az arány a szakképzetlenek között ma alig haladja meg a 25 százalékot - tette hozzá.

Veres János hangsúlyozta, hogy a válságkezelés részeként 1900 milliárd forint értékben indult beruházás élénkítő program, és 1400 milliárd forintnyi európai uniós forrás nyílik meg a vállalkozások előtt. A Reformszövetség programjával kapcsolatban leszögezte: az irányokban nincs eltérés a kormány és a szövetség között, a kiadáscsökkentés azonban vitatott pont. "Ők azt mondják, hogy az általunk reálisnak ítélt, 260 milliárd forintos kiadáscsökkentésen túl még 200 milliárd forinttal lehetne mérsékelni a kiadásokat" - mondta a pénzügyi tárca vezetője. E mögött azonban az van, hogy a 13. havi nyugdíj második része az idén ne legyen kifizetve, és még húszmilliárd forinttal csökkenjenek a szociális juttatások - tette hozzá.

Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a program minél nagyobb része meg fog valósulni, mert, mint mondta, az országnak ez érdekében áll.

(MTI)