fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az állam elhagyta a helyét
2009. március 2., 09:08
Pozsgay Imre a pártállam egyik vezető politikusa volt, s a rendszerváltás egyik ismert alakja lett. Rövid ideig az MSZP alelnökeként és parlamenti frakcióvezetőjeként tevékenykedett 1990-ben, de még ugyanabban az évben kilépett a pártból és annak képviselőcsoportjából is. Felismerte, hogy az MSZP "rendszerváltása" zsákutcába vezet. Oda, ahová mára jutott az ország.

- Ha most betérnénk Pozsgay Imre politikai patikájába, milyen gyógyszert ajánlana heveny válság ellen?

- A Nyugat már a 18. század óta tudja, hogy a legolcsóbb válságkezelés a kormányváltás. Ezt ajánlanám.

- Igen, de hogyan lehetne ezt megoldani, hogyan lehetne alkotmányos keretek között felelősségre vonni és elzavarni a Gyurcsány-kabinetet?

- Ez így tényleg érdekes kérdés, mert a magyar alkotmány sokféleképpen korlátozza a népet, a kormányt viszont sehogy sem. A kormánypártban és a párt parlamenti képviselőiben látom az igazi hibát, akik félelmükben továbbra is támogatják Gyurcsány politikáját, azaz pozíciójuk védelme erősebb a népért érzett felelősségüknél.

- Mikor kezdődött a rendszerváltás Pozsgay Imre nézete szerint?

- A prágai tavasz indított el bizonyos reformgondolatokat több akkori politikus fejében is. Igaz, ez nem rendszerváltás, csak modellváltás lett volna, de láttuk már, hogy a szovjet típusú szocializmus zsákutcába jutott. 1982-ben Washingtonban azt mondtam egy beszélgetés során több amerikai szenátornak, hogy az egypártrendszer történelmi baleset, és ha fenn akar maradni a szocializmus, akkor változtatnia kell ezen a berendezkedésen.

- Kádár nyilván börtönt emlegetett amikor hazatért...

- Leszidott. Kádár egyébként félt. Az 1968-as gazdasági reformokat sem merte nevükön nevezni, követelte, hogy mindenki gazdaságirányítási korrekciónak hívja az eltervezett folyamatot. Rettegett, hogy a változtatásokkal kiprovokáljuk Moszkva haragját. De már félt akkor is, amikor a hetvenes évek elején begyűrűzött hozzánk az olajválság. Nem merte visszavonni a társadalomtól az addigra megteremtett konszolidációs javakat, inkább kölcsönöket vett fel.

- Itt rántotta le először az országot az adósságok örvénye?

- Igen, Kádárnak azt mondták az akkori pénzügyesek, ötszázmilliárd dollár lebeg a Vörös-tenger felett, nyúljunk le belőle valamennyit. Lenyúltunk. Nem véletlen, hogy 1981 decemberében az államcsőd szélére kerültünk. Hiába figyelmeztettem a központi bizottság plénumát az 1981. december 3-i ülésen, hogy a népgazdasági terv hamis adatokon, megalapozatlan célokon nyugszik, nem történt semmi. Éppen akkor álltunk a Valutaalap és a világbanki felvétel előtt. Kádár tőlük is félt, és később is minden kérdésben meg akart felelni a hitelezőknek.

- Szinte kísérteties a párhuzam a jelennel...

- Igen, az. De elindult egy ellenkező irányú mozgás is a társadalomban. Ebbe Illyés Gyulán és Csoóri Sándoron keresztül kapcsolódtam be a nyolcvanas évek elején. 1986-ban pedig Bonnban nyíltan úgy feleltem egy kérdésre egy sajtótájékoztatón, hogy ha választani kell a nép és a szocializmus között, akkor én a népemet választom. Kádártól megkaptam ezért is a magamét, de ezzel végérvényesen kijelöltem az utamat. Amikor 1989 januárjában a pártban elsőként népfelkelésnek neveztem 1956-ot, az már csak az előbbiek következménye volt.

- Ön is valamiféle Kánaánt várt a rendszerváltástól?

- Én azt hittem, teljesen nyílttá és plurálissá válik a magyar politikai élet, illetve, hogy ki lehet majd szűrni a hamisságot, azaz a hazugságokat, de főként a hamis embereket. Ehelyett azt kellett megérnem, hogy a hazugság soha nem látott áradata lepte el a rendszerváltó országot. Úgy gondoltam, hogy ezután vigyázunk majd a nemzeti függetlenségünkre, s a társadalom szigorú felügyelete alatt privatizáljuk az állami vagyont. Ebből nem lett semmi. Sőt, amikor megkritizáltam a legfontosabb üzemek, termelőegységek elkótyavetyélését fillérekért, még rám is szóltak, hogy mi az, te a diktatúra vagyonát véded?! Az a vagyon nem a diktatúráé volt, hanem azoké, akik a diktatúra körülményei között létrehozták.

- Miért nem jött létre ott és akkor egy nemzeti szellemű baloldali párt, illetve politikai irányzat? Ahogy létrejött a legtöbb volt szocialista országban...

- A kádári időszakban sokáig tilos volt nemzeti fogalmakban gondolkodni. Itt mindig a baloldali mozgalmak nagy, 19. században született hagyományára, az internacionalizmusra hivatkoztak. Ráadásul a megalakuló MSZP mindjárt az SZDSZ fogságába esett. A szocialista politikusok bűntudatot éreztek korábbi szerepük miatt, és mohón vágytak az SZDSZ vállveregetéseire. A szabad demokrata párt valóságos igazolóbizottsággá vált, akit vállon veregetett, az újra legitim politikusnak érezhette magát. Jellemző, hogy az 1994-es választásokon abszolút többséget szerzett az MSZP, mégsem mert az SZDSZ nélkül kormányozni. Ennek mára végzetes következményei lettek. Mindenekelőtt az, hogy az MSZP neoliberális párttá változott, s mint ilyen, természetes ellensége a nemzeti szolidaritásnak. Márpedig csak a szolidáris népek boldogulnak, látható, hogy azok sikeresebben küzdenek meg a mostani válság hatásaival is.

- Sokan vitatják, hogy megtörtént-e egyáltalán a rendszerváltás...

- Szerintem megtörtént, de kisiklott a rossz és elvtelen alkuk következtében. Nekem már az is gyanús volt, hogy 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon a gazdaság, az állam, az oktatás és a külpolitika kérdésköre tabunak számított. Aztán született egy káros közjogi alku az alkotmányról és a választásokról. Ma pedig pont e két bástya mögé bújik be az MSZP, az SZDSZ, illetve a Gyurcsány-kormány, ha bajban érzi magát. Mintha előre tudtak volna mindent.

- Azzal kezdtük, el lehet-e zavarni alkotmányos keretek között ezt a kabinetet. Azt mondta, nem. No és az alkotmány keretein kívül?

- Nem lehet kizárni a spontán megmozdulások esélyét, de nem tudjuk, hol a társadalom tűréshatára, ez nincs kipróbálva. Ráadásul ez egy sokat szenvedett nép, amelytől nem lehet elvárni, hogy húszévenként forradalmat csináljon. Ugyanakkor viszont tényleg tarthatatlan a helyzet. Gyurcsány mindig összefogást kér a társadalomtól. Csakhogy egy régi bölcsesség szerint ha az állam megszegi önnön törvényeit, az nem állam, hanem rablóbanda. Gondoljunk csak hirtelen a költségvetési törvényünkre. Nos, egy kormány az más, de egy bandával semmilyen közösség sem akar összefogni. A kérdés nyitott, Magyarországon ma senki sem tudja, mit hoz a holnap. Tíz éve sulykolom, hogy az állam elhagyta szolgálati helyét. Egy súlyos világválságnak kellett jönnie ahhoz, hogy ez köztudottá váljék. Nekünk mint ezeréves államalkotó nemzetnek újra meg kell határoznunk az állam szerepét.

b>Pályakép

Pozsgay Imre 1933. november 26-án született Kónyon. Tizenhét éves korában, 1950-ben lett az MDP, majd 1956-ban az MSZMP tagja. Később többek között a Bács-Kiskun megyei MLEE igazgatójaként dolgozott, majd más pártfunkciókat töltött be. 1971 és 1975 között a Társadalmi Szemle című folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, egy évvel később kulturális miniszter, 1980-tól művelődési miniszter lett. 1982-től a Hazafias Népfront főtitkáraként dolgozott, 1985-től pedig országgyűlési képviselő. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, majd államminiszter. A rendszeváltás után, 1991-ben megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, 1996-tól a Magyar Egységért Mozgalom elnöke, 2005-től Orbán Viktor nemzeti konzultációs testületének tagja.

Elmaradt lehetőség

Pozsgay Imrével, illetve az ő irányítása alatt születhetett volna meg Magyarország modern, nemzeti irányultságú, de baloldali politikai ereje. Amellyel minden polgári és konzervatív párt megtalálhatta volna a közös hangot, s már akkor létrejöhetett volna az egyébként még ma sem létező "nemzeti minimum" értékrendszere. Pozsgay 1991-ben alapított Nemzeti Demokrata Szövetsége például magában hordozta ezt a lehetőséget, de az MSZP és az SZDSZ kérlelhetetlen ellenfele lett az új erőnek, és minden eszközzel akadályozta a kibontakozását. Az NDSZ 1996-ban fel is oszlott.

(Magyar Hírlap)