Amikor megpróbáljuk kikövetkeztetni a jövőt, s megfejteni, hogy mit várhatunk világgazdasági recesszió közepette a magyar állam immunrendszerét sikeresen legyengítő szocialista kormányzattól, nem árt néha emlékezetbe idéznünk a ciklus, sőt, az egész újkori magyar történelem egyik legfontosabb beszédének kevéssé idézett kulcsmondatait.

"Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. (...) Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se." Gyurcsány Ferenc e szavakkal igyekezett harcra lelkesíteni sajátjait zárt ajtók mögött Balatonőszödön.

Azóta eltelt majd három év, s minden nap újabb példát hoz arra, hogy ez a csapat valóban nem tud jobbat. Immár nem fél, vagy egész ciklust felölelő programokról, hosszútávra tervezett intézkedésekről derül ki, hogy nem jók, hanem láthatóan a napi működés is megoldhatatlan feladata elé állítja a kormányzatot. A miniszterelnöknek a forintválságról lakossági fórumon, tévében nem jut más eszébe, minthogy Közép-Európában másutt is nagy a baj, és ezen a héten tényleg több volt a rossz hír, mint a jó.

Simor András jegybankelnök a kormánynak nem tagja, ám tökéletesen beleillik a nagyautós, prémiumosztogatós, a lakossági áldozatvállalást lelkesen támogató elitbe. Elvonul síelni, amikor a forint napról-napra gyengül az euróval szemben, de azért maga mögött hagy egy HVG-interjút, amelyben főúri grandezzával magyarázza, merre van az előre. Nem azt állítjuk, hogy Simor András egyedül megállíthatná a nemzeti fizetőeszköz elértéktelenedését, de a neki járó, az amerikai jegybankelnök fizetését bőven meghaladó juttatásért azért több empátiát várnánk. Egy kapitánynak nem azért kell a végsőkig kitartania a süllyedő hajón, mert képes megfoltozni a lyukat, hanem azért, mert így kívánja a becsület. Mert nem lehet jó vezető az, aki a matrózokat félrelökdösve elsőként száll a mentőcsónakba, de az sem, akik a koktélokkal bíbelődik vészhelyzet idején.

S amilyen telhetetlenek vagyunk, miközben Simor Andrást szívesebben látnánk itthon, Gyurcsány Ferencet elküldenénk a havas ausztriai lejtőkre. Így elkerülhetnénk azokat a kínos helyzeteket, amelyeket nem csak saját magának, de az általa képviselt országnak is okozott a miniszterelnök az elmúlt héten. Kezdődött az uniós csúcson előadott segélycsomag-tervezettel, amelyet térségünk országai nem támogattak, a régi tagállamok pedig lesöpörték az asztalról. Folytatódott a közép-európai politikusok nyilatkozataival, amely szerint semmiképpen nem szeretnének velünk egy megítélés alá esni (a lengyel külügyminiszter még azt is felajánlotta, hogy szívesen segítenek hazánknak).

A vesszőfutás nem állt meg, Barack Obama ugyanis Magyarországot negatív példaként említette kedden: "meg kell gátolni, hogy azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban, mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat" - mondta az amerikai államfő. Akinek hosszabb szövegéből nem ezt a szakaszt találta említésre méltónak Gyurcsány Ferenc, hanem az összefogásról szóló politikusi közhelyeket.

Pénzügyi segítségért kuncsorgó londoni látogatásán pedig - teljes aránytévesztésről tanúbizonyságot téve - a kormányfő arról szónokolt, hogy "Magyarország az európai politika alakítója kíván lenni". Gyengült is a forint egy rendeset, a hét vége felé már annak kellett örülni, hogy 320 alatt maradt az euró. Itt lenne tehát az ideje, hogy a 2005-ben Orbán Viktornak ajánlott módszert maga alkalmazza, és Gyurcsány Ferenc végre befogja a száját. Vélhetően hálás lenne a devizahitelesek népes tábora, ha a kormányfő nem mások meggebesztésével bizonyítaná be, hogy ennél tényleg nem tud többet.